Egyik szemem nevet, a másik sír. Tudják, hogy van ez, ha nehéz ügyeket kell eldönteni. Örömmel mondom el Önöknek, hogy a Munkáspárt Budapesten indít főpolgármester-jelöltet. Ez az egyik szemem, mely valóban nevet, hiszen ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt érez magában elég erőt ahhoz, hogy összegyűjtse a szükséges ajánlásokat. Azt is jelenti, hogy van mondanivalónk a fővárosról, és van bennünk szándék, hogy segítsünk az embereknek.
A másik szemem sír, mert engem ért a megtiszteltetés, hogy a Munkáspárt jelöltje legyek. Megtiszteltetés, mert azt jelenti, hogy a párt tagjai és barátai bíznak bennem és alkalmasnak tartanak arra, hogy ebben a csatában részt vegyek. Azt is tudom, hogy a pártnak mindenütt a legjobb erőit kell bevetni.
De sír is a szemem, mert tudom, hogy minden egyes ajánlásért keményen meg kell dolgoznunk. Két hétig az utcán kell lennünk. Sok ezer emberrel kell beszélni, az értelmes tanácsokat megköszönni, a butaságokat és provokációkat visszautasítani.
A munka közös. A budapesti kerületekben párttagjaink már jó előre összeállították a haditervet. Számítunk vidéki tagjainkra is, akik saját otthoni feladatuk elvégzése után felrándulnak Budapestre, hogy segítsenek.
Nagyon nehéz munkát kérek Tőletek, elvtársaim, barátaim. Meleg van, bár ez talán jobb, mint a tavalyi parlamenti választások előtti borzalmas hideg és hó. El kell viselnünk az emberek közönyét, az „én nem támogatok senkit, engem sem támogat senki” típusú bölcsnek gondolt, de valójában buta megjegyzéseket. Nem is beszélve a „ti miért nem fogtok össze” beszólásokról.
Fegyelmezett munkát, kitartást, türelmet kérek minden tagunktól, minden szervezetünktől. De tudnotok kell, hogy osztozom Veletek minden nehézségben. Augusztus 24-től szeptember 9-ig, reggeltől estig a pesti utcákon leszek. Mindent megteszek azért, hogy a szükséges 5 ezer érvényes ajánlás meglegyen.
Kérem barátainkat is, ismerőseinket is: segítsenek! Támogassák a Munkáspárt indulását! Tegyék meg, ha tetszenek azok a gondolatok, amelyeket tőlem hallanak! De tegyék meg akkor is, ha egyszerűen azt tartják demokratikusnak, ha nem egy-két jelöltből kell választani, hanem többől!
S itt mondom: kíméljenek meg azok, akik lelkesen aláfirkantják az ajánlóívet, aztán pártjaik biztatására elrohannak a rendőrségre feljelenteni a Munkáspártot, mondván, hogy ők soha nem adták nevüket nekünk. Ne áltassuk magunkat, ilyen mocskos harc folyik manapság!
Sok mindent el kell viselnünk. Mit kapunk cserébe? Nos, sok ember megbecsülését, elismerő szavakat arról, hogy becsületes magyar emberek vagyunk. Egy-egy vállveregetést azért, hogy harminc éve nem változtatunk a politikánkon. És persze kapunk ajánlásokat. És biztosan kapunk szavazatokat október 13-án, reméljük, hogy sokat.
Egy dolog biztos. Nem én leszek Budapest főpolgármestere. Ez nem kishitűség, nem szerénykedés, ez a realitás. Olyan világban élünk, ahol nem az győz, aki a legtöbbet szeretné tenni az emberekért, hanem az, akinél a pénz, a média, a hatalom van.
Arról nem is beszélve, hogy harminc évvel a rendszerváltás után nincs az a tőkés hatalom, amely engedné, hogy a magyar fővárosnak munkáspárti főpolgármestere legyen.
Miért indulunk és indulok mégis? Nos, azért, mert úgy látom, hogy többet tudnék az emberekért tenni, mint az eddig ismert jelöltek. Kellenek az új épületek, kell a múzeumi negyed, sőt parkok, fák és virágok is kellenek. De nem elég!
Az embereknek érezniük kell, hogy ez értük van. Jogot és lehetőséget kell kapniuk a város jövőjének eldöntésébe.
Az egyszerű embereknek segítségre van szükségük. Egyedül nem tudnak megbirkózni a piac, a bankok hatalmával. Nincs kihez fordulniuk, ha baj van.
Az én apám tanácstag volt a szocializmusban. Bizalommal fordultak hozzá. Ha elromlott a vízcsap, és nem volt szerelő. Ha a részeges férj ütötte a feleségét, és a rendőrség tehetetlen volt. Néha elég volt a jó szó, máskor utánajárt az ügyeknek, a hatóságokkal viaskodott. Én ezt a gondolkodást szeretném érvényesíteni a mai világban.
Tudom, ma más ez a világ. Próbáljuk meg! Csak azért is!
