A lengyel kormány illetékese bejelentette, hogy 2022-tól Lengyelország nem fog orosz földgázt vásárolni.
(https://tass.ru/ekonomika/6962960)
A lengyel gazdaság most évente 15 milliárd köbméter gázt fogyaszt el. Ebből 10 milliárd származik orosz importból. Kérdéses, hogy a beígért amerikai gázszállítások és egyéb források tényleg kiváltják-e az orosz földgázt. És vajon jobb lesz az amerikai földgáztól függeni?
Az Avante, a Portugál KP újságjának fesztiválja
A Görög KP szolidaritási tüntetése a francia dolgozók mellett
A Török KP az emberekkel az emberekért
A kommunista pártok közös folyóirata, a Nemzetközi Kommunista Szemle szerkesztőség ülést tart
A Vietnami KP jobb életet teremt az embereknek
70 éve győzött a kínai forradalom,
70 éve alakult meg a Kínai Népköztársaság
Az elmúlt héten a Görög Kommunista Pár ifjúsági szervezete rendezett fesztivált Athénban. A rendezvényen munkáspárti küldöttség is részt vett.
Nagy izgalommal vezettem kis delegációnkat, hiszen a 18 éves elvtársunk, Kovács Bálint is rám volt bízva. Már amikor az athéni repülőtéren a fiatal görög elvtársak mosolyogva vártak minket megnyugodtam, bár tudtam, egy órás autóút vár még ránk, hiszen a szállásunk 1161 méter magasan volt a Parnitha hegységben. A vendégházhoz vezető út is felejthetetlen élmény volt, ahogy autónk haladt egyre feljebb és feljebb gyönyörű éjszakai panorámában volt részünk, megmutatta magát a görög főváros fényeivel együtt. Vendéglátóink jóval éjfél után is meleg vacsorával, kedves érdeklődő szavakkal vártak minket.
Első teljes napunk reggelén tisztában voltam vele, hogy az egykori hegyi partizán ösvényeken történő túra vár ránk, így kivételesen nem a vörös ingemet öltöttem magamra, hanem egy piros pólót, amelyen Kádár János arca mosolygott vissza a külföldi elvtársakra. Tudtam jól, a pólóm jó beszélgetéseket fog elindítani az akkor még számomra ismeretlen, bár az első találkozástól barátságos elvtársaimmal. A túra igazi csapatépítő tréning volt, nehéz terepen több mint 3 és fél órán át gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken, a túravezetőnk (görög elvtársnő fordításával) folyamatosan mesélte épp hol, melyik egykori partizán görög kommunista ösvényen járunk. Bevallom nagyon elfáradtam, de csakis fizikailag, a lelkesedésem, gyermeki kíváncsiságom hajtott tovább és azt mondogattam magamban, hogy egykoron a nácik (utána angolok és amerikaiak) ellen küzdő görög kommunisták ugyanezen az útvonalon súlyos fegyvereket, lőszert, egyéb terhet vittek a vállukon így egy szavam sem lehet. A túra alkalmával több ugyancsak vendégeskedő elvtárssal, elvtársnővel elegyedtem hosszabbnál hosszabb beszélgetésbe és elkészítettük első mosolygós fényképeinket is. Délutáni pihenésünk után először mentünk ki busszal a kommunista fesztivál területére, izgatottan kerestük magyar standunkat, melyen a Munkáspárt logójával fémjelzett nagyméretű plakáton az épp 100 éves Tanácsköztársaság régi fényképét láthattuk a mögöttünk kifeszített plakáton/felületen. Miután kezet fogtam a szomszédos standok tulajdonosaival, az ír és finn elvtársakkal kipakoltuk portékáinkat: a szocializmus idejéből ránk maradt kitüntetéseket, emblémákat, kitűzőket.
Második teljes napunk reggelén, miután az elvtársakkal (ekkorra már sokakkal baráti kapcsolatba kerültünk) elcsodálkoztunk milyen kávét isznak a görögök, indultunk is a Görög Kommunista Párt, a KKE központjába, ahol nem más, mint a görög pártvezető Dimitris Koutsoumpas fogadott minket köszöntésében. Csak leírom, amikor a felszólalás nem angolul, hanem például a mexikói fiatal elvtárs végett spanyolul folyt, kíváncsian vettem föl a fejhallgatót, mögöttünk szinkrontolmácsok hada figyelte szavainkat, nekem, mint egyszerű magyar vidéki embernek ez is nagyon érdekes élmény volt. A pártközpontban történő ebéd után az udvaron Beloiannisz magyar nyelvű domborművénél természetesen lefényképezkedtem, aztán a hatalmas Lenin mellszobornál egy közös nagy kép is készült mindőnkről és irány újra a fesztivál, ahol mindig egyre több görög kommunista, szimpatizáns vett részt. Sokakkal beszélgettem asztalunknál, ha (főleg az idősebb görögök) nem tudtak angolul máris ott termett egy görög fiatal elvtársnő és fordított. Így találkoztam kifogástalan magyarsággal beszélő görögökkel is (akik családjai a polgárháború végett hazánkba menekültek és itt tanulták meg a nyelvet).
Utolsó teljes napunkon Athén belvárosa várt reánk, az Akropolisz irányába vettük az irányt, a már barátokká lett elvtársakkal és a görög házigazdák vezetésével felejthetetlen napunk volt, az óvárosban található étterem négy fogásos ebédje után engem is beleértve már sokan az elvtársaim közül azon tanakodtunk, bár maradhatnánk még pár napot.
A fesztivál utolsó estéjére már jelzőm sincs: egy görög elvtársam úgy értesült, 40 ezer ember volt épp ott. Mediterrán hangulat, zene, tánc na és a legfontosabb: vörös zászló és ökölbe szorított kéz mindenütt! A hangulat természetesen a görög pártfőtitkár beszédjekor hágott a legmagasabbra, soha nem felejtem el, nem értettük görögök ezrei milyen szólamokat énekelnek, de éreztük mindannyian a külföldi elvtársak közül, megtiszteltetés, hogy ennek részesei lehetünk. A görög házigazda elvtársak jóvoltából pár perccel a pártvezér beszéde előtt megkaptuk a beszéd szövegét angolul, megőrzöm, többször átolvasom a jövőben is. Az esemény végeztével a görög kommunisták ezrei elkezdték énekelni az Internacionálét, mosolyogva ökölbe szorított és felemelt kézzel körbenéztem és elkezdtem magyarul énekelni, felemelő érzés volt látni, hogy egy eszme határokon átívelve összeköt minket hiszen minden más külföldről érkezett elvtárs is elkezdett énekelni ki-ki a saját nyelvén.
1,5-2 óra alvás után egy görög elvtársunk négyünket kivitt az athéni repülőtérre. Biztos voltam benne, hogy a repülőúton mérhetetlen fáradtságom miatt aludni fogok viszont nem így lett, az élményeimen járt az eszem, mindig hálás leszek Pártomnak azért, hogy részt vehettem ezen az athéni eseményen. Úgy hiszem a görög házigazdák célja beteljesedett idén is: fiatal elvtársak szerte a nagyvilágból barátkoztak össze, cseréltek tapasztalatot a jövőben sokukkal már barátként levelezek.
Kalmár Dávid
Peking főutcáján leállították a forgalmat. A város tisztelgett a kínai nép hősei előtt, akiket a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóján a legmagasabb állami kitüntetésben részesítettek.
A kínai nép hősei között van Yu Min, atomfizikus, Sun Jiadong, űrkutató-mérnök, Li Yannian és Zhang Fuqing, a forradalmi és felszabadító háború veteránjai, Yuan Longping, a hibrid rizs feltalálója, Huang Xuhua, a kínai atom-tengeralattjárók tervezője és mások.
(http://www.xinhuanet.com/english/2019-09/29/c_138433419_3.htm)
Az USA újabb 52 millió dollárral támogatja Juan Guaidót, aki az év elején kiáltotta ki magát Venezuela elnökének. (http://www.avn.info.ve)
Az USA eltökélt szándéka, hogy megdöntse Maduro elnököt és vele együtt a népi hatalmat. Január óta pénzelik, támogatják az ellen-elnököt, de sikertelenül. Guaidó mellett az USA van, Maduro mellett a venezuelai nép, a hadsereg, az emberek.
Az amerikai parlament két házának külügyi bizottsága közös dokumentumot fogadott el „az emberi jogok és a demokrácia érvényesüléséről Hongkongban”. A kínai külügyminisztérium elítélte az USA beavatkozását Kína belügyeibe. (https://www.fmprc.gov.cn/)
Hongkong a Kínai Népköztársaság része. Az USA a Peking-ellenes hangulatkeltéssel, a tüntetők támogatásával beavatkozik Kína belügyeibe. Nem fér kétség ahhoz, hogy Kína megvédi Kína nemzeti szuverenitását és nemzeti érdekeit a külföldi beavatkozással szemben.
Az Andrássy út a magyar főváros egyik legelegánsabb útja. Nem sokkal az 1867-es kiegyezés után döntött úgy a kormány és a főváros vezetése, hogy a Belvárost és a Városligetet elegáns fasorral kell összekötni. Aki járt már Párizsban, az rögtön észreveszi a hasonlóságot az Avenue des Champs Élysées és a mi Andrássy utunk között. Andrássy Gyula (1823-1879) ekkoriban, pontosabban 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke volt, és nagyon szerette volna Budapestet Párizs szintjére emelve világvárossá tenni. Az Andrássy út is az ő ötlete volt.
Mondani sem kell, hogy azonnal megindult az építkezés. Pénz volt és a kiegyezésre büszke magyar arisztokrácia és nagypolgári réteg igyekezett megépíteni saját palotáját.
Az Andrássy út 60. szám alatti házat 1881-ben Feszty Adolf (1846-1900) építette magán megrendelők számára. Ő tervezte a Fonciére-palota elegáns épületét is, amely az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében áll. Történelmi érdekesség, hogy a ház magántulajdonban volt, a visszaemlékezések szerint az izraelita hitközség számára megadott öröklési joggal.
A munkásmozgalom történetéhez az épület 1937-től kapcsolódik, amikor a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt kibérelte. Ez lett Hűség Háza néven a magyar fasiszták központja. A nyilasok fő ellenségei éppen a kommunisták voltak. A Horthy-rendszer hol megtűrte, hol üldözte a nyilasokat.
1944 októberében a németek segítségével Szálasi Ferenc (1897-1946) lett az ország vezetője, és kezdetét vette a nyilasterror. Az Andrássy út 60-ban számos kommunistát, illetve a németekkel és a fasisztákkal szembeszálló hazafit és zsidót kínoztak és öltek meg.
1944 végén, 1945 elején, Budapest ostromakor az Andrássy út számos épülete megsérült. Komoly károkat szenvedett a 60. szám alatti ház is.
1945 februárjában felszabadult Budapest, majd áprilisban az egész ország. Megindult az új ország új politikai intézményeinek felállítása. Ezek közé tartozott a politikai rendőrség is. Feladata a demokratikus Magyarország védelme, a fasizmus maradványainak felszámolása, a háborús bűnösök elfogása volt. A politikai rendőrség egy részét az Andrássy úti házba telepítették. Ma már nehéz megmondani, hogy mekkora szerepet játszott az épületek hiánya a lerombolt Budapesten és mennyire számított az, hogy az új hatalom számos személyiségét pont itt kínoztak a nyilasok.
1946 októberétől az Államvédelmi Osztály, majd az átszervezés után, 1948-tól az Államvédelmi Hatóság költözött ide. E helyen nem feladatunk az ötvenes éveket értékelni, de tény, hogy a szocialista törvényesség számos megsértését pont itt követték el. Ezekre nincs és nem is lehet mentség.
1951-től az épületet különböző külkereskedelmi vállalatok használták. A társadalom is, a hatalom is igyekezett lezárni a múltat, és lehetőség szerint enyhíteni a korábbi fájdalmakat.
Az Andrássy út 60 történetéhez először a Szabad Demokraták Szövetsége nyúlt vissza. Egyszerre látták meg benne a kegyelet kifejezésének lehetőségét és a szellemi, politikai bosszú eszközét. Az SzDSz az antikommunista harc fő letéteményesének tekintette magát és leírhatatlan dühhel fordult minden ellen, aminek köze volt a szocializmushoz.
2002-ben az Orbán-kormány idején hozták létre a Terror Háza Múzeumot az Andrássy út 60. szám alatti épületben. Ekkoriban már az Európai Unió és Magyarország politikai elitjében is kialakult az a nézet, hogy a kommunisták ellen úgy lehet legjobban küzdeni, ha azonosítjuk őket a fasisztákkal.
Fasiszták ellen küzdeni 2002-ben már nem kellett, hiszen, ha voltak is szélsőjobboldali, sőt fasiszta nézetek, semmilyen politikai erőt sem jelentettek. A szocializmust 1989-90-ben ugyan megdöntötték, de az új politikai élet tisztában volt vele, hogy az emberek emlékeznek a szocializmusra, és ha folytatódnak a kapitalizmus okozta nehézségek, a nép ismét a kommunisták oldalára állhat.
A Terror Háza tehát egy hazugságra épül. A kommunizmus ugyanis nem azonos a fasizmussal. A fasizmus a tőke, a kapitalizmus rendkívüli eszköze a kapitalizmus megmentésére. Hitlert, Szálasit azért segítették hatalomra, hogy nehogy megismétlődjék 1917 és 1919. A kommunizmus, a szocializmus ezzel szemben a dolgozó tömegek programja a tőke uralmának megszüntetésére.
A jelentős állami támogatást élvező „múzeum” ma a felnövekvő nemzedékek antikommunista manipulálásának egyik fő intézménye. Az építészek által mindig is vitatott ráépítésekkel még Feszty Adolf elegáns alkotását is elrondították.
Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke, egyben a Munkáspárt XV. kerületi polgármesterjelöltje. Az Életképek című kerületi lapnak adott interjúból idézünk.
A ruhaipari üzemmérnök és mérlegképes könyvelő végzettségű Karacs Lajosné, a Magyar Munkáspárt kerületi polgármesterjelöltje. Évtizedek óta foglalkozik gazdasági ügyekkel, alelnökként a pártja pénzügyeit is kézben tartja. Azért döntött úgy, hogy a XV. kerületben indul a polgármesteri székért, mert a párttagok, szimpatizánsok erre kérték. A polgármesteri programját összegezte kérésünkre.
„Bár nem vagyok XV. kerületi lakos, de nagyon sok naprakész ismeretem van a városrészről, személyesen is beszéltem a lakókkal” – kezdi a beszélgetést. A találkozókból pedig kirajzolódott számára egy olyan kerület, ami nem fejlődik, folyamatosan elöregszik, a lakosság létszáma csökken, és a szociális problémák is állandósultak. A városrész egyes részei az illegális szemétlerakás miatt szennyezettek, elhanyagoltak. A rossz állapotban levő úthálózat komoly gondot jelent a közlekedőknek, és a parkolás sem megoldott a kerületben. Az M3-as hiányzó zajvédő falának megépítése is folyamatosan tolódik.
A közintézmények és sportlétesítmények szintén megújításra várnak. A többfunkciós sportcsarnok hiányából adódóan a szabadidős sportra nem sok lehetőségük van a lakóknak. A városrészben gazdasági szempontból kihasználatlan kerületrészek találhatók, például a lehetőségekhez mérten kevés az ipari beruházás, ebből adódóan a kerület adóbevétele sem olyan mértékű, amilyen elvárható lenne. Az Észak-Pesti Kórház fejlesztése is megrekedt, egyes részei nagyon elhanyagoltak. A kerület gyakorlatilag megragadt a ’70-es, ’80-as években.
A jelölt az észak-pesti főgyűjtőfejlesztésről elmondta, hogy szerinte ez a főváros feladata lett volna, nem az önkormányzaté. „Lobbizással el lehetett volna érni, hogy Budapest vezetése megépítse a főgyűjtőt” – hangsúlyozta.
Komoly problémának látja, hogy nincs a fejlesztésekhez átfogó koncepciója a jelenlegi vezetésnek. „Ha nincs stratégiai terv, az sokkal rosszabb, mintha van, de az rossz” – véli a jelölt. Meg kellene ugyanis találni például a kerület identitását, a gazdasági övezetek és a városrészközpontok helyét. Fontosnak tartja az úthálózatot fejlesztését és a 3-as, valamint a 4-es metrók meghosszabbítását is a kerület felé.
Meglátása szerint a jelenlegi önkormányzatban nagyon mély az árok a jobb- és baloldal között, szinte mindenből politikai kérdést csinál a városvezetés. Ezt a gyakorlatot szüntetné meg a jelölt megválasztása esetén. „A polgármesternek alapvetően nem pártérdekeket kell képviselnie, hanem a kerület és az emberek érdekeit. A legfontosabb a konszenzusteremtés” – mondta Karacs Lajosné.
A jelenleg hiányzó költségvetésről elmondta, hogy csak tárgyalással lehet tető alá hozni, ebben is konszenzusra kell jutniuk a feleknek. Mindenkivel meg kell értetni, a kerület érdeke, hogy legyen elfogadott büdzsé a működtetéséhez, a fontos fejlesztések megvalósításához.
A 2019. évi önkormányzati választások kampánya Baranya megyében a helyi tőkés csoportok közötti harc élesedésének ékes bizonyítéka. De akár az állatorvosi ló kifejezés is ráillik.
A közös ellenzéki jelölt Pécsen Péterffy Attila, aki 2008-2015 a helyi erőmű vezetője volt. A városi hőenergia a hazai szénbányászat visszaszorítása, a szénnel fűtés tetemes hulladékképzése és a levegő szennyezés ürügyén át lett állítva fafűtésre. Ez elképzelhetetlen, hogy a város vezetésének tudtán kívül történt, hiszen országos tendenciákról beszélünk, ha a szén-fa felhasználás arányváltozásának okairól van szó.
A helyi ellenzék természetesen azzal kampányol, ha nem is igaz az élet minden tekintetében, hogy „minden rossz”. Ez tudjuk, ellenzékként megteheti, hiszen nem ő van a hatalmon, nem vádolhatják azzal, hogy csinálja jobban. A jelenlegi vezetés erre azzal válaszol, hogy az „ellenzék hazudik”.
Ebben természetesen van igazság, de mivel a nem minden rossz nem azt jelenti, hogy minden jó lenne, mégsem állja meg a helyét. Jelenleg az erőműben történő fafűtés miatt van tele óriásplakátokkal és molinókkal a város. Amiben, mármint fafűtésben ugyanúgy része van a jelenlegi kormányzatnak is, mint az előzőnek. Nem csak a jelölt kormányzásokon átívelő tevékenysége, hanem a rendszerváltást követő, minden kormányra jellemző kapkodó és elhibázott energiapolitika miatt is.
A durva kampány minden résztvevőt besároz, nem beszélve a választókról, akik közpénzen vannak a másik fél, ill. a másik szavazótábor ellen hergelve. És ez igencsak helytelen gyakorlat.
Kós Zoltán
Vetró Kőműves Rozália, a Munkáspárt tagja,
Bp. XX. kerület 9. sz. választókörzetében lett jelölt. Egyedül gyűjtötte össze az ajánlásokat.
A KB ülésén átadott írásos hozzászólásában így vall önmagáról: „Súlyos hallássérült vagyok, alig hallok. Egy éve felmondta a szolgálatot a régi hallókészülékem, nem tudok új hallókészüléket venni, ára 80 ezer-150 ezer Ft lehet, nyugdíjam 94 ezer Ft alatt van, egyedülálló vagyok. Az önkormányzat nem ad közgyógyellátást. Alig hallok, ennek ellenére egyedül jártam ajánlásokat szerezni. Nagy kiterjedésű kertvárosi választókörzetben nagyon sokat gyalogoltam, szerencsére nyári napok voltak, eső kevés volt.
1994 óta 2010 kivételével, akkor három ajánlás hiányzott, minden önkormányzati választáson képviselőjelöltnek indultam, 2014-ben 1,34 százalékban nyertem szavazatot. 1994-ben abba a választókerületbe kerültem véletlenül, ahol 1948-50 között gyermekként éltem, megismertem a környéket. Többiekben itt a lakóterületemen, sok embert megismertem, 62 éve élek itt. Köztük volt néhány párttag, vannak szakszervezeti tagok. Megtapasztaltam, melyik lakásnál nem érdemes ajánlást szerezni…
Már augusztus 24-én megkezdtem az ajánlásszerzést a szomszéd utcában, akkor 6-ot, másnap másik közeli utcában 8-at, majd a közeli napokban 3-at, 6-ot, volt olyan nap amikor 10-et. 58 érvényesnek látszó ajánlást szereztem, ebből meglett a szükséges 46 érvényes ajánlás.
1994 óta mint vendég járok önkormányzati ülésre.