Budapest, Baross utca 88 – innen indult a Munkáspárt

Budapest tele van történelmi helyekkel, köztük számos olyan középülettel, amelyek a magyar munkásmozgalom történetéhez kötődnek. Az épületek funkciója többnyire már megváltozott. Esetenként az utcák és terek neve is megváltozott. Lassan elmennek azok, akik még felidézhetik a történelmet. Induljunk közös sétára! Mi marad a munkásmozgalmi Budapestből?

Budapest, Baross utca 88 – innen indult a Munkáspárt

A Belváros után a Józsefváros Pest legrégibb városrésze. A 19. századig jórészt szántóföldek és majorságok voltak itt találhatók. A Baross utca eredetileg a kőbányai szőlőkhöz vezető̋ dűlőút volt. A Baross utcát a XVIII. század első̋ felében teljes hosszában Major útnak, vagy Kőbányai útnak hívták, de amikor 1749-ben a Kálvária téren a díszes barokk kálvária elkészült, új irányt jelölt, s belső̋ szakaszát Kálvária, majd 1892-ben Stáció́ utcának nevezték el. 

A 19. század végétől a Baross utca tele volt kisiparosokkal, különösen kárpitos- és díszítőmesterekkel. A 20. század elején az utca kezdett divatossá válni. Számos bérház épült itt. Az épületek zöme ma is látható, sajátos hangulatot kölcsönözve az utcának.

A Baross utca és térsége több ponton is kötődik a magyar munkásmozgalomhoz, de a rendszerváltás utáni, immáron történelemnek minősülő időszakból két épület is említésre méltó. Amint erről már írtunk, a Baross utca 61. szám alatt működött korábban a Munkáspárt központja. Kevesebben tudják azonban azt, hogy a Munkáspárt újjászervezése után a párt első központja a Baross utca 88. szám alatti épületben volt, a III. emelet 4. lakásban.

A Munkáspárt 1989. december 17-én született újjá. Az MSZP a korábbi kádári MSZMP egész vagyonát megszerezte, a Munkáspártnak semmit sem juttattak belőle. A pártnak se székháza, se gépkocsija, se egyéni infrastruktúrája nem volt.

1989 december közepétől 1990 tavaszáig ezért a pártelnök lakásában ülésezett a párt Ügyvezető Titkársága, azaz a XIV. kongresszuson választott végrehajtó szerv, a mai Elnökség elődje.  Thürmer Gyula így írt erről „Az elsikkasztott ország” című könyvében: „A legnehezebb téli hetekre a mi Baross utcai lakásunk válik forradalmi központtá. Feleségem a titkárnő, folyamatosan veszi a telefonokat. Ekkoriban nincs mobilunk.”

A lakás kétszobás, nagynak nem nevezhető, és főleg nem irodának tervezték. Az elnök lánya még kicsi, korán kell lefeküdnie. A vezetőségi ülések meg jórészt este kezdődnek, és éjszakáig tartanak.

Jelentős kérdésekről dönt a párt ebben az időszakban. Meg kell találni a Munkáspárt helyét a rendszerváltás folyamatában lévő Magyarországon. Ki a barát és ki az ellenség? Kire lehet számítani és kire nem?

A helyzet több mint ellentmondásos. A régi hatalom az utolsókat rúgja, de új hatalom még nincs. Így fordulhat elő az is, hogy a munkáspárti elnök lakására a BM Kormányőrség szakemberei szerelnek biztosítóberendezést. Igaz, az alakuló új korszellemnek megfelelően az árát jól megkérik.

A forradalmi központban fogadja a párt elnöke a külföldi diplomatákat. Vladlen Puntusz, a Szovjetunió ideiglenes ügyvivője Mihail Gorbacsov szovjet vezető üdvözletét hozza.  Itt tesz látogatást Tai Ping-kuo, a Kínai Népköztársaság nagykövete is, aki Csiang Cö-min akkori kínai pártfőtitkár levelét hozza 1989 decemberében. A zászlós kocsik nem kis csodálkozást váltanak ki a Baross utcai ház előtt, ahol általában csak a Közértnek szállító tejeskocsik állnak meg.

Ekkoriban szembesül a párt az első nagy külpolitikai próbatétellel. A decemberi események Romániában elsöpörik Nicolae Ceaușescu román vezetőt. A magyar média az egész társadalmat nemzeti izgalmi állapotba hozza. Mindenki azt hiszi, hogy ezentúl jobb lesz a romániai magyaroknak. Nagy a nyomás, hogy a Munkáspárt is csatlakozzon a nacionalista kampányhoz. A Munkáspárt azonban nem adja fel elvi álláspontját.

A Baross utca 88. alatti lakás 1990 elejére betölti, úgymond, történelmi küldetését. Az MSZMP Központi Bizottsága megkapja a korábbi IX. kerületi pártbizottság épületét a Köztelek utcában, a Ferencvárosban. Ez lesz a párt központja 1991-ig, amikor majd újabb fordulat következik be.

A párt harmincadik születésnapja előtt emlékezzünk egy pillanatra, hogy honnan indultunk! Emlékezzünk arra, hogy mennyi nehézséget kellett leküzdenünk! És ez adjon erőt a jövőhöz, mert még sok minden vár ránk!

Budapest, Alkotmány utca 2. Ahol a párt történetét írták

Budapest egyik legismertebb épülete a Kúria-palota az Országházzal szemben. 1893-1896 között Hauszmann Alajos (1847-1926) tervei alapján építették kifejezetten a legfőbb bírósági szerv, a Királyi Kúria számára. Stílusát leginkább klasszicizáló későbarokként határozhatjuk meg.

A munkásmozgalomhoz számos szállal kötődik. 1935-ben itt folyt az utolsó Rákosi-per. Rákosi Mátyás (1892-1971), az 1919-es Tanácsköztársaság legfiatalabb népbiztosa volt. A szocialista rendszer leverése után a Szovjetunióba ment, de visszatért Magyarországra,  hogy szervezze az illegális pártot. Rákosit azonban elfogták és börtönbe zárták.

1935-ben már nyolc és fél éve volt börtönben, amikor új pert indítottak. A magyar tőkés köröknek látványos perre volt szükségük. Az 1929-es világválság megrázta Magyarországot. A Szovjetunió, a szocializmus valós sikerei vonzó példaként jelentek meg a magyar dolgozók előtt. A Rákosi-per célja az volt, hogy elrettentsék az embereket a szocializmustól. Rákosit a Tanácsköztársaság idején végzett tevékenységéért életfogytiglani börtönre ítélték.

Rákosi azonban nem egyszerű rab volt, hanem a magyar, sőt a közép-európai forradalom élő jelképe. Kiszabadítása mind a magyar, mind a nemzetközi munkásmozgalom számára fontos volt. Az ekkor negyvenes éveinek végén járó Rákosi alkalmasnak tűnt arra, hogy majd a felszabadulás után a szocialista Magyarország vezetője legyen.

Hosszú tárgyalások után 1940-ben Rákosi szabadon távozhatott a Szovjetunióba. A Szovjetunió kormánya pedig visszaadta az a magyar hadsereg zászlóit, amelyek az 1848-49-es szabadságharc leverése után orosz kézbe kerültek.

1945 után az épület bírósági funkciója megszűnt. 1948-ban létrehozták a Magyar Munkásmozgalmi Intézetet és Múzeumot, amely ebben az épületben került elhelyezésre. 1957-ben az épületet kettéválasztották. A Kossuth térre nyíló nagyobb részbe a Nemzeti Galéria, majd a Néprajzi Múzeum költözött.

Az Alkotmány utcára nyíló részt megkapta az MSZMP Párttörténeti Intézete. Itt folyt egészen 1989-ig a magyar munkásmozgalom dokumentumainak gyűjtése és tudományos feldolgozása. A szó tágabb értelmében itt írták a magyar párt történetét.

A magyar kommunista mozgalom számos kiemelkedő személyisége állt az intézet élén az évtizedek során.  Nemes Dezső (1908-1985) felügyelte az intézményt és egy ideig vezette is. A főigazgató tisztét legtovább, 1961-80 között Vass Henrik (1915-2004) töltötte be. A rendszerváltás előtti zavaros években Huszár István (1927-2010) állt az intézet élén.

A rendszerváltáskor az MSZP-nek sikerült megszereznie az Alkotmány utcai épületet. Az MSZP szellemi műhelyévé alakították át Politikatörténeti Intézet néven Balogh Sándor (1926-2004) vezetésével. Balogh a jobbra csúszó MSZP-ben baloldali ember volt és az egykori KISZ-vezetővel, Hámori Csabával (1948-) szervezték az MSZP „baloldali tömörülését”. 1991-ben Földes György vette át a vezetést és 2015-ig irányította az intézetet. Földes messze esett apjától, aki a 1944-ben az újpesti partizánmozgalmat szervezte és a munkás-paraszt hatalom elkötelezett harcosa volt.

A Politikatörténeti Intézet ma is egyike azon kevés szervezeteknek, amelyre az szocialista-liberális politikai tábor befolyással bír.

A munkásmozgalom történetének dokumentumai fontos értéket jelentenek és tudásforrást. Az Orbán-kormány állami tulajdonná tette ezt a tudásforrást, ami egyben azt is jelenti, hogy akárki nem kutathatja.

Az MSZP a rendszerváltás után a PTI javára használati jogot szerzett az Alkotmány utcai ingatlanra. A kormány és az alapítvány között hosszú évek óta folyik a harc a tulajdonlásért. A Fidesz-KDNP-kormány az 1945 előtti állapotokat akarja visszaállítani, visszaadva az épületet a Kúriának.

Budapest, VI. Andrássy út 60. A hazugság múzeuma

Az Andrássy út a magyar főváros egyik legelegánsabb útja. Nem sokkal az 1867-es kiegyezés után döntött úgy a kormány és a főváros vezetése, hogy a Belvárost és a Városligetet elegáns fasorral kell összekötni. Aki járt már Párizsban, az rögtön észreveszi a hasonlóságot az Avenue des Champs  Élysées és a mi Andrássy utunk között. Andrássy Gyula (1823-1879) ekkoriban, pontosabban 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke volt, és nagyon szerette volna Budapestet Párizs szintjére emelve világvárossá tenni. Az Andrássy út is az ő ötlete volt.

Mondani sem kell, hogy azonnal megindult az építkezés. Pénz volt és a kiegyezésre büszke magyar arisztokrácia és nagypolgári réteg igyekezett megépíteni saját palotáját.

Az Andrássy út 60. szám alatti házat 1881-ben Feszty Adolf (1846-1900) építette magán megrendelők számára.  Ő tervezte a Fonciére-palota elegáns épületét is, amely az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében áll. Történelmi érdekesség, hogy a ház magántulajdonban volt, a visszaemlékezések szerint az izraelita hitközség számára megadott öröklési joggal.

A munkásmozgalom történetéhez az épület 1937-től kapcsolódik, amikor a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt kibérelte. Ez lett Hűség Háza néven a magyar fasiszták központja.  A nyilasok fő ellenségei éppen a kommunisták voltak. A Horthy-rendszer hol megtűrte, hol üldözte a nyilasokat.

1944 októberében a németek segítségével Szálasi Ferenc (1897-1946) lett az ország vezetője, és kezdetét vette a nyilasterror. Az Andrássy út 60-ban számos kommunistát, illetve a németekkel és a fasisztákkal szembeszálló hazafit és zsidót kínoztak és öltek meg.

1944 végén, 1945 elején, Budapest ostromakor az Andrássy út számos épülete megsérült. Komoly károkat szenvedett a 60. szám alatti ház is.

1945 februárjában felszabadult Budapest, majd áprilisban az egész ország. Megindult az új ország új politikai intézményeinek felállítása. Ezek közé tartozott a politikai rendőrség is. Feladata a demokratikus Magyarország védelme, a fasizmus maradványainak felszámolása, a háborús bűnösök elfogása volt. A politikai rendőrség egy részét az Andrássy úti házba telepítették. Ma már nehéz megmondani, hogy mekkora szerepet játszott az épületek hiánya a lerombolt Budapesten és mennyire számított az, hogy az új hatalom számos személyiségét pont itt kínoztak a nyilasok.

1946 októberétől az Államvédelmi Osztály, majd az átszervezés után, 1948-tól az Államvédelmi Hatóság költözött ide. E helyen nem feladatunk az ötvenes éveket értékelni, de tény, hogy a szocialista törvényesség számos megsértését pont itt követték el. Ezekre nincs és nem is lehet mentség.

1951-től az épületet különböző külkereskedelmi vállalatok használták. A társadalom is, a hatalom is igyekezett lezárni a múltat, és lehetőség szerint enyhíteni a korábbi fájdalmakat.

Az Andrássy út 60 történetéhez először a Szabad Demokraták Szövetsége nyúlt vissza. Egyszerre látták meg benne a kegyelet kifejezésének lehetőségét és a szellemi, politikai bosszú eszközét. Az SzDSz az antikommunista harc fő letéteményesének tekintette magát és leírhatatlan dühhel fordult minden ellen, aminek köze volt a szocializmushoz.

2002-ben az Orbán-kormány idején hozták létre a Terror Háza Múzeumot az Andrássy út 60. szám alatti épületben. Ekkoriban már az Európai Unió és Magyarország politikai elitjében is kialakult az a nézet, hogy a kommunisták ellen úgy lehet legjobban küzdeni, ha azonosítjuk őket a fasisztákkal.

Fasiszták ellen küzdeni 2002-ben már nem kellett, hiszen, ha voltak is szélsőjobboldali, sőt fasiszta nézetek, semmilyen politikai erőt sem jelentettek. A szocializmust 1989-90-ben ugyan megdöntötték, de az új politikai élet tisztában volt vele, hogy az emberek emlékeznek a szocializmusra, és ha folytatódnak a kapitalizmus okozta nehézségek, a nép ismét a kommunisták oldalára állhat.

A Terror Háza tehát egy hazugságra épül. A kommunizmus ugyanis nem azonos a fasizmussal. A fasizmus a tőke, a kapitalizmus rendkívüli eszköze a kapitalizmus megmentésére. Hitlert, Szálasit azért segítették hatalomra, hogy nehogy megismétlődjék 1917 és 1919. A kommunizmus, a szocializmus ezzel szemben a dolgozó tömegek programja a tőke uralmának megszüntetésére.

A jelentős állami támogatást élvező „múzeum” ma a felnövekvő nemzedékek antikommunista manipulálásának egyik fő intézménye. Az építészek által mindig is vitatott ráépítésekkel még Feszty Adolf elegáns alkotását is elrondították.