Az egyik közösségi oldalon mondta el gondolatait valaki minap augusztus 20-ról. A szocializmusban az alkotmány ünnepe volt, és az első magyar királyt I. Istvánként emlegettük, írta. Bezzeg ma, amikor a világ nagyot változott, már az államalapitásról szónokolnak és Szent Istvánról beszélnek. Az illető a Munkáspártot óva inti az új fogalmak átvételétől.
Az elmúlt harminc évben a Munkáspárt sok mindentől megszabadult, amit a korábbi időszakok raktak a kommunista pártokra. Régen a párttag nem lehetett vallásos, nem járhatott templomba. Rájöttünk, hogy a mai viszonyok között ez felesleges megszorítás. Ha valaki egyetért a Munkáspárt programjával, politikájával, sőt még dolgozni is hajlandó a pártban, jöjjön! Ne legyen akadály az, hogy a világnézete nem materialista.
A marxizmus persze a világ materialista, azaz anyagi felfogásán alapul. Ami azt jelenti, hogy a világ megváltoztatható, mivel nem valamilyen külső, tőlünk független tényezők irányítják. Az anyagi világot mi magunk alakíthatjuk át.
Nem bűn szentnek nevezni azt, akit a történelem során az egyház szentté avatott. Ha Szent Istvánt mondunk, nem a valláshoz közeledünk, hanem a történelmi tényekből indulunk ki. A szocializmus idején túlkapás volt Szent Istvánt megfosztani a szent szótól. Ezek olyan túlkapások, amelyek nem hozták közelebb az embereket a szocializmushoz.
Az 1949-es alkotmányra lehet ma is gondolni, de nincs sok értelme. Nagyon sok idő telt el, és a ma élők zöme nem is tudja, hogy miről van szó. Az államalapitás kapcsán viszont érdemes szólni a magyar államiság fejlődéséről. Például lehet beszélni arról, hogy melyik kor állami szervezete biztosított nagyobb teret a hazai gazdaság fejlődéséhez vagy mondjuk, az emberi képességek tömeges kibontakoztatásához. E téren az egykori szocialista államnak nincs mit szégyelnie.
Ebből a szemszögből lehet szólni a mai államkapitalizmusról, amelyben a tőkésállam a tőkés uralkodó osztály érdekében ugyan, de korlátozza piac szerepét. Ezen az alapon lehet bírálni a liberalizmust, amely kiirtaná az államot és mindent a piacra bízná, ennek nyertesei pedig csak a milliárdosok lehetnek.
Szent István államán persze nem kell számon kérni azt, amit mi gondolunk demokráciáról. A magyar királyság feudális állam volt. Egy szervezet, amely biztosította a földdel rendelkező birtokosok uralmát a föld nélküli tömegek felett.
Szent István vitathatatlan érdeme, hogy államot hozott létre. A magyarság törzsi keretekben elpusztult volna. De nem érdemes veregetni a mellünket. I. Tomiszláv valamivel előbb lett a horvátok királya, I. Vencel pedig valamivel később a cseheké. A különbségek évtizedekben érhető, de a történelmi kor végül is ugyanaz.
Szent Istvánról elismerően szólunk, de azért ne feledjünk néhány „apróságot”! István katonai erővel győzte le Koppányt, aki egy másik alternatívát kínált a magyarságnak. István seregében több volt a német lovag, mint a magyar katona. István külföldről importálta a magyar állam leendő ideológiáját, a kereszténységét is.
Ma joggal bíráljuk, szidjuk a hivatalos politika rangjára emelt történelemhamisítást. Ettől teljes a zűrzavar az emberek fejében. Az igazsághoz tartozik, hogy történelmi ferdítések, elhallgatások a szocializmusban is voltak. A szent király emlékezetének irtása is ide tartozott.
Mi mai marxisták, a közösségi társadalom mai hívei akkor járunk el helyesen, ha a történelmünket folyamatként képzeljük el. A magyar történelem több mint ezer éve a miénk, minden magyaré. Ebből egyes korszakok és személyek nekünk rokonszenvesek, mások pedig másoknak. A mai történelemhamisítás ellen ezzel tehetünk a legtöbbet. Mondjuk el, hogy nem lehet évtizedeket kiiktatni, bűnnek nyilvánítani.
Ha ezt el tudnánk fogadtatni, akkor sok minden dolog egyszerűbb lenne. A Tanácsköztársaság történelmi helyét illetően sohasem lesz egységes vélemény a társadalomban, de miért ne fogadhatná el bárki a Vörös Hadsereg felvidéki hadjáratát, az egyetlen olyan akciót a 20. században, amikor saját erőből, Hitler és mások segítsége nélkül, foglaltunk vissza magyar földeket?
Az első világháború 100. évfordulóján a Munkáspárt tett egy óriási lépést. Kimondtuk, hogy a magyar katona hősként harcolt és hősként esett el. Nem ő a felelős azért, hogy rossz célokért küldték őket háborúba. Ez nagy előrelépés volt a szocialista korszak felfogásához képest. Olyan lépés, amely a Munkáspárt baloldaliságának megőrzése mellett erősítette nemzeti jellegét.
A Munkáspárt erejét mindig az adta, hogy ragaszkodtunk elveinkhez és készek voltunk újítani mindenütt, ahol csak lehet.
