Búcsúzunk

Búcsúzunk

A Magyar Munkáspárt Központi Bizottsága mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 75. évében hosszú betegség után elhunyt Budai Ferenc Nándor, a Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának korábbi elnöke.

Budai elvtárs éveken át a tiszaújvárosi szervezet vezetője, meghatározó személyisége volt. 2005-2006-ban, amikor a párton belüli ellenzék megkísérelte megszerezni magának a pártot, és válságos helyzet állt elő a borsodi szervezetben is, Budai elvtárs vállalta a megyei szervezet elnökségét. Síkra szállt a Munkáspárt marxista-leninista jellegének megőrzése mellett, fegyelmezett munkával biztosította a párt megyei szervezetének működését.

Budai elvtárs több, mint egy évtizedig volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet elnöke. Tisztességgel végezte munkáját, fegyelmet követelt önmagától és másoktól. Szervezte a párt mindennapi életét, a választási kampányokat. Több alkalommal maga is indult jelöltként. Tiszaújvárosban 2010-ben, az önkormányzati választásokon egyéni választókerületben indult, 2014-ben ő volt a párt polgármesterjelöltje. 2014-ben, a parlamenti választásokon szerepelt a Munkáspárt országos listáján is.

Becsületes, következetes ember volt. Nem tudott mindent megvalósítani, amit szeretett volna, de igyekezett legjobb tudását adni. Szerette az embereket, a közösséget, a vidámságot. A tiszaújvárosi napok, a főző versenyek feledhetetlen részvevője volt.

2018-ban a Munkáspárt 27. kongresszusa a Központi Bizottság tagjává választotta. A párt vezetése munkásságát a Munkáspárt Aranyjelvénye kitüntetéssel ismerte el.

Emlékét megőrizzük.

Temetéséről családja később intézkedik.

Magyar Munkáspárt
Központi Bizottsága

Szólj hozzá!