Budapest egyik legismertebb épülete a Kúria-palota az Országházzal szemben. 1893-1896 között Hauszmann Alajos (1847-1926) tervei alapján építették kifejezetten a legfőbb bírósági szerv, a Királyi Kúria számára. Stílusát leginkább klasszicizáló későbarokként határozhatjuk meg.
A munkásmozgalomhoz számos szállal kötődik. 1935-ben itt folyt az utolsó Rákosi-per. Rákosi Mátyás (1892-1971), az 1919-es Tanácsköztársaság legfiatalabb népbiztosa volt. A szocialista rendszer leverése után a Szovjetunióba ment, de visszatért Magyarországra, hogy szervezze az illegális pártot. Rákosit azonban elfogták és börtönbe zárták.
1935-ben már nyolc és fél éve volt börtönben, amikor új pert indítottak. A magyar tőkés köröknek látványos perre volt szükségük. Az 1929-es világválság megrázta Magyarországot. A Szovjetunió, a szocializmus valós sikerei vonzó példaként jelentek meg a magyar dolgozók előtt. A Rákosi-per célja az volt, hogy elrettentsék az embereket a szocializmustól. Rákosit a Tanácsköztársaság idején végzett tevékenységéért életfogytiglani börtönre ítélték.
Rákosi azonban nem egyszerű rab volt, hanem a magyar, sőt a közép-európai forradalom élő jelképe. Kiszabadítása mind a magyar, mind a nemzetközi munkásmozgalom számára fontos volt. Az ekkor negyvenes éveinek végén járó Rákosi alkalmasnak tűnt arra, hogy majd a felszabadulás után a szocialista Magyarország vezetője legyen.
Hosszú tárgyalások után 1940-ben Rákosi szabadon távozhatott a Szovjetunióba. A Szovjetunió kormánya pedig visszaadta az a magyar hadsereg zászlóit, amelyek az 1848-49-es szabadságharc leverése után orosz kézbe kerültek.
1945 után az épület bírósági funkciója megszűnt. 1948-ban létrehozták a Magyar Munkásmozgalmi Intézetet és Múzeumot, amely ebben az épületben került elhelyezésre. 1957-ben az épületet kettéválasztották. A Kossuth térre nyíló nagyobb részbe a Nemzeti Galéria, majd a Néprajzi Múzeum költözött.
Az Alkotmány utcára nyíló részt megkapta az MSZMP Párttörténeti Intézete. Itt folyt egészen 1989-ig a magyar munkásmozgalom dokumentumainak gyűjtése és tudományos feldolgozása. A szó tágabb értelmében itt írták a magyar párt történetét.
A magyar kommunista mozgalom számos kiemelkedő személyisége állt az intézet élén az évtizedek során. Nemes Dezső (1908-1985) felügyelte az intézményt és egy ideig vezette is. A főigazgató tisztét legtovább, 1961-80 között Vass Henrik (1915-2004) töltötte be. A rendszerváltás előtti zavaros években Huszár István (1927-2010) állt az intézet élén.
A rendszerváltáskor az MSZP-nek sikerült megszereznie az Alkotmány utcai épületet. Az MSZP szellemi műhelyévé alakították át Politikatörténeti Intézet néven Balogh Sándor (1926-2004) vezetésével. Balogh a jobbra csúszó MSZP-ben baloldali ember volt és az egykori KISZ-vezetővel, Hámori Csabával (1948-) szervezték az MSZP „baloldali tömörülését”. 1991-ben Földes György vette át a vezetést és 2015-ig irányította az intézetet. Földes messze esett apjától, aki a 1944-ben az újpesti partizánmozgalmat szervezte és a munkás-paraszt hatalom elkötelezett harcosa volt.
A Politikatörténeti Intézet ma is egyike azon kevés szervezeteknek, amelyre az szocialista-liberális politikai tábor befolyással bír.
A munkásmozgalom történetének dokumentumai fontos értéket jelentenek és tudásforrást. Az Orbán-kormány állami tulajdonná tette ezt a tudásforrást, ami egyben azt is jelenti, hogy akárki nem kutathatja.
Az MSZP a rendszerváltás után a PTI javára használati jogot szerzett az Alkotmány utcai ingatlanra. A kormány és az alapítvány között hosszú évek óta folyik a harc a tulajdonlásért. A Fidesz-KDNP-kormány az 1945 előtti állapotokat akarja visszaállítani, visszaadva az épületet a Kúriának.