2019 november 30

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Akar-e ma a magyar dolgozó önálló erő lenni?

Harminc éve a magyar munkásságnak, a magyar dolgozónak nincs beleszólása a politikába. Harminc éve a magyar munkásság, a magyar dolgozó nem jelenik meg önálló koncepcióval, önálló válaszokkal. Harminc éve a magyar munkásság, a magyar dolgozó vagy passzív, vagy csatlakozik valamelyik más társadalmi csoport válaszaihoz.

1990-ben a magyar munkásságnak, a magyar dolgozóknak nem engedték, hogy saját válaszukat adják a tőkés rendszerváltók szándékaira. 1989 júliusában Kádár János temetésén százezrek voltak az utcán, de az MSZMP akkori vezetése nem engedte őket szóhoz jutni. Saját bőrüket mentették és beáldozták a dolgozó tömegek érdekeit.

A dolgozók alapvető érdeke a szocializmus megőrzése volt és nem a kapitalizmus bevezetése. A kapitalizmus azok érdeke volt, akik a szocializmusban sem éltek rosszul, de nem lehettek milliárdosok. Nekik viszont sikerült bebeszélni a dolgozóknak, hogy bár a milliárdosok ők lesznek, de a dolgozók sem járnak rosszul. Ők meg elhitték.

Az 1990-es parlamenti választás a dolgozók számára zsákutca volt. Teljesen mindegy volt, hogy kire szavazol, a kapitalizmus mellé állsz, hiszen a pártok mindegyike kapitalizmust akart. A rendszerváltást akaró pártok, az urbánusok és a népiesek utálták egymást, de megértették, hogy egységes választ kell adniuk, ezért megegyeztek egymással. Az urbánus SZDSZ és a népies MDF bele is ment a paktumba, mert egyedül egyikük sem tudta volna a szocializmust megdönteni. Így aztán lett ellenzéki kerekasztal, lett rendszerváltás. És jöttek a nagy kiegyezések, melyek minden látszat ellenére ma is fennállnak.

Ma persze nyílt háború folyik kormány és ellenzék között.  Miféle közös érdek létezhet akkor, ha az ellenzék a „főváros visszavételét” ünnepli, sőt egyik-másik arról beszél, hogy fellázítják a népet a kormány ellen. A kormány békülékeny hangja mögül pedig már hallatszik a konzervatív körök elégedetlensége, mondván, hogy két Fidesz-ciklus sem volt elég ahhoz, hogy az iskolákat, bíróságokat megszabadítsák a liberálisoktól, úgyhogy húzzunk bele!

De közös érdek nagyon is van.  A közös érdek ugyanaz, mint harminc éve: a magyar munkás, a magyar dolgozó ne szólhasson bele az ország sorsának eldöntésébe! Éppen ezért győzzük meg a magyar dolgozót, hogy neki baja nem a kapitalizmussal van, hanem a szocializmussal! Lévén a szocializmus diktatúra, lopás, nyomor, Ázsia, szemben a mai világgal, amely demokrácia tiszta közélet, virágzó gazdaság, na és főleg Európa.

Van persze más kérdés is. Akar-e ma a magyar munkásság, a magyar dolgozó saját, önálló választ adni, akar-e önálló politikai erőként beleszólni a politikába? Tehetné, hiszen léteznek ehhez eszközök. Vannak szakszervezetek, de a dolgozók többsége ma nem lép be. Van Munkáspárt, amely harminc éve mást sem csinál, mint igyekszik a dolgozók érdekeit megszólaltatni. De a dolgozói tömegek nem állnak mellé a választásokon.

Némileg érthető a dolgozók magatartása. A gazdaság ma fejlődik, az emberek örülnek a növekvő béreknek, és még el tudják viselni a növekvő árakat. Ma a szakszervezetek nem a tőke ellen harcolnak, hanem a tőkellenes harc látszatát keltve valamelyik tőkéscsoport mellé állnak. Új nemzedékek kapcsolódtak be a politikába, amelyek nem értik, hogy miért is kellene a tőke ellen harcolni.

A helyzet azonban változhat. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök is, a pénzügyminiszter is gazdaságvédelmi csomagról beszél arra az esetre, ha a nyugat-európai gazdaság ismét válságba kerül. Kezdik megérteni, hogy egy újabb válság terheit már nem lehetne az emberekkel lenyeletni a migránsveszély emlegetésével.

A világpolitikai helyzet is változhat. A piacokért irtózatos harc indult. Egyszerre van jelen két elem. Az egyik oldalon a szembenállók egyre több fegyverrel fenyegetik egymást, és helyi háborúkba is bonyolódnak. A másikon osztozkodnak a zsákmányon. Szíriában nem véletlenül vannak egyszerre az oroszok, az amerikaiak, sőt a törökök is. De az osztozkodást hamar felválthatja a háború, egy új világháború.

Ezekre a nagy kérdésekre a munkásságnak, a dolgozó tömegeknek önálló válaszokat kellene adniuk. Ma nem ez van!

A tőkés pártok tudják, hogy ki a közös ellenségük: a munkás, a dolgozó. Ezért térítik el valóságos küldetésüktől a szakszervezeteket. Ezért igyekeznek kiszorítani a Munkáspártot a médiából, sőt a közéletből is. Ennek alapján hitetik el sok emberrel, hogy a Munkáspárt a Fidesz szekértolója. Ennek alapján biztatják sokan a Munkáspártot, hogy álljon az ellenzéki szövetség mellé és csak a Fidesz-oldalt támadja.

A munkás, a dolgozó még nem ismerte fel, hogy az ő ellensége a tőkés.  Nem ismerte fel, hogy az ő barátja, szövetségese a Munkáspárt. Ma barátokat, támogatókat keres a tőkések között. Nem meri felismerni, hogy a liberálisok és konzervatívok egyaránt abban érdekeltek, hogy a dolgozó tömegeknek eszükbe se jusson az önálló alternatíva lehetősége.

Sokak szerint, ha lesz választás 2021-ben, ha nem, szinte elképzelhetetlen, hogy itt bárki békésen átadja a hatalmat a másiknak. A polgárháború fenyegetése testközelbe került.

A magyar munkás, a magyar dolgozó 1990-ben egyszer már rosszul döntött. Lemondott a saját útjáról. Ennek issza a levét. A történelem most új lehetőséget kínál. Nos?

Szólj hozzá!