A „kulturális forradalom” nyomán tíz egész esztendőt veszítettünk el. A Kína szocialista fejlődésében elkövetett hibák többsége végül is a „balosság” következményei és ez a „balosság” 1957-ben kezdődött.

Történelmi távlatból nézve, elmondhatjuk, hogy demokratikus forradalmunk sikeres fejlődése csak a Zunyi találkozóval fémjelzett változás után kezdődött. Ez a találkozó vetett véget a Wang Ming féle „balos” kalandorságnak a párt központi vezetésében, és erősítette meg Mao Ce-tung vezetését.

A párt folyamatos harcot folytatva a „balos” és jobboldali hibák ellen, nemzeti méretekben győzelmet aratott, megalapította a Kínai Népköztársaságot és hozzálátott a szocialista építéshez. A Népköztársaság életének első nyolc évében, 1949 és 1957 első fele között, a fejlődés kiegyensúlyozott volt, és politikánk helyes volt. 1957 második felében harcot hirdettünk a jobboldali elhajlók ellen. Ez abban az időben szükséges lépés volt. Azonban túl messze mentünk, túl sok ember lett a harc célpontja, ez viszont hiba volt. Ezt követte a Nagy Ugrás és a népi kommunák mozgalma 1958-tól, ami teljes mértékben összeegyeztethetetlen volt az objektív körülményekkel, eltértünk az iránytól és túl gyorsan akartunk fejlődni. Gyakorlatilag 1957 második felétől, a párt VIII. Kongresszusától kezdődött ez, és ez a „baloldali” elhajlás eltartott egészen 1976-ig, közel 20 évig. A „baloldali” elhajlás csúcspontja a „kulturális forradalom” volt.

Mi azonban ezekből a tapasztalatokból is tanultunk. Miután szétzúztuk a négyek bandáját és befejeztük a „kulturális forradalmat”, kritikai módon áttekintettük történelmünket, elhatároztuk, hogy a gondolkodásunkat megszabadítjuk a korlátoktól, és helyre állítjuk Mao Ce-tung elvtárs ideológiai vonalát, amely szerint az igazságot a tények alapján kell megfogalmazni. Mao Ce-tung elvtárs eszméi helyesek voltak az új demokratikus forradalom, a szocialista forradalom és a szocialista építés egész időszaka alatt, és nem szabad megtagadnunk őket. E hosszú időszakban Mao Cetung elvtárs sikeresen egyesítette a marxizmus-leninizmus általános elveit a kínai realitásokkal, alkotó módon kidolgozta a „falu bekeríti a városokat” stratégiát, kitartott amellett, hogy az Októberi Forradalom útját kell járni, más-más módszereket alkalmazva. Éppen azért tudtuk befejezni az új demokratikus forradalmat, és zavarmentesen áttérni a szocialista szakaszra, mert messzemenőleg szem előtt tartottuk a kínai realitásokat, és mindenben ebből indultunk ki.

Ez történelmünk olyan része, amikor helyesen cselekedtünk. A „balos” hibák 20 esztendeje, amint említettem, történelmünk másik részét jelentik. Tanulmányoztuk a forradalomban és az építőmunkában szerzett tapasztalataink pozitív és negatív oldalait is, s a párt XI. Kongresszusán választott Központi Bizottság 1978 évi 3. ülését követően számos új elvet és politikát fogalmaztunk meg. Az említett elvek és politikák célja az, hogy helyreállítsuk és érvényesítsük Mao Ce-tung elvtárs tényekre alapuló ideológiai vonalát, és ezt követve keressük a szocializmus építésének útjait Kínában. Ez teljesen új hozzáállás.

A négyek bandája idején, a kommunizmus – az ő értelmezésük szerint – azt jelentette, hogy jobb szegénynek lenni a kommunizmusban, mint gazdagnak a kapitalizmusban. Ez abszurdum! A marxizmus is kommunizmust jelent, és a marxizmus egyik alapelve éppen az, hogy a szocialista szakaszban mindenki képességei szerint dolgozik, és munkája alapján részesül a javakból, a kommunista szakaszban pedig mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségleteinek megfelelően kap a javakból. E második elv érvényesítése hatalmas anyagi hátteret igényel. Egyébként hogyan tudna egy szegény társadalom minden tagjának szükségleteik szerint juttatni? Hogyan lehetne egy kommunista társadalom szegény?

A tapasztalataink elemzése alapján azt javasoltuk, hogy a szocializmus egész időszakában a központi feladatunk a termelő erők fejlesztése legyen. Ez igazi marxizmus. Kína számára a legfontosabb a szegénység leküzdése. Meg kell találnunk a minél gyorsabb fejlődés útját. A szegénység nem egyenlő a szocializmussal, és a túl lassú fejlődés sem azonos a szocializmussal. Ha ez igaz lenne, vajon a szocializmus miként lehetne felsőbbrendű társadalom? A szocializmusban, amennyiben fejlődnek a termelő erők, a fejlődés gyümölcsei az embereké. Más szavakkal, Kínában nem fog burzsoázia létrejönni a fejlődés menetében, hiszen az elosztás elve változatlan: mindenkinek munkája szerint. Az elosztás természetesen nem valamilyen szabvány egyenruha, de a mi célunk a közös boldogulás. Nagyon sokáig keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy bizonyítsuk a szocializmus felsőbbrendűségét, és mindenki megértse: helyesen döntöttünk, amikor a szocializmus útját választottuk.

A szocializmus ilyen felfogása alapján alakítottuk ki mostani utunkat. Ez minden szereplőre egyaránt vonatkozik, a politikai, gazdasági, kulturális és más tényezőkre. A fejlődés és a reform mellett döntöttünk, azzal a céllal, hogy meglehetősen gyors fejlődést érjünk el. Ami a reformot illeti, 1974-ben és 1975-ben már átéltünk egy kísérletet. Amikor  Csou En-laj miniszterelnök 1973-ban súlyos beteg lett, embereket küldött értem Jiangxi Tartományba, hogy hozzanak vissza az „istállóból”. Ezután vettem át munkájának egy részét az Államtanácsban. 1975-ben bekapcsolódtam a Központi Bizottság mindennapi munkájába is. Azokban az időkben a reformot konszolidációnak neveztük, és azt hangsúlyoztuk, hogy fejleszteni kell a gazdaságot, és mindenekelőtt rendet kell tenni a termelésben. Ahol erre sor került, a siker garantált volt.