Balszemmel

2019 május 11

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Az MSZP-re nincs szüksége a társadalomnak!

Nem kertelek: számítunk arra, hogy aki baloldalinak érzi magát, május 26-án a Munkáspártra fog szavazni.

Az MSZP már a múlté. Butábbnál butább ötletekkel állnak elő. Radikalizmusnak kikiáltott botrányokkal hívják fel magukra a figyelmet. Összeállnak a Jobbikkal, mit sem törődve annak szellemi és politikai hátterével. Nem csak erről van szó, bár erről is. Mondjuk ki: az MSZP-re nincs szüksége a társadalomnak!

Az MSZP vezető rétegét az egykori kádári MSZMP liberális szárnya és a pragmatikus-technokrata értelmiség adta. A társadalmi háttere azokból a nemzedékekből származott, akik a szocializmusnak köszönhetően emelkedtek ki a szegénységből, élvezték a szocializmus előnyeit. Ezek a nemzedékek származásuk és neveltetésük folytán eleve elutasítottak mindent, amit polgárinak, kapitalistának lehet nevezni, mindent, ami az 1945-ös felszabadulás előtti időkre emlékeztetett.

Ezzel a háttérrel az MSZP háromszor is hatalomra tudott jutni. Ez a háttér tette fontossá az MSZP-t a rendszerváltók előtt.  1989-ben kellett az MSZP, hogy elaltassa a magyar a társadalmat, és a nép ne vegye észre, hogy elveszik tőle a hatalmat.

Antall József  új társadalmi csoportokat teremtett, amelyek reményeiket Magyarország polgári fejlődéséhez kötötték. Ehhez privatizálni kellett, elvenni a gyárakat, a bankokat, a földeket azoktól, akik a szocializmusban birtokolták, vagyis a néptől. De fent kellett tartani a stabilitást is, megakadályozni, hogy rendszerváltás nyertesei és vesztesei közötti ellentét polgárháborúvá fajuljon.

Antall és pártja, az MDF belebukott ebbe a vállalkozásba. De nem bukott bele maga a tőkés rendszer, köszönhetően az MSZP-nek és különösen Horn Gyulának. Horn csúnyán átverte az embereket. Elhitette, hogy marad minden, ami jó volt a szocializmusban, de hozzáteszi azt, ami jó a kapitalizmusban. Az emberek elhitték, Horn pedig nekiláthatott az állami vagyon teljes kiárusításához.

Az MSZP egyedül ezt nem tudta megcsinálni. Mellé állt a liberális tábor.  Létrejött a nagy MSZP és a kicsi SZDSZ szimbiózisa, amelyben az első perctől kezdve a liberálisok voltak a meghatározók.

Miért pusztul el az MSZP? Kezdődött azzal, hogy az MSZP elvesztette a liberálisok támogatását. A 2008-as válság nyomán megnőtt a munkanélküliség, s vele együtt a tömegek elégedetlensége. Gyurcsány ebbe belebukott, de megcsinálta saját pártját, hogy maga mellé gyűjtse a liberálisokat és átvegye az MSZP, mint néppárt helyét.

Kikopott az MSZP társadalmi háttere. Elmennek azok a nemzedékek, amelyek az MSZP-ben látták azt az erőt, mely képes őket megvédeni.  Az MSZP ugyanakkor nem volt képes perspektívát adni az aktív életbe belépő új nemzedékeknek. 

Az MSZP hosszú időn át a zsidóság legfőbb védelmezőjeként adta el magát. Antiszemitizmust, sőt fasizmust látott ott is, ahol nem volt. Az Orbán-kormány nemcsak fellépett az antiszemitizmus ellen, de a magyarországi zsidóság biztonságának és érvényesülésének legfőbb garantőre lett, amit itthon is, külföldön is elismernek az érintettek.

Vannak persze új kérdések, amelyekre a baloldali emberek baloldali válaszokat várnak. Hogyan érvényesítheti egy közepes nagyságú nemzet saját érdekeit a mai világban? A konzervatív erők válaszát ismerjük. Az MSZP válasza az EU kék zászlaja, és mellette dísznek egy picinyke magyar zászló. Ez minden, csak nem baloldali és nem nemzeti.

Az illegális migrációt nem akarják az emberek, mert a migráció megosztja a társadalmakat, aláássa a dolgozó osztályok pozícióit is. Az MSZP válasza: jöjjenek a migránsok! A Munkáspárt válasza: ne jöjjenek, védjük meg magunkat!

A dolgozó emberek, akik napról napra élnek, a jövedelmek radikális átcsoportosítását várják egy baloldali párttól. Az MSZP pont azt ellenzi, hogy a gazdagok fizessenek. Ez a Munkáspárt programja.

Az MSZP korábban lekötötte azokat a tömegeket, amelyek számára rokonszenves volt a szocializmus és egyre elégedetlenebbek voltak a kapitalizmussal. Hazugságokkal akadályozták meg, hogy a baloldali emberek a Munkáspárt felé forduljanak.

Sok baloldali ember ma már nem hisz az MSZP-ben, de még nem szánták rá magukat, hogy a Munkáspártot válasszák. A parlamenti ellenzék botrányai, az MSZP válsága most adhat egy biztatást ahhoz, hogy május 26-án válasszák a Munkáspártot.

Az MSZP már a múlté. Aki baloldalt akar, nemzeti és ellenzéki baloldalt, jöjjön a Munkáspárthoz! Adjunk esélyt a Munkáspártnak!

2019. május 11.

2019 május 4

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Baloldali, nemzeti, ellenzéki

Elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy a Munkáspártra is lehessen szavazni május 26-án. Kilenc párt indulhat, köztük mi is.

Mi megtettük azt, ami tőlünk függött: összegyűjtöttünk több mint 26 ezer ajánlást! Kemény munkával, lemondással, amiért köszönet jár mindenkinek. Hibákkal, ellentmondásokkal, amiket viszont meg kell szüntetnünk, új módszereket kell bevezetnünk, ha legközelebb is labdába akarunk rúgni a nagypolitika pályáján.

A Nemzeti Választási Bizottság is rendben találta a munkánkat. S bár voltak kötekedők, és nem kevesen olyanok, akiket nagyon zavar a Munkáspárt megjelenése az EP-választásokon, senki sem fordult a Kúriához, nem vállaltak be jogi csatákat.

A Munkáspárt új színfolt az EP-csatában, és erre sokan felfigyeltek. 2014-ben nem indultunk, a tíz évvel ezelőtti választásra pedig már nem érdemes emlékezni, mert minden megváltozott. A pártok is, az Európai Unió is. Ja, és mi is!

Miért indulunk? Nincsenek illúzióink. Sokan támogattak bennünket, mert értékelik, hogy kiállunk a nemzeti értékek és érdekek mellett és egy centivel sem távolodtunk el a három évtizede választott utunktól. Ez ma érték, és ezért becsülnek bennünket. Csak reménykedni tudunk, hogy ez a megbecsülés sokakat indít arra, hogy ránk is szavazzanak. De ez már nem tőlünk függ.

Miért indulunk mégis? Azért, mert látjuk, hogy Európában baj van, és úgy gondoljuk, hogy a kormánypártok válaszai nem elegendők a problémák kezelésére, a parlamenti ellenzék válaszai pedig egész egyszerűen rosszak és károsak.

Miben más a mi alternatívánk? Mindenek előtt abban, hogy egyszerre baloldali és nemzeti. Baloldaliak vagyunk, mert az embereknek, a dolgozóknak, a népnek akarunk jobb életet teremteni. Nemzetiek vagyunk, mert azt akarjuk, hogy a magyar nemzet ne híguljon fel, ne olvadjon szét, hanem élő és fejlődő része legyen a jövő Európájának. A két szót együtt használjuk. Aki a dolgozókért, a népért tesz, az a nemzet ügyét is szolgálja.

A kormánypártok nemzetiek, de nem baloldaliak. Nem tagadjuk, hogy sokat tesznek az emberekért, de a figyelmük középpontjában a gazdagok, a középosztály érdekei állnak.

A parlamenti ellenzék se nem nemzeti, se nem baloldali. Az MSZP hirtelen felfedezte a nemzeti zászlót, de nem meri leírni azt a szót, hogy hazaszeretet. A plakátjukon így szerepel: „haza, szeretet, Európa”. A DK pedig eleve bele akarja lökni az országot és vele együtt a magyar népet, a magyar dolgozókat az „európai egyesült államok” olvasztótégelyébe.

A háború vagy béke kérdéséről mindenki hallgat ezen a választáson, csak a Munkáspárt beszél róla. Mire fel a nagy hallgatás? Ki merne szót emelni a NATO és az EU politikája ellen? Ki merné kimondani, hogy rohanunk a háborúba és ha folytatódik az Oroszország elleni gazdasági hadakozás, ha egyre több csapatot hoznak az orosz határhoz, akkor el is jutunk a háborúhoz?

De ne legyünk igazságtalanok! A magyar miniszterelnök minap Pekingben a világ vezetőinek szemébe mondta, hogy „Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással.” És sok mindent tesznek a magyar-orosz viszonyban is. A kérdés csak az, hogy eleget-e ahhoz, hogy ellensúlyozza a magyar-amerikai védelmi megállapodást, az amerikai nyomásra tett lépéseket. Talán igen, talán nem.

A Munkáspárt pedig ezzel szemben nem fél beszélni a háború reális fenyegetéséről, és világosan kimondja: ha nem akarunk háborút, megegyezésre van szükség az EU és Oroszország között.

Mások vagyunk abban is, ahogyan a politikához viszonyulunk. Mi senkit sem nevezünk patkánynak, mert ez a magatartás nem csak a szóban forgó személyt és pártját, de az egész magyar közéletet taszítja olyan mocsárba, ahonnan aligha tudunk kimászni.

Mi nem állunk buta ötletek mögé, csak azért, hogy ellenzékiségünket demonstráljuk. Nem támogatjuk a diákokat a nyelvvizsga eltörlésében, mert ezzel önmagukat csapják be, és a nemtudás a nemzetet rövidíti meg egy olyan világversenyben, amelyben az nyer, aki többet teljesít.

Aki a Munkáspártra szavaz majd május 26-án, egy más alternatívára szavaz. Segít abban, hogy minél többen felismerjék, függetlenségre és nyitottságra, új megoldásokra van szükség, ha élni akarunk. Mi pedig élni akarunk.

2019. május 4.

2019 április 27

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Ébresztő!

Gyerekkoromban a Baross utcán katonazenekar vonult végig május elsején, hogy zenés ébresztővel tegye szebbé az ünnepet. Ne tessék fintorogni, nem a szocializmus találta ki! Így volt már Ferenc József idején is, és nagy kár, hogy máig sem állították vissza. Lehet persze, hogy nincs elég katonazenekar. Vagy csak nem akarják felébreszteni a magyar népet?

Szeretett népünk ugyanis alszik. Aki nem hiszi, álljon ki a Nyugati aluljáróba vagy a Blahára, ahogyan én is tettem az elmúlt két hétben, és rögtön elhiszi, amit mondok. Húsz ezer ajánlást kellett összegyűjteni az EP-választásokon való induláshoz. Megcsináltuk, túl vagyunk rajta, de azért hadd mondjam meg, hogy az egész folyamatnak semmi köze a demokráciához. A nagyok percek alatt összeszedik. Néha még egyes kisebbeknek is sikerül, ami önmagában is kérdéseket ébreszt.

Szóval, jó száz órát álltam az aluljárókban és figyeltem, ahogyan szeretett népünk alszik. Nem politizálok! Nem érdekel a politika! Talán ezt mondták a legtöbben, akik ugyanolyan alvajárók, mint azok, akik szó nélkül elmennek mellettünk. Alvajárók, hiszen akár érdekel a politika, akár nem, az életünk sok kérdése ott dől el. Ne támogass senkit, ne szavazz senkire, de ettől még nem teremtettél független világot! Lehet utálni a világot, de a megoldás nem az alvajárás.

Vedd le azt a rohadt fülhallgatót, és figyelj ide! Akartam mondani sok fiatalnak, de középkorúnak is, akik fülhallgatókkal a fejükön teremtenek maguknak egy virtuális világot. Az a világ nem létezik, az a világ nem ad neked munkát, megélhetést, családot, békét. Ott nincs semmi! De nem mondtam, részben, mert rohantak, részben meg úgy sem hallották volna.

Támogasson egy aláírással! Milliószor elmondtam a magyar munkásosztály alvó tagjainak is. Honnan tudom, hogy munkás? Munkaruhában járnak-kelnek, valamelyik multi jól látható feliratával. A multis magyar munkás oda sem nézett a Munkáspárt standjára, elsuhant mellette. Végül is érthető. Az, amiért mi harcolunk, nem érdekli. Van munkája, a bére is jobb az átlagnál, a multik nem kicsinyeskednek vele. Sok dolog nekik sem tetszik, de jobb erről hallgatni. Minek
keresni a bajt?

Sok építőipari munkással ismerkedtem össze az elmúlt két hétben. Mindegyik vidéki, de Pesten dolgoznak, mert otthon, vidéken nem pörög a gazdaság, csak itt. Napi 15-20 ezer forint tisztán! Napi 12-15 órát dolgoznak, de jól keresnek. Este felé a feszültséget és az egyedüllétet enyhítik pár üveg sörrel, beszédesebbek. Egyikük-másikuk még alá is írta a papírunkat. Persze, tudják, vagy legalábbis érzik, hogy az építőipari boom nem tart az idők végezetéig. És azután mi lesz?

A Nyugatiban, a Blahán mindennél jobban látszik, hogy a magyar társadalom szétszakadt. Jól öltözött embert ritkán látni. Legfeljebb este, amikor hazafelé mennek az állami intézmények és nagy cégek elegáns alkalmazottjai, s odaköszönnek a nagy pártok ismerős gyűjtőinek. Vagy nem köszönnek senkinek, ami még gyakoribb.

De a többség? A többség egynyári ruhában, egynyári cipőben jár. Tudod, ez olyan, ami elegánsnak tűnik, de egy nyárnál nem bír ki többet. Elégedettek, talán szeretnének többet, de az is lehet, hogy ez is elég nekik. Nem kell felébredni, mert akkor látnák, hogy ez egy zsákutca, amibe a tőkés világ belekényszerítette őket. Dolgozz és fogyassz!

Vannak, akik az aluljáróban élnek. Megbuherálják a jegyautomatákat, hogy ne adjanak vissza aprót a vásárlóknak, majd, amikor a vásárló elment, lenyúlják a pénzt. Mások kéregetnek. Vannak, akik délutánra már nem tudnak magukról, mellettük az üveg bor, arra még tudnak vigyázni, hogy hasonszőrűek ne lopják el. Vannak, akik aláírnak a pártoknak, mindegy, hogy kinek, csak kapjanak valamit. Talán egyszer felébrednek, és talán ráébrednek arra, hogy van más út. Van, de ahhoz nagyon sok mindent meg kell változtatni.

Én nem támogatok senkit, engem ki támogat? Jaj, de sokszor hallottam ezt a buta érvet az elmúlt napokban! Ezt még azzal tetézik sokan, hogy megkérdezik: hol voltatok eddig? Miért nem szerepeltek a televízióban? Ilyenkor nincs idő elmagyarázni a tőkés médiapolitika trükkjeit, amelyekkel de facto kizárnak bennünket a médiából.

Én inkább őszintén a szemükbe mondom: ha nem aludnál harminc éve, ha végre felébrednél, akkor látnád, hogy itt voltunk és itt vagyunk melletted! Nekem és nekünk semmilyen előnyünk nem származik abból, hogy az aluljáróban udvarolunk neked egy aláírásért, ami neked semmibe se kerül.

Neked viszont jobb lehet attól, ha a Munkáspárt nem csak az utcán és az interneten küzd azért, hogy a te életed jobbra forduljon, hanem a parlamentben is. Sőt, hidd el, csak ettől lehet jobb!

Szóval, barátaim, polgártársaim, dolgozótársaim, magyarok: ébresztő!

2019. április 27.

2019 április 12

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

A skizofrénia gyógyszere a szocializmus

A tőkés Európa skizofréniában szenved. Téveszmékkel nyugtatja önmagát, közben rohan az új válságba.

A 2008-as válság megrázta a világot. A kapitalizmus hajója viharba került, és már-már úgy tűnt, hogy akár el is süllyedhet. A politikai és gazdasági lékeket akkor betömték. Az EU pénzt nyomott a görög gazdaságba, és hatalomra segítették a Sziriza pártot, amely azt ígérte a népnek, amit a kommunisták, de a hatalomra jutva azt tették, amit a legkeményebb jobboldal se mert volna megtenni.

A német, a francia tőke ráengedte Európára a menekülthullámot. A tőkés gazdaságok friss és olcsó munkaerőhöz jutottak. A migránsügy ráadásul megosztotta, meggyengítette a munkásmozgalmat is, úgyhogy a tőke nettó nyertesnek érezte magát.

Oroszországban ismét Putyin lett az elnök. Oroszország kezdte visszaszerezni elvesztett pozícióit. A Krím visszaszerzéséért a nyugat ugyan kiátkozta Putyint, de valójában jól jött nekik. Milliárdokat lehetett a fegyverkezésbe pumpálni, és amerikai csapatokat telepíteni lengyel, román területre, ahol még sohasem voltak amerikaiak.

Magyarországon világossá vált, hogy a szocialisták és a liberálisok békés eszközökkel nem tudják a tőke hatalmát fenntartani. A hazai és nemzetközi tőke a Fidesz mellé állt, amely erőteljes államkapitalista módszerekkel nem csak stabilizálta a kapitalizmust, de programot hirdetett a tőkés alapú nemzeti kibontakozásra.

A kapitalizmus hajója nem süllyedt el, de az alkalmazott terápia kevés volt, sőt ahogyan az orvosok mondják, kontraproduktív volt, magyarán visszaütött.

Ukrajna de facto megszállásától új piacokat remélt a nyugat. A valóságban Európa legszegényebb országává tették, amely eljutott a társadalmi robbanás küszöbére. Moldáviában ugyan kinyomták a kommunistákat a kormányból, sőt a parlamentből is, de az ország a padlón van.

A Balkánon bevették a NATO-ba Horvátországot, Montenegrót, Albániát és most Észak-Macedónia van napirenden, de a balkáni országok nem lettek gazdagabbak. Szerbiát hitegetik az EU-tagsággal, közben végleg elveszik tőlük Koszovót. A Balkánon bármikor kitörhet a háború.

A migrációs „gyógyszer” mellékhatásai viharos gyorsasággal pusztítanak. A nyugat-európai társadalmak szellemi válságba kerültek. Az iszlámmal nem tudnak versenyezni. Félreseprik a nemzet, a hit, a család hagyományos fogalmait.

Európa nem tudott felzárkózni Kína növekedéséhez, sőt Kína leelőzte egy olyan területen, amelyre senki sem gondolt. Az 5G technológiában most Kína vezet, a jövő pedig az 5G-jé, és ezáltal talán Kínáé.

Az EU elhibázta keleti politikáját. Megegyezés helyett legyőzni akarja Oroszországot. Nem értik, hogy átlépték Oroszország „vörös vonalait”. Oroszország saját biztonsága miatt nem engedheti meg, hogy Ukrajna, Belarusz, Grúzia vagy Moldávia NATO-megszállás alá kerüljön.

A tőke úgy vélte, hogy végleg legyőzte, sőt felszámolta ellenfelét, a munkát és a munkást. Csakhogy a tőke nem létezhet a dolgozók tömegei nélkül, hiszen a profitja pontosan a dolgozók kizsákmányolásából származik.

A munkásság, a dolgozók kezdenek kijózanodni az európai illúziókból, megszabadulni a szocializmus iránt gerjesztett félelmektől. Kezdik felismerni, hogy a kapitalizmus fejlődése egyben a dolgozó osztályok fejlődését is magával hozza.

Magyarországon a korábbi Tesco-sztrájk, vagy éppenséggel az Audi és a Hankook dolgozóinak idei sikeres sztrájkja új távlatokat nyit a dolgozók tőkeellenes harcában.

Görögország újra forrong. És nincs garancia arra, hogy egy új válság esetén a nyugatnak lenne politikai ereje és pénze kihúzni Görögországot a csődből.

Törökországban már-már az örökkévalóság részének tűnik Erdoğan kormányzása, de mint tudjuk, semmi sem örök. A mostani önkormányzati választások is jelezték, hogy a török tőkésosztály is válságot él át. És megjelent az első fecske: a történelemben először egy török városnak kommunista polgármestere van.

Az EU-ban továbbra is a liberalizmus az erősebb, az EU rohan az európai egyesült államok téveszméje felé. Kérdés, hogy a májusi EP-választások megváltoztatják-e az európai tőkéserőkön belüli erőviszonyokat, megállítják-e a kibontakozó új válságot.

Egy újabb válság aláásná a tőkésrendszerek stabilitását. Nem tudni, hogy egy újabb vihar következményeit képes lenne-e a mai tőkésrendszer kezelni. Könnyen lehet, hogy nem.

Megoldás pedig van! Ráadásul itt van előttünk. Ha a tőkés rendszerben van a hiba, ha az szüli Európa skizofréniáját, akkor új gyógyszert kell találni. Újat, amelynek hatóanyaga nem a profit, hanem az emberek érdeke. A skizofrénia gyógyszere a szocializmus.

2019. április 12.

2019 április 6

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

A Munkáspárt tekintélye a tét!

Tavaly ősszel sokat vitatkoztunk azon, hogy induljunk-e az európai parlamenti választásokon. Sokan mondták, hogy ne induljunk, mert nem szeretjük az Európai Uniót, az Európai Parlamentet meg különösen nem. Igazuk van! Nem szeretjük őket, egyiket sem. De nem vagyunk szerelmesek a magyar parlamentbe se, mégis mindig indulunk. A választás ugyanis, akár európai, akár magyar, egy jó lehetőség arra, hogy a Munkáspárt véleményét elvigyük az emberekhez.

Ráadásul a mostani európai parlamenti választás nem akármilyen helyzetben zajlik. A kérdés az Európai Unió jövője. Hogy válságban van az EU, azt mindenki látja. Brexit, migránskérdés, EU-Oroszország-konfliktus, soroljam még?

A Munkáspártnak világos véleménye van az EU jövőjéről. Az európai egyesült államok, ami mellett Gyurcsány felesége kardoskodik hangosan, elfogadhatatlan, hiszen leplezetlenül a bankok uralma alá hajtaná a dolgozó embereket, a népeket, felőrölné a nemzetek önállóságát.

Az MSZP és társai maszlagját a szociális Európáról nem vesszük be. Az EU ugyanis sohasem volt a dolgozók érdekvédelmi szervezete. Az EU az európai nagytőke érdekeit érvényesíti. Vannak szociális vívmányok az EU-ban? Vannak, ne tagadjuk! De csak azért vannak, mert a dolgozók kiharcolták maguknak, engedményekre kényszerítve a tőkés kormányokat.

A Fidesz a menekültügyre hegyezi ki a kérdést, és a nemzetek Európáját akarja. Nos, a Munkáspárt is úgy véli, hogy Európa jövőjét nem lehet a migránsok tömegeire építeni. Nem azért mondjuk ezt, mert a Fidesz ezt mondja. Azért mondjuk, mert ez a véleményünk. A migráció a tőke fegyvere. Arra használja, hogy megossza, megtörje a dolgozó tömegek harcát, és egyúttal szétzúzza a nemzetek védekező erejét.

A Munkáspárt egy másik Európa képét vázolja fel. Egy olyan Európáét, ahol a nemzetek erősek, és amelyben nem a pénz, a tőke érdekei döntenek, hanem a népek, a dolgozó tömegek érdekei.  Illúzió? Nem az! Biztosak vagyunk abban, hogy a világ erre felé megy. Nem ma, nem holnap, de biztosan erre felé.

A dolgozók, a népek demokratikus együttműködése az egyetlen, ami megóvhat bennünket egy pusztító háborútól Oroszország ellen. Nos, ezt is ki kell mondanunk május 26-án!

Most jön a munkánk neheze. Össze kell gyűjteni 20 ezer érvényes ajánlást. Össze tudjuk gyűjteni? Természetesen igen! Tavaly decemberben a párt 27. kongresszusán ez volt a közös véleményünk. És ezt ma is így gondoljuk.

Nehéz lesz összegyűjteni? Nehéz, de nem lehetetlen! A párt országos vezetése a megyei és budapesti szervezetekkel együtt pontosan megtervezték a munkát. Többször ellenőriztük. Tudjuk, hogy ki mikor és hol gyűjt. Most már csak nagy-nagy kitartásra és fegyelemre van szükség.

És természetesen pontos, szép munkára. Az ajánlások csak akkor érvényesek, ha a lakcímkártya alapján minden szükséges adatot szépen, pontosan beírunk. Rengeteg munka vész kárba, ha csúnyán, olvashatatlanul írunk, vagy ha bemondásra fogadjuk el az állampolgárok adatait. Nem dolgozhatunk selejtesen, a hibát nincs idő kijavítani! Ha rossz adatokat írunk be, ha olvashatatlanul írunk, a Munkáspárt indulása kerül veszélybe.

Ezen a választáson egy dolog függ tőlünk: összegyűjtjük-e a 20 ezer érvényes ajánlást vagy nem gyűjtjük össze? Ha összegyűjtjük, bizonyítottuk a Munkáspárt erejét, szervezettségét. Ha összegyűjtjük, megmutatjuk az embereknek, hogy érdemes erre a pártra odafigyelni, sőt szavazni is érdemes rá.

A mostani munkánk sokban befolyásolja esélyeinket az őszi önkormányzati választásokon is. Például eldől az is, hogy tudunk-e Budapesten főpolgármester-jelöltet állítani. Jó lenne, ha tudnánk, hiszen a mostani jelöltek közül egyik sem a dolgozók, a szegények képviselője, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Pontos, fegyelmezett, gyors munkát kérek a Munkáspárt minden tagjától. Higgyétek el, hogy sokan figyelnek bennünket idehaza is, külföldön is. Sikerül-e? Sikerülnie kell!

A Munkáspárt tekintélye a tét!

2019. április 6.

2019 március 23

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Szellemi háború a Tanácsköztársaság kapcsán

Ki gondolta volna, hogy a Tanácsköztársaság 100. évfordulója jobban megpezsdíti a magyar szellemi életet, mint történelmünk sok más eseménye? Könyvek jelennek meg, tekintélyes alapítványok vitákat rendeznek. Sőt, Vörös Isten címmel a szocliberális oldalon még sétát is rendeznek, ahol „nyomába eredünk a Tanácsköztársaságot övező mítoszoknak”. Mindezt potom 3690 forintért. Igényesebbek és diszkrécióra vágyók 98 ezerért ugyanezt szűk családi körben is élvezhetik.

A szocliberális oldal jól tudta, hogy a konzervatív oldal nagyokat fog beléjük rúgni az évforduló kapcsán. Végül is tény, hogy a szocdemek kiegyeztek Kun Béláékkal és így jött létre a Tanácsköztársaság. A mai szocdemek akár támadhatnák is a jobboldalt, hiszen az 1919-es válságot az úri Magyarország idézte elő, élén Tisza Istvánnal, aki ma a konzervatívok kultikus figurája. De nem lennének szocdemek, ha ezt tennék. Ehelyett ügyetlenül és tisztességtelenül védekeznek. Úgymond a szocdem vezetők kényszerből vállalták a „kommunistákkal való kormányzati együttműködést”, és – most tessék figyelni – „tevékenységük fő iránya a mérséklés és az egyensúlyozás volt.”

Ennél már csak az az állítás aranyosabb, mi szerint 1919 után „a szociáldemokrácia az üldözöttek, a megbélyegzettek pártja lett.” Ja, persze, és akkor nem volt Bethlen-Peyer-paktum, ami biztosította a szocdemek helyét a parlamentben 1945-ig. A kommunisták helye ekkoriban a börtön volt.

A konzervatívok nem kímélték az arisztokrata Károlyi Mihályt sem, akit az őszirózsás forradalom emelt az ország élére. Károlyi fő „bűne”, hogy a „kommunisták szálláscsinálója” lett. Ja, és mellesleg utálta Tiszát. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a Károlyi-szobrot már 2012-ben elvitessék a parlament mellől, és visszaállítsák Tisza szobrát.

A Tanácsköztársaság körüli csata a konzervatív oldalon belül is folytatódott. Ennek lényege nagyjából az a verseny, hogy ki utálja jobban a kommunistákat és ki tud csúnyábbat mondani róluk.

A Kassák Múzeumban még tavaly rendeztek egy kiállítást a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának bemutatására. A cél „a vörös diktatúra művészeti akarnokságának bemutatása”, mondotta Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori igazgatója, de szavai senkit sem hatottak meg. A jobboldal radikálisai még kiáltványt is megfogalmaztak, mondván, hogy „Kun Béla és Szamuely Tibor örökségét semmilyen módon nem szabad népszerűsíteni és igazolni.” Mondanom sem kell, hogy Prőhle fejét követelték, s meg is kapták. Mármint a fejét.

A mai konzervatívok nem tudják megemészteni, hogy miként állhatott a magyar polgári értelmiség jelentős része a „véres és gyilkos Tanácsköztársaság” mellé. Azt végképp nehéz lenyelni, hogy őfelsége, a császár és király egykori tisztjei közül is sokan a munkáshatalom hadseregéhez csatlakoztak. Arról pedig nagy ívben hallgatnak, hogy a Tanácsköztársaság hadserege a magyar nemzetet is védte a román, francia és csehszlovák csapatokkal szemben. Sőt, a Felvidéket vissza is foglalta.

Igen, a Tanácsköztársaság plakátjait polgári művészek alkották. A Vörös Hadsereget egykori K.u.K tisztek vezényelték. Tették nemzeti elkötelezettségből, a hazát védve, s azért is, mert megértettek valamit. Lehet nem egyetérteni a kommunistákkal, de a kommunisták az embereknek, a népnek akartak jót.

A konzervatívok nem felejtik el 1919-et. Ahogyan Horthy sem felejtette el, és haláláig nagyobb ellenségnek tekintette a kommunistákat, mint a fasisztákat.

A konzervatívoknak kapóra jött a 100. évforduló más szempontból is. A liberálisok fejére csaptak, mondván, hogy számukra nem „a polgári demokratikus gondolkodás megvédése” a fontos, hanem a hatalom és ezért hajlandók együttműködni a „szélsőségekkel”. A szélsőségek most nem a Munkáspártra vonatkozik, mert a liberális pártok rühellik a vörös zászlót. A Jobbik rasszizmusáról, zsidózásáról pedig már hallgatnak.

Ki gondolná, hogy a Tanácsköztársaság kapcsán még Soros Györgyre is lehet csapni egyet.  Ahogy a kormány egy fontos embere mondta: „a kommunizmus és a nácizmus is meg akarta változtatni az emberek gondolkodását a hagyományos értékekről, és ma a globalizmus is hasonló veszélyt rejt.”

Nekünk a Tanácsköztársaság azt jelenti, hogy a magyar munkások, dolgozók saját kezükbe vették sorsuk eldöntését. Megértették, hogy a szocializmus követhet el hibákat, de a legjobb kapitalizmus sem adhat a dolgozónak annyit, mint amennyit a szocializmus adhat.

2019. március 23.

2019 március 9

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

1848 – Függetlenség – 2019

Szeretjük március 15-ét. A forradalmat és a szabadságharcot ünnepeljük. Igen, 1848 a magyar nép harcát is jelenti a szabadságért, a függetlenségért.

Magyarország ekkor nem független. Nincs önálló kormánya, mindenről Bécsben döntenek. A magyar polgárság megérti, hogy reformok útján egy darabig lehet korszerűsíteni a gazdaságot, az országot, de a függetlenség nélkül a fejlődés csonka marad. Nemzeti piac kell, nemzeti bankrendszer, nemzeti ipar. Ehhez nemzeti kormány kell.

De vajon mindenki így gondolkodik-e? Széchenyi István, akinek szülőháza Bécsben van, néhány száz méterre a császári palotától, polgári fejlődést akar, bankokat, hidakat, gőzhajózást, lóversenyt, de a császárral együtt. De Kossuth Lajos, a polgár, akinek nincsenek földbirtokai, a jövőt a „szabad, önálló és független” nemzetben látja. Petőfi Sándor a nép költője, a népek világszabadságáról álmodik. A konfliktus adott. De nem ők döntenek.

A szabadságharcot leverik.

A magyar függetlenség nem kell az európai rendszernek.  Nem kell Ausztriának, nem kell a cári Oroszországnak sem. Franciaországnak sem kell. Elnökük, aki rövidesen III. Napóleon néven császár lesz, európai uralomra tör. Anglia és az USA ugyan befogadja Kossuthot, de se most, sem később nem lesznek a független Magyarország támogatói.

Kell-e a független Magyarország a mai Európának? Van-e mozgástere egy független Magyarországnak? A magyar kapitalizmus a rendszerváltás szülöttje. A rendszerváltás nem forradalom volt, hanem egy legújabb kori „kiegyezés” a nyugati világ, a magyar polgári ellenzék és a hatalmat addig gyakorló politikai erők között. Az így szerzett függetlenség eleve korlátozott volt, hiszen a rendszerváltás politikai és anyagi támaszát a nyugati tőke adta, és nyilvánvaló volt csatlakozásunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.

A mai magyar tőkésosztály nem Kossuthként gondolkodik, nem akar szakítani. Széchenyiként a fennálló rendszeren belül akar reformokat és fejlődést.  Elfogadja a NATO és az EU uralkodó szerepét, mint ahogyan egykor Deák és Andrássy elfogadta Ferenc Józsefet közös uralkodónak.

De ne legyünk igazságtalanok! Ne mossuk össze a liberálisokat, akik „európai egyesült államokban” gondolkodnak a nemzeti-konzervatív erőkkel, melyek erős nemzeteket akarnak és belőlük felépíteni a nemzetek Európáját!

A liberálisok választása egyszerű. Értik ugyan, hogy a magyar emberek féltik a függetlenséget, ezért már azt hirdetik, hogy „merjünk hazafiak lenni”.  A szocialisták talányosabban három szót kapcsoltak össze: „Haza. Szeretet. Európa”. A lényeg ugyanaz: egységes tőkés Európa, ahol a függetlenségről már nincs értelme beszélni, hiszen minden jog egy közös európai birodalom kezébe kerül, a döntések hátterében pedig a bankok, a liberális tőke áll.

A nemzeti-konzervatív erők is azon vannak, hogy a „piacgazdaság, a demokrácia”, azaz a kapitalizmus megszilárduljon, de ők több tényezőre építenek. Úgy gondolják, hogy az Egyesült Államoknak katonai téren meg kell és meg lehet adni mindent, amit kérnek, de a magyar szuverénitás is megmarad. A baj az, hogy az USA egyre

többet kér.

Franciaország újabb és újabb Trianonokat akar Magyarországra erőltetni. Az ő szövetsége, mint már annyiszor, most is Románia. Macron legújabb javaslata az „európai újjászületés közös építésére” napóleoni terv Napóleon nélkül.

Németország más eset. A német tőkének legalább annyira kell Magyarország és Közép-Európa, mint a magyar tőkének Németország. Civakodni fognak, de találnak kompromisszumot. Legalább is ebben bíznak sokan.

Oroszországnak nem kell a független Ukrajna, de a független Magyarország igen. Kína a stabil Európai Unió híve, de nem akarja, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogyan a nagyhatalmak fütyülnek. Így a független Magyarország közép-európai hatalomként belefér a számításaiba. Izrael felismerte a veszélyeket, amelyek a zsidóságot Európában fenyegetik, és Magyarország egy stabil Közép-Európa egyik vezetőjeként biztonságot adhat a zsidóságnak.

Van itt egy kis bökkenő. Nem 1867-ben élünk, amikor a magyar és az osztrák elit kiegyezhetett egymással, anélkül, hogy a népet kérdezték volna. A ma a népek beleszólást akarnak Európa ügyeibe. Értik ugyanis, hogy egy olyan világban, ahol csak a pénz számít, nem lehet igazi függetlenség. A nemzet kiteljesedéséhez, a függetlenség megvédéséhez új Európára van szükség, a népek demokratikus együttműködésére.

2019. március 9.

2019 március 2

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

A béke tőled is függ!

Lehet magasabb a minimálbér, emelkedhetnek a nyugdíjak, adhatnak gyermekvállalási támogatást, csokot, gyedet és még ki tudja mit, de mit sem ér az egész, ha jön a háború. A gyereket nem csak megszülni kell tudni, de felnevelni is. Békében, biztonságban.

A háborúkat sohasem mi, egyszerű emberek robbantjuk ki. Mi eszközök és áldozatok vagyunk azok kezében, akik hatalmuk megőrzésére és gyarapítására egy adott pillanatban nem látnak más eszközt, mint a háborút.

A háborútól minden ember tart, legalábbis a normálisok. Azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy hetven éve nem volt háború Európában, miért pont most lenne. Hajlamosak vagyunk becsukni a szemünket, és nem látni, hogy 1999-ben Jugoszlávia ellen a NATO valóságos háborút folytatott. Hidakat, gyárakat romboltak, embereket öltek. De nem akartuk észrevenni, pedig a bombák Palicsra is hullottak, alig három kilométerre Magyar-
országtól.

Most sincs még háború, de már szinte minden adott a háborúhoz. A nagyhatalmak egymásnak feszültek. Egyre több fegyvert állítanak egymással szembe, egyre nő a szembenállás szintje.

Az USA térdre akarja kényszeríteni Oroszországot. Orosz gáz és atomerőmű helyett amerikait vegyetek! Amerikai beruházásokat az oroszok pénze helyett! Amerikai fegyvereket venni, rakétákat telepíteni az oroszok ellen! Nagyjából ezt akarja ma az USA Európától, így tőlünk is.

Az EU-országoknak a nagyhatalmi ambíciókat tápláló lengyeleket és az orosz fóbiában élő balti államokat leszámítva, nincs kedvük háborúzni. De a Balkán kellene nekik, Ukrajna is, Belarusz is, hiszen új piacok nélkül bajos lesz az EU válságát leküzdeni.

De útjukban áll az orosz tőke. Magához tért a kilencvenes évek pofonjaiból. Putyin nem táncol úgy, ahogyan Amerika fütyül. Visszavette a Krímet, ott van Szerbiában, rakétára rakétával válaszol. Európa nagy részének gázellátása ma
tőle függ.

Az EU-t mély repedések választják szét. A közép-európai tőke megerősödött. A visegrádiaknak már nem elég, hogy a nyugat érdekszférájában élnek. Beleszólást akarnak Európa sorsába. A német és a francia tőke nem akar osztozni, és mindent bevet a nemzeti önállóskodás leverésére, a migránsok beengedésétől kezdve a belügyekbe való beavatkozásig.

Az EU a tőkésállamok szövetsége. Kezelnie kellene a konfliktusaikat, de nem tudja. Egy háború összezárná a sorokat, elnyomná az elégedetlenkedők hangját. Megfojtaná a dolgozó tömegek szociális harcát, amelyek egyre kevésbé akarják a milliárdosok túlélését fizetni. A fegyverkezés, a háborús konjunktúra jóllakatná a középosztályokat, amelyek ma jobban veszélyeztetve érzik magukat, mint bármikor korábban. Igen, egy háború ma jól jönne a milliárdosoknak.

És nekünk? Nekünk mit hozna az európai háború? A NATO és az EU háborúja Oroszország ellen nem a távoli Afganisztánban, sőt még csak nem is Szíriában zajlana, hanem itt.

Ha háború lenne, az amerikai tankok és katonák a mi útjainkat használnák. Pillanatok alatt felvonulási színtérré válnánk.

Ha háború lenne, az orosz rakéták Pápára hullanának, ahonnan a NATO hadászati szállításait végzik. Székesfehérvárt lőnék, ahol NATO parancsnokságok vannak. Győr és Debrecen is hadicélpont lenne, ahol katonai jelentőségű üzemek vannak.

Ha háború lenne, már nem kellene ostrom alá venni a budai várat. A precíziós szárnyas rakéták enélkül is eltalálnák a Sándor palotát is, meg a Karmelita kolostort is. Nem túl sok maradna a magyar államiságból.

Ha háború lenne, a katonáskodás nem szerény kockázattal járó jól fizető állás lenne, mint manapság, hanem szinte biztos út a halálba.

Május 26-án új Európai Parlamentet választunk. A milliárdosok uralmát nem dönthetjük meg. De erős figyelmeztetést küldhetünk. Ne merészeljétek háborúba sodorni Európa népeit! Elég az Oroszország elleni szankciókból! Elég a fegyverkezésből! Békét és megegyezést akarunk Oroszországgal.

A Munkáspárt az egyetlen párt, mely ezzel a programmal indul. Támogasd a Munkáspártot! A béke tőled is függ!

2019. március 2.

2019 február 23

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Szakszervezet pedig kell!

Fegyvert fognak a szakszervezetek a kormányra! Nagyjából ez volt az üzenete a tavaly december óta folyó tüntetéseknek. Na, ne tessék megijedni! Fegyverről abban az értelemben van csak szó, hogy a tüntetés, a sztrájk a szakszervezetek fegyvere. Bár manapság már ez sem kevés.

Hogy mi tartott harminc évig? Miért csak most nyúltak fegyverhez a szakszervezetek? Nos, sokféle választ lehet adni. Sokan még mindig a múltra mutogatnak, mondván, hogy szocializmusban a szakszervezetek a dolgozók üdültetésével foglalkoztak, nem az osztályharccal, és ez az örökség olyan súlyos volt, hogy harminc évig nem tértek magukhoz.

A szocializmusban a szakszervezeteknek valóban nem kellett a dolgozók béréért, szociális jogaiért az utcára menni, mivel az állam, a Magyar Népköztársaság mindezt biztosította. A szakszervezeti tagság előnyökkel is járt. Az országban mindenütt voltak szakszervezeti üdülők, ahol minden dolgozó megfizethető áron tölthette el a nyári szabadságát. A szakszervezet gondoskodott a vállalati bölcsődékről és óvodákról. Sok helyütt az üzemi étkezdék fenntartását is ők vállalták. Ha gyerek született, ha haláleset következett be a családban, a szakszervezet segített.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a rendszerváltáskori szakszervezeti vezetők igyekeztek megszabadulni az örökségtől, bizonyítandó, hogy ki a nagyobb híve a „demokráciának”. S vajon kinek használt az, hogy a valaha egységes mozgalmat percek alatt egymással vetélkedő szövetségecskékké tépték szét? Helyes volt-e a szakszervezeteket közvetve, közvetlenül pártokhoz csatolni? Helyes volt-e 2012-ben aláírni a Fidesz kormány munka törvénykönyvét, noha tudták, hogy az számos ponton sérti a dolgozók érdekeit?

A rendszerváltók elkábították az embereket és az emberek elkábultak. Piacgazdaság lesz, demokrácia, mindenki érvényesülhet! Nem kell félni a munkanélküliségtől sem, mert a munkanélküli segélyből is meg lehet élni, és még dolgozni sem kell! Ha meg mindenünk megvan, akkor minek a szakszervezet?

Aztán jött a valóság, jöttek a pofonok. Másfél millió felszámolt munkahely, tömeges munkanélküliség, infláció, tönkrement életek és sok minden más.

El kellett volna a segítség, de nem volt. Mindenki reménykedett, illúziókba menekült. Engem nem rúghatnak ki, csak a kollégát! Az én fejem fölül nem viszi el a bank a házat, ilyen csak a szomszéddal történhet, velem nem!

Mindenki kereste a túlélés egyéni útjait. Ki a fekete munkában találta meg, ki külföldön. Ki meg sehol. Az emberek a túlélésükkel, a mindennapi kenyerükkel voltak elfoglalva. Se idejük, se kedvük nem volt szervezkedni.

A hatalmon lévő persze biztathatták volna az embereket, hogy éljetek a demokráciával, szervezkedjetek, lépjetek be a szakszervezetekbe. De nem! Miért is tették volna? A rendszerváltás óta minden kormány abban volt érdekelt, hogy a tőke hatalmát senki se veszélyeztethesse.

A szocliberálisok 12 évet voltak kormányon. Olyan szakszervezeti törvényt, olyan munka törvénykönyvét csinálhattak volna, hogy a világ minden dolgozója bennünket irigyelt volna. De nem csináltak.

A Fidesz-kormány más taktikát választott. Ha befogod a szád, ha nem tüntetsz, ha nem sztrájkolsz, kaphatsz tőlem rezsicsökkentést, minimálbér-emelést, gyereknevelési támogatást, meg sok minden mást. Elnézést a cinikus mondatért, de ez volt a lényeg. Ha pedig ez megvan, valóban minek a szakszervezet?

A dolgozó emberek, ha lassan is, de kezdtek átlátni a szitán. Kezdték felismerni, hogy a tőkés rendszerben csak az a dolgozóé, amit kiküzd magának. De ehhez szakszervezetek kellenek, erős szakszervezetek. 2017-ben a Tesco dolgozói megmutatták, hogy lehet a multikkal szemben is fellépni. Most pedig az Audi dolgozói adtak leckét a modern bérharcból.

A túlóra új szabályozásával a kormány kihívta maga ellen a sorsot, és eleinte úgy tűnt, hogy a szakszervezetek ki tudják használni ezt a helyzetet. De nem tudták. Sejtették, hogy a törvény megváltoztatását egyedül aligha tudják kikényszeríteni, ezért elfogadták a liberális pártok támogatását. Ettől a pillanattól kezdve a szakszervezetek ügye, a dolgozók ügye háttérbe szorult.

December óta sokan lépnek be a szakszervezetekbe. Sokan örülnek annak, hogy végre hallatják hangjukat a szervezett dolgozók. Az Audisok sikere harcra ösztönöz másokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy másutt mások a feltételek. De a java most jön. Sikerül-e felszámolni a szakszervezetek elaprózottságát? Képesek-e elválasztani a dolgozók érdekvédelmi harcát a politikai pártok hatalmi csatáitól? Képesek-e osztályuk, a munkások, a dolgozók érdekeiért küzdeni a tőke érdekeivel szemben? Egyet biztosan tudunk: szakszervezet pedig kell!

2019. február 23.

2019 február 16

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Nemzeti vagy vörös? Nemzeti és vörös!

1919 májusában a Tanácsköztársaság hadserege bevonult a Felvidékre. Kiverte onnan a csehszlovákokat, akik román szomszédainkhoz hasonlóan szerettek volna egy szép darabot kiharapni Magyarország testéből. Magyarországra ugyanis szabad prédaként tekintettek akkoriban. Az Osztrák-Magyar Monarchia darabjain akartak osztozkodni. Ezt tették az Oszmán Birodalommal, és manapság ezt teszik a Balkánnal vagy Szíriával.

A magyar csapatok előtt komoly dilemma állt: vörös vagy nemzeti lobogóval meneteljenek Kassa vagy Eperjes utcáin? A kormány döntött: legyen vörös! Meg lehet érteni őket. Egy új világ üzenetét akarták felmutatni, és ennek a világnak a jelképe a vörös zászló volt. A döntés mégsem volt szerencsés. Magyar katonák magyar földekért, nemzeti érdekekért harcoltak. Jobb lett volna a nemzeti!

Manapság ugyan nem kell bevonulni a Felvidékre, de a kérdés változatlan. Vörös vagy nemzeti? Legyen vörös! Végül is hiszünk abban, hogy a pénz, a tőke uralmát fel fogja váltani egy jobb rend, ahol nem a pénz számít, hanem az ember, a dolgozó ember. És ebben nem csak mi hiszünk. Hisznek a német munkások is, akik nem Győrben dolgoznak, hanem az Audi más gyáraiban, s tudják: ha több bért akarsz, meg kell küzdeni a tőkésekkel. Itt is, ott is. Miért ne segítene a német szakszervezet a győrieknek? Egy az ellenfél, egy a cél, és talán egy világról is álmodnak, ahol a jobb fizetésért nem kell sztrájkba menni.

Szükség van a nemzeti zászlóra? Bizony, hogy szükség van, nagyon is. Tévedés ne essék! A nemzeti határokat nem a munkások, a dolgozók milliói bontják le, hanem a multinacionális vállalatok. Nem a munkások, a dolgozók internacionalizmusa rombolja a nemzeteket, hanem a tőke globalizmusa.

A tőke a bankok korlátlan és akadálytalan uralmát akarja kiterjeszteni Európára és a világra. A dolgozónak védekeznie kell, s a nemzetállam saját szabályaival, fékjeivel védelmet jelent. Nem teljeset, de védelmet.

A tőke világpolgárt akar faragni belőlünk. Felejtsd el, hogy magyar vagy! Európai vagy! Ez számít! De mi magyarok vagyunk! Trianonban elvették a földjeink nagy részét, bízva abban, hogy felmorzsolódik a magyar. Most a lelki tartásunktól, történelmünktől, identitásunktól akarnak megfosztani, bekényszerítve a megfoghatatlan európaiság börtönébe. Kell a nemzeti zászló!

Az európai egyesült államok a liberálisok álma. Egy szűk csoport uralná, a német, tán a francia tőke is. A mi válaszunk a dolgozók, a népek, nemzetek demokratikus együttműködése.

A liberálisok nyílt társadalmat akarnak, ahol nincsenek szabályok, mindent szabad és mindent lehet. Mi olyan társadalmat akarunk, ahol stabil értékek vannak. Stabilak, mert a többség, az emberek, a nép érdekeit és vágyait testesítik meg.

A jövő társadalma nem falanszter lesz, ahol Madách szavaival a „régi eszmék többé nincsenek.” Nem hiszünk Lucifernek, aki szerint a hon, a haza korszerűtlen, kisszerű, s „most már egész föld a széles haza.”

Az új közösségi társadalom nem a nemzetet számolja fel, hanem a tőke, a pénz uralmát. A népeket a kapitalizmus formálta nemzetté a 19. században. A 20. században ugyanaz a tőke kezdte lerombolni a határokat, mert a nemzet akadállyá vált a világuralom útján, s a 21. században végképp le akar számolni vele.

Még vannak, akik a kapitalizmus nagy táborában is ellenállnak a liberális eszmék vezérelte világállam eszméjének, és a nemzet szellemi és anyagi erejét, hitét tekintik a fejlődés mozgatóerejének. De meddig képes ellenállni? A pénzre épülő kapitalizmus célja nem a nemzetek, a népek boldogulása, hanem az, hogy a befektetett tőke minél több hasznot hozzon. Ez a tőke sajátja, ami alámossa a nemzeti hagyományok, sőt a hit erejét is.

A nemzetek jövője attól függ, képes-e az emberiség levetni a pénz uralmát. A közösségi társadalomnak nem azért kell a fejlődés, hogy egyesek pénztárcája vastagabb legyen. A népek, a nemzetek elől akar minden akadályt elhárítani. Nemzeti vagy vörös? Nos, csak egy jó és perspektivikus válasz van: nemzeti és vörös!

2019. február 16.