A lecsó máris luxus!

A lecsó máris luxus!

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszere szerint a Budapesti Nagybani Piacon augusztus első napjaiban 435-460 forintot kérnek a hazai gömbparadicsomért, a fürtös pedig ennél is többe, mérettől függően 540-555 forintba kerül. Az előző évhez viszonyítva ez több mint hetvenszázalékos áremelkedés. A paprika még jelentősebben drágult egy év alatt. Az édes, tölteni valóért július végén, augusztus elején 390 forintot és 445 forintot kértek a fővárosi nagybanin, míg egy éve 220 és 310 forint között mozogtak az árak.
(https://www.magyarnemzet.hu)

Tetszik érteni? Hetven százalékkal emelkedtek az árak! Pedig nem valami különlegességről van szó, hanem olyan dolgokról, amelyeket mi, magyarok szinte minden nap eszünk. A kormány folyamatosan arról beszél, hogy egyre többet keresünk, tehát egyre jobban élünk. Ez azonban így nem igaz. A több fizetést elviszik a nagyobb árak. Több pénzből élünk, de többségünk ugyanúgy, mint korábban, egyik napról a másikra.

Szólj hozzá!