El a kezekkel Szíriától!

El a kezekkel Szíriától!

Második hete folyik Törökország támadása Szíria ellen. Az ügy magyar vonatkozása az, hogy a magyar kormány ellenezte, hogy az EU keményen megbírálja Törökországot, sőt Orbán meghívására november 7-én Magyarországra érkezik Erdogan török elnök.

Külpolitikai ambíciók és belpolitikai feszültségek

 Törökország megtámadta Szíriát. A török kormány érvelése szerint a török hadsereg tulajdonképpen a szíriai kurdok által létrehozott Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területére hatolt be. A cél az, hogy a török-szír határ 450 kilométeres szakaszán „biztonsági zónát” hozzanak létre. A Törökország által finanszírozott szír ellenzéki milíciák pedig az Eufrátesztől nyugatra található kurd ellenőrzés alatt álló területeket kezdték támadni.

 Törökország agressziót kezdett egy szuverén ország, Szíria ellen. A török kapitalizmus ezzel igyekszik levezetni a belpolitikai feszültségeket, amelyekre a legutóbbi önkormányzati választások is utaltak, amikor a kormányzó párt elvesztette az isztambuli főpolgármesteri széket.

A Munkáspárt elítéli az agressziót

 A Munkáspárt elítéli a török agressziót, a tőkés országok, köztük Magyarország kormányának bűnös támogatását. Követeli, hogy a magyar kormány semmilyen formában ne támogassa egy szuverén állam elleni agressziót.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Találkozójának eljuttatott üzenetében is aláhúzta, hogy a Munkáspárt elítéli Törökország katonai fellépését és követeli a hadműveletek leállítását.

A világ sok más kommunista pártja mellett a Török KP is határozottan elítéli a török hadsereg szíriai katonai akcióját. Kijelentették, hogy a térség és Törökország biztonságát nem a szírek vagy a kurdok fenyegetik, hanem a NATO, az imperialista országok háborús politikája.

Nincs mentség Törökország agressziójára

 Szíria kormánya elítéli Törökország katonai akcióját, ami sérti a nemzetközi jog alapelveit, az ENSZ számos határozatát, lábbal tiporja Szíria szuverenitását és területi egységét – jelentette ki a szíriai külügyminisztérium.

A török kormány agresszióját és külpolitikai ambícióit a többi tőkésország lényegében támogatta. Sem az USA, sem az EU, sem Oroszország nem lépett fel a katonai akció megakadályozásáért, hanem kisebb-nagyobb dorgálás mellett tudomásul vette. Az EU és az USA döntése arról, hogy nem szállít fegyvereket Törökországnak, nevetséges, hiszen a NATO egyik legnagyobb hadseregének nyilván vannak készletei egy regionális háború megvívására.

Kína felszólította Törökországot a hadműveletek leállítására, és Szíria területi egységének tiszteletben tartására. Ez azt jelenti, hogy Kína nem támogatja, hogy az említett biztonsági zóna török fennhatóság alá kerüljön, és ezzel megkezdődjön Szíria feldarabolása.

Szólj hozzá!