Szerkesztő

2019 június 22

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Fél évvel a 27. kongresszus után: nem hiába dolgozunk!

Fél éve, 2018 decemberében tartottuk a Munkáspárt 27. kongresszusát. Felmértük a helyzetet és meghatároztuk feladatainkat. Csodákra, radikális fordulatokra nem számíthatunk – mondtuk ki közösen. Tőkés világban élünk, a tőkések ma erősebbek, mint a dolgozó tömegek.

Kimondtuk azt is, hogy a Munkáspárt stratégiai helyzete nem változott. Egyes területeken erősödtünk, más területeken gyengültünk. Nincs szükség stratégiai váltásra. A következő esztendőkben is egy célt állítsunk magunk elé: Erős Munkáspártot!

Az európai parlamenti választások jelentették az első nagy erőpróbát. Helytálltunk! 26 ezer ajánlást gyűjtöttünk össze. Összesen kilenc párt teljesítette az indulási feltételeket, és mi a kilenc között voltunk. 14452 szavazatot kaptunk. Ez azt jelenti, hogy az ajánlást adók 54 százaléka ránk is szavazott. A jövőre nézve ebből egy tanulság van: minden egyes szavazathoz két-három ember támogatását kell megnyernünk.

2019-ben azonban még egy erőpróba vár a Munkáspártra. Az önkormányzati választásokon is meg kell mutatnunk, hogy van Munkáspárt. Alternatívát, választási lehetőséget kell felmutatnunk a tőkés pártokkal szemben. A kormánypártokkal és az ellenzékkel szemben is, sőt a tőkés rendszerrel szemben.

Hol tudjuk a Munkáspártot bemutatni? Budapesten a főpolgármesteri csatában és a kerületi polgármesteri választásokon. Vidéken a megyei jogú városok polgármesteri választásain és néhány megyében a megyei listákért folytatott harcban. A Munkáspárt megjelenik számos kis településen is.

Van-e esélyünk? Van, de nagyon meg kell dolgozni érte. Ha egy kis településen be akarunk jutni, akkor meg kell nézni, hogy hány szavazattal lehetett bejutni 2014-ben. 250-300? Nos, akkor ennyit kell elérnünk. Nem lehetetlen, ha otthon vagyunk a településen, ha ezzel a 250-300 emberrel többször beszélünk a hátralévő időben.

Néhány más helyen is van esélyünk, de a munkánk igazán majd később fog kamatozni. Az emberek fokozatosan élik meg a mai kapitalizmust. Fokozatosan jönnek rá, hogy nem mind arany, ami fénylik. Más szóval, a kapitalizmus nagy ígéretei mögött a prózai valóság áll. Ebben a rendszerben a pénz, a tőke érdeke számít, s nem Te!

Ha erre mindenki rájönne, mi nyernénk a választásokon. Ezt tudja a tőke is, ezért megfoszt a médianyilvánosságtól, elhallgat bennünket. A „30 éve szabad ország vagyunk” és egyéb jelszavakkal átmossa az agyakat.

A választást úgy kell felfognunk, mint az „Erős Munkáspártot!” program megvalósításához vezető egyik lépést. Itt van mit tennünk! Az idei két választással kapcsolatos munkánk mutatja, hogy a pártban van egy nagyon lelkes, nagyon elkötelezett mag, amely tűzön-vízen át keresztül viszi a döntéseinket.

A kongresszuson elhatároztuk, hogy bővítjük ezt a kört. Egyelőre nem sok sikerről tudunk beszámolni. Vannak új emberek, de kevesen. Tudjuk, hogy minden szinten gondoskodni kell az utánpótlásról, a fiatalabb nemzedékek bevonásáról, de itt is rengeteg akadályba ütközünk.

A pártépítés új módszerei még nem vertek gyökeret. Még mindig várjuk, hogy jöjjön hozzánk valaki. Hátha kopogtat valaki az ajtón. A mai világban elébe kell mennünk a leendő párttagoknak, kézen kell őket fogni, megtalálni helyüket a pártban.

Fél év telt el a 27. kongresszus óta. Sokat dolgozott pártunk, de még sok tennivalónk van. A lényeg, hogy folytassuk a megkezdett utat.

A legnagyobb feladat, hogy a Munkáspárt társadalmi bázisa erősödjön. Harminc év telt el a rendszerváltás óta. A szocializmus emléke már nem mozgósít elég támogatót.

A mondanivalónkat elfogadták az emberek. Baloldali, nemzeti, ellenzéki! Helyes! A gond az, hogy nem vagyunk egyedül. A nemzeti érdekekért mások is síkraszállnak, baloldali jelszavakat mások is hangoztatnak. Amiben mi egyediek vagyunk, az a tőke elleni harc. Magyarán: fizessenek a gazdagok! Ezt csak mi akarjuk.

A mai rendszer okozta sérelmeket viszont csak fokozatosan ismerik fel az emberek. Mi támogatókat csak azok között kereshetünk, akik nem a tőkéjükből és nem a tőke kiszolgálásából élnek meg.

Ha ettől eltérnénk, ha más színeket öltenénk, elveszítenénk azt, amiért az emberek ma becsülik a Munkáspártot, elveszítenénk erkölcsi tőkénket. Pedig erre nagy szükség lesz. Lehet, hogy hamarább, mint gondolnánk.

2019. június 22.

2019 június 15

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Budapest legyen valamennyiünké!

Megdöbbentő, hogy hányan akarnak Budapest főpolgármestere lenni. Megdöbbentő, mert ugye, Budapest nem egy kis kft, internetes blog vagy tv-műsor, de még csak nem is egy kerület. Budapest a főváros.  Megkockáztatom: talán nehezebb a főpolgármesterség, mint a miniszterelnöki poszt, de ezt ne adják tovább!

De akárhogyan is legyen, ilyenkor nem árt a klasszikusokat megkérdezni. Mondjuk, Petőfit! A multikulturalizmus és a kulturális pluralizmus progresszív világába persze lehet, hogy ő már nem fér bele, de bocsássák meg ezt a kilengést, én még a régi iskolában nőttem fel.

Szóval Petőfi szerint „nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz”.  A lantot persze most nem kell szó szerint venni, de Budapest irányítása vitathatatlanul nagy munka. És itt jön Petőfi intése: „nincs rád szüksége a világnak”, ha „nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed”.

A jelölt urak és most hölgyek is, ennek ellenére kezükbe veszik a lantot, és éneklik saját fájdalmukat. A kivétel természetesen a főváros jelenlegi főpolgármestere. Neki egy szót sem kell szólni, a város fejlődése mindent elmond. A jót is, a rosszat is.

Nem így az ellenzéki jelöltek. Egyesek szerint „megkezdődik Budapest felszabadítása.”  Mások szerint a cél „visszahódítani Budapestet a Fidesz-maffiától”. Ja és persze az egyetlen női jelölt, aki támogatói szerint „bebizonyította: megalkuvások nélkül, kőkeményen küzd Orbán rendszerével és Tarlós Istvánnal szemben.” Nem semmi!

Rendben van, háborúzzanak a hölgyek és urak, de mi van Budapesttel? Mi van a budapestiekkel? Mi van velünk, itt élőkkel?

Megmondom őszintén: ha én jelölt lennék, én nem akarnám Budapestet „felszabadítani”.  Elfoglalni sem akarnám. Én mást akarnék: Budapest legyen valamennyiünké!

Budapest akkor lesz az enyém, ha az életemet el tudom a városban rendezni. Jó, munkahelyek már vannak, de lakás, megfizethető lakás? A kormány ad mindenfajta kedvezményt, de ezek hitelek, amelyek a piaci lakások árából valamit levesznek. Olcsó bérlakások kellenek! Nem a piachoz kellene igazodni, hanem az emberek létszükségletét kielégíteni.

Nem igaz, hogy ez a város nem élhető. Élhető! De túl sok az autó! A parkolási rend nem az embereknek jó, hanem az üzemeltető cégeknek. Korlátozni kell az autós közlekedést! Ezt sokan ígérték, de még senki sem merte megtenni! Hát, gyerünk!

Az egységes elektromos jegyrendszert sem ígérgetni kell, hanem megcsinálni. Tavaly elszégyelltem magam Phenjanban, nem Hongkongban vagy Londonban, hanem Észak-Korea fővárosában, amikor a metró igazgatója megkérdezte: Önöknél is ilyen elektromos jegyrendszer van, mint nálunk? Nem, nálunk semmilyen sincs!

De mondok egy prózai dolgot. Nem tudom magaménak érezni a várost, amikor sürgős dolgom lenne, de nincs hol elvégezni.  Mindenfélét érzek, de speciel azt nem, hogy a város értem van. Mert, ugye hol van ma Budapesten nyilvános WC? Nem tudom, jártak-e már Pekingben. Ott megvitatják a lakosokkal, hogy hol, milyen távolságokra célszerű nyilvános illemhelyeket telepíteni. És oda is telepítik őket! Na, de hol van Kína hozzánk képest?

Persze, ne legyenek illúzióink! Magyarországon kapitalizmus van. Oda építenek házakat, ahol a tőkének profitot hoznak. Épülnek ugyan uszodák, stadionok, de a befektetett tőke profitra számít. A mi mosolyunk és elégedettségünk másodlagos, vagy tizedleges, sőt századlagos.

Akárki is lesz a főpolgármester, ezt a rendszert nem fogja megváltoztatni. Ha a kormánypártok győznek, továbbra is arra a vállalkozói körre számítanak, akikkel eddig együttműködtek. Ha az ellenzékiek kerülnének hatalomra, nem a rendszert változtatnák meg, hanem hoznák a saját vállalkozói köreiket. Mert ugye, a Micimackóból tudjuk, hogy Nyuszinak vannak barátai, rokonai és üzletfelei. És ez nem függ a nyuszik színétől.

Szerintem a főpolgármester dolga nem az, hogy kapitalizmus helyett valamit mást csináljon. Ha akarná is, akkor se tudná. De igenis dolga, hogy a városban élők érdekeit érvényesítse a tőke érdekeivel szemben. 

Kórház ott épüljön, ahol az emberek igénylik! Ingyenes kultúrház, ingyenes sportlétesítmény legyen ott is, ahol a tőkének nem éri meg! Fákra, virágokra, jó levegőre nekünk van szükségünk, nem a tőkének!

Ja, és Budapesten nem lehetnek titkok! A titkokat mindig azért csinálják, hogy elfedjék a panamákat, a törvényesített lopást, a korrupciót! Tudnunk kell, hogy mire megy a pénz!  Budapest népének joga van tudni mindenről!

Akkor talán elmondhatjuk, hogy a főpolgármester értünk van. Budapest valamennyiünké!

2019. június 15.

2019 június 8

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Önzetlenül szolgálni a jövőt,
avagy 25 éves a Munkás Kupa

Ha én lennék a miniszterelnök, most állami kitüntetésre javasolnám Csajbók Ferencet. Hogy eddig nem javasolta senki az illetékesek közül? Elég baj!

Túrkeve városa Kovács Sándor képviselő úr területe, aki szereti az itt élőket, és gondját viseli a választókerületének. Túrkevének van tiszteletre méltó polgármestere, Magos Vilmos úr személyében. Ha valaki tudja, akkor nekik feltétlenül tudniuk kell, hogy most kerül sor a huszonötödik alkalommal a Munkáskupa Országos Kispályás Labdarúgó Tornára.

Nagy dolog! Mondhatják egyesek. Egy kisvárosi iskola tanára rászánja magát, hogy versenyt szervez a focikedvelőknek. Na és? Hol van ez ahhoz, hogy a kormány stadionokat épít, és milliárdokat költ a sportra?

Bizony, barátaim, hölgyeim és uraim! Nagy dolog, nagyon nagy dolog, amit Csajbók Ferenc negyedszázada útjára indított. Ne szépítsük a múltat! A rendszerváltás után a gyereket a sportban is kiöntötték a fürdővízzel. A szocializmusban volt tornaóra, voltak egyesületek, ahova ingyen mehetett az ember gyereke focizni, úszni, atletizálni. A Fazekasban, ahova én jártam, Győző bácsi, a tornatanár telente felöntötte az iskolaudvart és jégpályát csinált a gyerekeknek. Egy forint volt a belépő, két gombóc fagyi ára, szerény hozzájárulás a villanyszámlához. Győző bácsi ingyen vállalta a különmunkát. Szerette a gyerekeket, a sportot.

Szóval a gyerek, azaz az ingyenes tömegsport, a társadalmi munkában vállalt iskolai testedzés, meg sok minden más, repült a fürdővízzel együtt. Csajbók tanár úr ezt akarta megállítani. A gyereknek sportolnia kell! Mi lesz a mi gyerekeinkből, ha nincs se kötelező katonaság, se sport? Milyen jövőre számíthat a nemzet, ha mindenki tornából felmentett?

És Csajbók tanár úr vállalta azt, amit akkoriban már idejétmúltnak, de legalábbis különcködésnek tartottak. 1994-ben megszervezte az első kispályás tornát. Nem volt egyedül. Felesége a mai napig nagy lelkesedéssel segíti őt. Akkor még közöttünk volt Szurcsik István, az egykori Dózsa Mgtsz elnöke, a város tekintélyes polgára, akinek szavára az új hatalom is odafigyelt. Sipos Sándor a közművelődés elismert személyisége is segítette tekintélyével, meggyőző szavaival.

A Munkás Kupa ötletét az első perctől kezdve támogatta a Munkáspárt. Sportoljon a fiatal! Lehetőséget a falusi fiataloknak is! Közösségeket teremteni! Mindez szóról szóra szerepelt a Munkáspárt programjában is.

Más párt egy ilyen ötletet hatalmas rendezvénnyé duzzasztott volna fel. Lett volna média, pénz, kitüntetés, abban a reményben, hogy ez majd szavazatokat hoz a választásokon. Igen, mindez lett volna! Csak éppen a lényeg veszett volna ki, lassan, de biztosan, és ma már nem lenne Munkás Kupa.

De szerencsére van! Jó volt az ötlet, tisztességes és emberi a szervezők szándéka, és ezt értékelték a városban. Túrkeve polgárai, a helyi vállalkozók és közéleti személyiségek közül ma is sokan támogatják a Munkás Kupát.

A verseny megnyitásán mindig jelen vannak a Munkáspárt vezetői is. Engem is többször ért a megtiszteltetés, hogy köszönthettem a csatába induló sportolókat. Sokszor mentem el Túrkevére, de nem elégszer. Jól tudom, hogy ez az én adósságom.

Minden évben két aláírás szerepel a győzteseknek adott oklevélen. A főszervezőé, Csajbók Ferencé, és a Munkáspárt elnökéé. S tudják mit! Soha senki nem utasította vissza az oklevelet, soha senki sem kételkedett a Munkáspárt tisztességes szándékában és a sport iránti elkötelezettségében. Higgyék el, szavazatot szerezni a választásokon könnyen tudnak a nagy pártok, de megbecsülésért mást kell tenni. Például Munkás Kupát szervezni. Önzetlenül, szeretetből, az ügy iránti szolgálatból.

Lehet, hogy megköveznek azért, amit mondok: én támogatom a stadionok építését. Támogatom, hogy legyen minél több uszoda, sportterem. Mindez itt marad, és pár évtized múlva unokáink is büszkék lesznek rá.

De a sport legyen mindenkié! A stadion, az uszoda legyen nyitva az utca embere előtt is, s akkor legyen nyitva, amikor az utca embere ráér! Az iskolában a sport ne nyűg legyen, hanem természetes igény és kötelesség.

Mutassuk fel a jó példákat! Mutassuk meg, hogy a pénz világában sem lehet minden a pénz! Bátorítsuk azokat, akik mernek az árral szemben úszni! Legyünk büszkék a kisvárosi tanárokra! Legyünk büszkék Csajbók Ferenc és elvtársai alkotására, a Munkás Kupára!

Ja igen, és a kitüntetés! Valaki küldje már el ezt a pár sort a miniszterelnöknek!

2019. június 8.

2019 június 1

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Eljön a mi vasárnapunk

A mi vasárnapunk még nem érkezett el. Úgy értem, az a vasárnap, amikor bemondják a televízióban, hogy a Munkáspárt elérte az öt százalékot és bekerült a parlamentbe. A magyarba vagy az európaiba, mindegy.

Harminc éve készülünk erre a vasárnapra, és teszünk is érte, hogy bekövetkezzen, de csak várat magára. Sokan rettenetesen utálják a választási vasárnapot, de szerencsére mindig túléljük. Akármi is az eredmény, mindig találunk magunkban erőt a folytatásra.

Most vasárnap kisebb volt bennünk a szorongás. Nyoma se volt a szokásos „most vagy soha” hangulatnak. Tudtuk, hogy megcsináltuk azt, ami tőlünk függött. Megleptük a magyar politikai életet azzal, hogy összegyűjtöttük az induláshoz szükséges ajánlásokat, sőt meg is fejeltük pár ezerrel. Ilyenre csak szervezett, fegyelmezett pártok képesek. Az ilyen pártok erőt jelentenek. Következésképpen a Munkáspárt erőt jelent.

Aztán belevágtunk a kampányba. Jó volt látni a lelkesedést. Nem kellett agitálni a helyi szervezeteket. Maguk mondták: jöjjön az elnök, csinálunk sajtókonferenciát, osztogatjuk A Szabadságot, csak gyertek!

A kampányban hirtelen ránk figyelt az ország. Tudtak rólunk, ismerősként köszöntöttek bennünket, mintha minden nap látnánk egymást. Éreztük, hogy a Munkáspárt körül változnak a dolgok.

Az emberek értették az üzeneteinket. Ti se akartok illegális menekülteket? Jó, mi sem! Ti is független, szuverén Magyarországot akartok? Jó, mi is! A liberálisokat leszámítva senkit sem zavart, hogy a kormánypártok is hasonlókat mondanak. Na és? Mondjuk azt, amit a liberálisok mondanak? Akarjunk mi is európai egyesült államokat? Isten őrizz!

Értették az emberek azt is, hogy mi a dolgozók, a népek Európáját akarjuk, a bankok, a milliárdosok Európája helyett. Persze, hogy értették, az emberek nem buták. De azt is tudták, hogy ez még nem a ma feladata. Talán a holnapé, vagy a holnaputáné.

Régóta mondjuk, hogy mi vagyunk a baloldal. Évtizedeken át mondtuk, de az emberek valahogy elmentek mellette. Baloldal? Persze, az MSZP! Most ezen a választáson megmozdult valami.  Csepelen az MSZP sátrától nem messze gyűjtöttük az ajánlásokat. A bigott MSZP-hívőket leszámítva jöttek hozzánk az emberek. A baloldalt keresték, és nálunk találták meg.

Az MSZP leszerepelt. Már régen leszerepelt, de az emberek most reagálták le. Nem segítettetek a piros dzsekik, az álradikális kirohanások sem. Az MSZP alól kicsúszott a talaj. Gyurcsány maga köré gyűjtötte a liberálisokat, megcsinálja az új SZDSZ-t. A baloldaliság eltűnik a parlamenti politikából.

Nyers, Horn és a többiek történelmi bűne, hogy a szocializmus iránt fogékony embereket becsapták. Nemzedékekkel hitették el, hogy a szocializmust folytatják, csak modernül, demokratikusan, mert ugye más időket élünk. De most talán vége! Most talán lekerül az emberek szeméről a politikai hályog. Most talán felismerik, hogy a bal arra van, amerre a Munkáspárt.

Gyanítom, hogy ezt mások is felismerték. Az elmúlt hetekben egyik-másik médiaember fantasztikus találékonyságról tett tanúbizonyságot. Úgy beszéltek a kilenc EP-listát állító pártról, hogy a Munkáspárt nevét egyszer sem ejtették ki. A kormánypárti politikusok szerint ebben az országban egyetlen más párt sem lép fel az illegális migráció ellen, csak a Fidesz-KDNP. És a Munkáspárt? A liberálisok nyakra-főre rendezték az „ellenzéki pártok” vitáit. Természetesen a Munkáspárt nélkül.

Tudják, voltaképpen jó jel az, hogy negligálnak bennünket. Nehéz elviselni, megszokni nem is lehet, de jó jel. Azt jelzi, hogy mi vagyunk valakik. Nem kísértet a szocializmus múltjából, amivel gyerekeket lehet riogatni. Nem kihaló félben lévő csoportocska. Nem! Ma élő és ma cselekvő politikai párt, erő.

Apropó, kihalás! Horn Gyula egyszer azt mondta: a Munkáspárttal nem kell törődni, úgyis kihalnak. Hát, nem tudom, hogy gondolják Önök, de nekem úgy tűnik, hogy a Munkáspárt, ha lassan is, de építkezik, egy-egy téglával mindig megtoldja építményét. Az MSZP falai egymás után omlanak le.

Ez a vasárnap sok mindent megváltoztatott.  Bennünket is arra biztat, hogy menjünk előre. Induljunk az önkormányzati választásokon! Bizonyítsuk újra és újra, hogy a mi szívünk dobog a munkásemberekért, a dolgozókért, az elesettekért! A mi vasárnapunk ezen a héten még nem jött el, de tudjuk, hisszük, érezzük: eljön a mi vasárnapunk!

2019. június 1.

2019 május 25

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Független hazát Európában!

Nem tudom, hogy Kurz osztrák kancellár látta-e „A muzsika hangja” című filmet. Nem tudom, megkönnyezte-e, amikor Trapp kapitány családja az Edelweissről, a havasi gyopárról énekel, a kis virágról, az osztrák függetlenség piciny jelképéről. Trapp kapitány a filmben szívvel-lélekkel küzd az ellen, hogy idegenek döntsenek hazája sorsáról, még akkor is, ha azok az idegenek történetesen németek.

Kurz osztrák kancellár lazán átlépett azon a tényen, hogy a német sajtó indította el a mostani osztrák kormányválságot. Közlésük szerint ugyanis Heinz-Christian Strache, Ausztria alkancellárja belekeveredett egy korrupciós ügybe. Hogy vélt ügybe vagy tényleges ügybe, senki se tudja, de nem is érdekes. Strache azonnal megtette azt, amit az ő helyzetében illik tenni: lemondott.

Nos Kurz osztrák kancellárnak itt kellett volna emlékeznie a havasi gyopárra. Ugyanis akármit is tett az alkancellárja, az Ausztria belügye. A független Ausztria kancellárja azonban nem azt mondta, hogy álljon meg a menet, ez Ausztria ügye, kivizsgáltatom és majd az osztrák népnek jelentem. Nem, nem ez történt! Kurz osztrák kancellár felmondta koalíciót, kiíratta az új választásokat, nyilván abban a reményben, hogy egyedül nyeri meg.

Meg kell, hogy mondjam, lényegtelen, hogy Strache az Osztrák Szabadságpárt vezetője volt eddig, azé a párté, amelyet a liberális Európa nem tud elfogadni. Nekünk is megvan a véleményünk róla, de ez most lényegtelen, mert nem a pártról van szó, hanem egy ország szuverenitásáról.

Mondhatják, hogy hagyjam a fenébe! Miért kell a Munkáspártnak azzal foglalkoznia, hogy a tőkés pártok kitörik egymás nyakát? Jó, ne foglalkozzunk vele!  Törjék csak ki egymás nyakát! De elmehetünk-e szó nélkül amellett, hogy külső erők fondorlatos trükkökkel felülírják az osztrák választók akaratát, és megbuktatják a törvényesen megválasztott kormányt?  Fogjuk be a szánkat, amikor lábbal tiporják egy ország szuverenitását?

Hagyhatjuk-e szó nélkül, hogy a magyar liberális erők most ünnepelnek, mondván, hogy tessék itt a bizonyíték, nem lehet szembe menni a liberális Európával. Ha Ausztriában ki lehet törni egy politikus nyakát, meg lehet dönteni egy kormányt, akkor miért ne lehetne Magyarországon?

A történelemben számtalan uralkodó, miniszterelnök jutott már hatalomra idegenek segítségével. Bőven van rá példa Európa, sőt kis hazánk történetében is. Ne menjünk bele, hogy kikről is van, mert a lényeg nem ez.  A lényeg az, hogy az idegen szuronyokkal, idegen pénzzel, vagy akárcsak idegen médiamanipulációval kivívott hatalomért mindig kell fizetni. S mindig az országok, a népek fizetnek.

Mi, munkáspártiak elutasítjuk az idegen beavatkozást belügyeinkbe. Ha nem tetszik a kormány, ne Amerikába szaladjunk bemószerolni! De ne szaladjunk Moszkvába se, Pekingbe se! Váltsuk le mi, magyarok, ha akarjuk! Van Magyarországon korrupció, de ezt nekünk kell leküzdeni, s nem az európai ügyészséget idehívni. Több demokráciát akarsz, több fizetést? Rendben! De ezt itthon kell megteremteni, és nem valamilyen európai egyesült államoktól várni a csodát!

Az MSZP és az egész liberális társaság elképzelhetetlenül mélyre süllyedt, amikor az osztrák kormányválságra hivatkozva a magyar kormány ellen sürgettek nemzetközi összefogást. Aki külföldi pénzt fogad el és ellenzéket szervez belőle, aki európai összefogást sürget saját országa vezetése ellen, az nem bízik saját népében, sőt saját népe ellen fordul.

Európa ma nagy bajban van. Pontosabban szólva, nem Európa, hanem az a rendszer, amelyben egyetlen dolog számit, a pénz. A megoldás nem az, hogy szabad rablást biztosítunk a bankoknak, a milliárdosoknak. De az sem, hogy egy vezényszóra, mondjuk német szóra, egy irányba meneteljen Európa minden népe.

Ha élni akarunk, függetlenségünket, szuverenitásunkat kell visszaszerezni és megvédeni. Ha fejlődni akarunk, magunkkal kezdjük!  Azokat az erőket vessük be, amelyeket csak független és szabad nemzetek, népek képesek mozgósítani! Ha Európát akarjuk versenyképessé tenni, a népek demokratikus együttműködését teremtsünk meg!

A Munkáspárt a nemzetek Európájáért küzd az EP-választáson. A népek Európáját akarjuk a bankok és a szupergazdagok Európája helyett. A béke és az együttműködés Európáját akarjuk a szankciók és háborúk Európája helyett. Akarjuk együtt!

2019. május 25.

2019 május 18

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Adjanak esélyt a Munkáspártnak!

Nyugodjanak meg, kedves olvasóim, május 26-án nem lesz hurrikán, amely elsodorná az európai ház falait. Nem mondom, erős szelek fújnak manapság, keletről, nyugatról egyaránt. Lesz egy kis ajtócsapkodás, betörik néhány ablak, de az Európai Unió, az európai pénzvilágnak ez a nagymúltú építménye megmarad.

Nem kell elköltözni sem az európai házból, bár úgy tűnik, hogy a britek tényleg nem akarnak egy fedél alatt lakni a többiekkel. De végül is a britek mindig is különcök voltak.  De néhányan meg vágynak az unióba. Bár sokévszázados történelmük alapján a balkániak tudhatnák, hogy a függetlenség a legjobb út. Ahhoz meg nem kéne lefeküdni se a császárnak, se a szultánnak, ahogyan régen mondták.

A visegrádi négyek kormányai panaszkodnak, hogy bizony már szűkösek azok a szobák, amelyeket a nyugati házmesterek pár éve kiutaltak nekik. Elmenni ők sem akarnak, inkább kelletik magukat, mert jól tudják, hogy nyugat nem szeretne családi bonyodalmakat errefelé sem. Képzeljék csak el! Mi lenne a stabilitással, ha a visegrádi országok elégedetlen lakosai végre felébrednének és kimennének az utcára?

Vagy mondjuk, ki akarná, hogy a szomszédok beleszóljanak a ház ügyeibe? Mondjuk, elzárják a gázvezeték főcsapját, isten őrizz!

A szomszédok pedig itt vannak, a közeli oroszok is, de bizony a távoli kínaiak is. A környéken már vettek maguknak egy csomó telket. Sőt már a mi házunkban is fölvállaltak egy pár munkát. Mondjuk, építenek végre egy normális vasutat Belgrád és Budapest között, sőt talán megvalósulhat ezeréves álmunk, s gyorsvasút kötheti össze Pest belvárosát a Liszt Ferenc repülőtérrel. A kínaiakra hasonlítunk abban, hogy mindketten álmodunk. A picinyke különbség az, hogy ők felébrednek és megvalósítják az álmot.

Szóval, május 26-án nem változik meg a világ. De tudják mit, egy picit mégis változtathatunk rajta. Milyen jó lenne például, ha az Európai Unió, mondjuk, azzal foglalkozna, ami nekünk, embereknek fontos. Milyen jó lett volna, ha az unió vezetői nem engedik, hogy a nyugati bankok a devizahitelekkel átverjék a magyar emberek százezreit. De engedték, engedhették, mert senki sem szólt ellene. Ha a Munkáspárt ott lett volna, biztosan nem hagytuk volna annyiban.

Vagy itt van például a következő időszak költségvetése. Mire adjon az EU pénzt? A migrációt ösztönző civilszervezetek támogatására, vagy mondjuk kórházak, iskolák építésére? Melyikre van szükségünk, nekünk, embereknek? Ha mi ott leszünk az EP-ben, tudni fogjuk a jó választ.

Május 26-án szólhatunk az ellen, hogy a bankok uralják el az egész életünket. A bankoknak kell az egységes európai állam, ahol semmi sem akadályozza az uralmukat. Nekünk meg szabadság kell, fizikai és szellemi levegő, és ebből egyelőre több van a nemzetállamokban. Úgyhogy a Munkáspárt a nemzetek, a magyar nemzet mellett van. Ha nem megyünk el szavazni, akarva-akaratlanul a bankok uralmát segítjük.

Május 26-án óhatatlanul véleményt mondunk a migrációról is. Nem azért, mert mi akarjuk, az európai politikai kényszerítette ránk. Beszéljünk világosan! A migráns is utazik, a menekült is, de mégsem egyformák. Akit üldöznek a hazájában, az menekült. Segítsünk rajtuk! Aki át akar települni egy másik országba, mert ott jobb az élet, több a fizetés, az migráns. Őket sem kell elzavarni, de törvényesen és értelmesen szabályozni kell a mozgásukat. Itt nem lehetnek általánosan kötelező szabályok. A mi szobáink erre, kelet felé kisebbek, mint a nyugatiak. Amit ők meg tudnak tenni, azt nem biztos, hogy mi is meg tudnánk tenni. Ne erőltessük! A Munkáspárt ezért ellenzi az EU migrációs politikáját. Szeretnénk ellene szavazni, de ehhez is az kell, hogy előbb Önök, kedves olvasók, ránk szavazzanak és bejuttassanak az Európai Parlamentbe.

Nem értem az EU vezetőit. Napóleon nem tudta meghódítani Oroszországot, Hitler sem. Miért pont nekik sikerülne? Nyilván tudják, hogy ez nem fog menni, mégis két kézzel szavazzák meg a szankciókat Oroszország ellen. Belemennek abba is, hogy az amerikai hadsereg kényére-kedvére utazhasson le és föl Európában. Ezt hívják az európai zsargonban katonai Schengennek.

Kellene egy párt az Európai Parlamentben, amely felemelné a kezét: álljon meg a menet, uraim! Ne akarjuk bekebelezni Ukrajnát, Belaruszt, Moldáviát! Mi békét és együttműködést akarunk Oroszországgal! Az emberek, a népek békében akarnak élni, nem háborúzni. Ha ránk szavaznak május 26-án, lesz ilyen párt, a Munkáspárt!

Szóval, ráfér egy kis tatarozás az európai házra. Ettől még nem lesz olyan, mint amilyet mi szeretnénk, de egy kicsit komfortosabbá, békésebbé tehetjük. De ehhez kell a Munkáspárt is!

Ne ingadozzanak, ne kutassanak tovább egy baloldali, nemzeti, ellenzéki párt után! Itt van, ez a Munkáspárt! Adjanak esélyt a Munkáspártnak! Higgyék el, Önök járnak jól!

2019. május 18.

2019 május 11

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Az MSZP-re nincs szüksége a társadalomnak!

Nem kertelek: számítunk arra, hogy aki baloldalinak érzi magát, május 26-án a Munkáspártra fog szavazni.

Az MSZP már a múlté. Butábbnál butább ötletekkel állnak elő. Radikalizmusnak kikiáltott botrányokkal hívják fel magukra a figyelmet. Összeállnak a Jobbikkal, mit sem törődve annak szellemi és politikai hátterével. Nem csak erről van szó, bár erről is. Mondjuk ki: az MSZP-re nincs szüksége a társadalomnak!

Az MSZP vezető rétegét az egykori kádári MSZMP liberális szárnya és a pragmatikus-technokrata értelmiség adta. A társadalmi háttere azokból a nemzedékekből származott, akik a szocializmusnak köszönhetően emelkedtek ki a szegénységből, élvezték a szocializmus előnyeit. Ezek a nemzedékek származásuk és neveltetésük folytán eleve elutasítottak mindent, amit polgárinak, kapitalistának lehet nevezni, mindent, ami az 1945-ös felszabadulás előtti időkre emlékeztetett.

Ezzel a háttérrel az MSZP háromszor is hatalomra tudott jutni. Ez a háttér tette fontossá az MSZP-t a rendszerváltók előtt.  1989-ben kellett az MSZP, hogy elaltassa a magyar a társadalmat, és a nép ne vegye észre, hogy elveszik tőle a hatalmat.

Antall József  új társadalmi csoportokat teremtett, amelyek reményeiket Magyarország polgári fejlődéséhez kötötték. Ehhez privatizálni kellett, elvenni a gyárakat, a bankokat, a földeket azoktól, akik a szocializmusban birtokolták, vagyis a néptől. De fent kellett tartani a stabilitást is, megakadályozni, hogy rendszerváltás nyertesei és vesztesei közötti ellentét polgárháborúvá fajuljon.

Antall és pártja, az MDF belebukott ebbe a vállalkozásba. De nem bukott bele maga a tőkés rendszer, köszönhetően az MSZP-nek és különösen Horn Gyulának. Horn csúnyán átverte az embereket. Elhitette, hogy marad minden, ami jó volt a szocializmusban, de hozzáteszi azt, ami jó a kapitalizmusban. Az emberek elhitték, Horn pedig nekiláthatott az állami vagyon teljes kiárusításához.

Az MSZP egyedül ezt nem tudta megcsinálni. Mellé állt a liberális tábor.  Létrejött a nagy MSZP és a kicsi SZDSZ szimbiózisa, amelyben az első perctől kezdve a liberálisok voltak a meghatározók.

Miért pusztul el az MSZP? Kezdődött azzal, hogy az MSZP elvesztette a liberálisok támogatását. A 2008-as válság nyomán megnőtt a munkanélküliség, s vele együtt a tömegek elégedetlensége. Gyurcsány ebbe belebukott, de megcsinálta saját pártját, hogy maga mellé gyűjtse a liberálisokat és átvegye az MSZP, mint néppárt helyét.

Kikopott az MSZP társadalmi háttere. Elmennek azok a nemzedékek, amelyek az MSZP-ben látták azt az erőt, mely képes őket megvédeni.  Az MSZP ugyanakkor nem volt képes perspektívát adni az aktív életbe belépő új nemzedékeknek. 

Az MSZP hosszú időn át a zsidóság legfőbb védelmezőjeként adta el magát. Antiszemitizmust, sőt fasizmust látott ott is, ahol nem volt. Az Orbán-kormány nemcsak fellépett az antiszemitizmus ellen, de a magyarországi zsidóság biztonságának és érvényesülésének legfőbb garantőre lett, amit itthon is, külföldön is elismernek az érintettek.

Vannak persze új kérdések, amelyekre a baloldali emberek baloldali válaszokat várnak. Hogyan érvényesítheti egy közepes nagyságú nemzet saját érdekeit a mai világban? A konzervatív erők válaszát ismerjük. Az MSZP válasza az EU kék zászlaja, és mellette dísznek egy picinyke magyar zászló. Ez minden, csak nem baloldali és nem nemzeti.

Az illegális migrációt nem akarják az emberek, mert a migráció megosztja a társadalmakat, aláássa a dolgozó osztályok pozícióit is. Az MSZP válasza: jöjjenek a migránsok! A Munkáspárt válasza: ne jöjjenek, védjük meg magunkat!

A dolgozó emberek, akik napról napra élnek, a jövedelmek radikális átcsoportosítását várják egy baloldali párttól. Az MSZP pont azt ellenzi, hogy a gazdagok fizessenek. Ez a Munkáspárt programja.

Az MSZP korábban lekötötte azokat a tömegeket, amelyek számára rokonszenves volt a szocializmus és egyre elégedetlenebbek voltak a kapitalizmussal. Hazugságokkal akadályozták meg, hogy a baloldali emberek a Munkáspárt felé forduljanak.

Sok baloldali ember ma már nem hisz az MSZP-ben, de még nem szánták rá magukat, hogy a Munkáspártot válasszák. A parlamenti ellenzék botrányai, az MSZP válsága most adhat egy biztatást ahhoz, hogy május 26-án válasszák a Munkáspártot.

Az MSZP már a múlté. Aki baloldalt akar, nemzeti és ellenzéki baloldalt, jöjjön a Munkáspárthoz! Adjunk esélyt a Munkáspártnak!

2019. május 11.

2019 május 4

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Baloldali, nemzeti, ellenzéki

Elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy a Munkáspártra is lehessen szavazni május 26-án. Kilenc párt indulhat, köztük mi is.

Mi megtettük azt, ami tőlünk függött: összegyűjtöttünk több mint 26 ezer ajánlást! Kemény munkával, lemondással, amiért köszönet jár mindenkinek. Hibákkal, ellentmondásokkal, amiket viszont meg kell szüntetnünk, új módszereket kell bevezetnünk, ha legközelebb is labdába akarunk rúgni a nagypolitika pályáján.

A Nemzeti Választási Bizottság is rendben találta a munkánkat. S bár voltak kötekedők, és nem kevesen olyanok, akiket nagyon zavar a Munkáspárt megjelenése az EP-választásokon, senki sem fordult a Kúriához, nem vállaltak be jogi csatákat.

A Munkáspárt új színfolt az EP-csatában, és erre sokan felfigyeltek. 2014-ben nem indultunk, a tíz évvel ezelőtti választásra pedig már nem érdemes emlékezni, mert minden megváltozott. A pártok is, az Európai Unió is. Ja, és mi is!

Miért indulunk? Nincsenek illúzióink. Sokan támogattak bennünket, mert értékelik, hogy kiállunk a nemzeti értékek és érdekek mellett és egy centivel sem távolodtunk el a három évtizede választott utunktól. Ez ma érték, és ezért becsülnek bennünket. Csak reménykedni tudunk, hogy ez a megbecsülés sokakat indít arra, hogy ránk is szavazzanak. De ez már nem tőlünk függ.

Miért indulunk mégis? Azért, mert látjuk, hogy Európában baj van, és úgy gondoljuk, hogy a kormánypártok válaszai nem elegendők a problémák kezelésére, a parlamenti ellenzék válaszai pedig egész egyszerűen rosszak és károsak.

Miben más a mi alternatívánk? Mindenek előtt abban, hogy egyszerre baloldali és nemzeti. Baloldaliak vagyunk, mert az embereknek, a dolgozóknak, a népnek akarunk jobb életet teremteni. Nemzetiek vagyunk, mert azt akarjuk, hogy a magyar nemzet ne híguljon fel, ne olvadjon szét, hanem élő és fejlődő része legyen a jövő Európájának. A két szót együtt használjuk. Aki a dolgozókért, a népért tesz, az a nemzet ügyét is szolgálja.

A kormánypártok nemzetiek, de nem baloldaliak. Nem tagadjuk, hogy sokat tesznek az emberekért, de a figyelmük középpontjában a gazdagok, a középosztály érdekei állnak.

A parlamenti ellenzék se nem nemzeti, se nem baloldali. Az MSZP hirtelen felfedezte a nemzeti zászlót, de nem meri leírni azt a szót, hogy hazaszeretet. A plakátjukon így szerepel: „haza, szeretet, Európa”. A DK pedig eleve bele akarja lökni az országot és vele együtt a magyar népet, a magyar dolgozókat az „európai egyesült államok” olvasztótégelyébe.

A háború vagy béke kérdéséről mindenki hallgat ezen a választáson, csak a Munkáspárt beszél róla. Mire fel a nagy hallgatás? Ki merne szót emelni a NATO és az EU politikája ellen? Ki merné kimondani, hogy rohanunk a háborúba és ha folytatódik az Oroszország elleni gazdasági hadakozás, ha egyre több csapatot hoznak az orosz határhoz, akkor el is jutunk a háborúhoz?

De ne legyünk igazságtalanok! A magyar miniszterelnök minap Pekingben a világ vezetőinek szemébe mondta, hogy „Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással.” És sok mindent tesznek a magyar-orosz viszonyban is. A kérdés csak az, hogy eleget-e ahhoz, hogy ellensúlyozza a magyar-amerikai védelmi megállapodást, az amerikai nyomásra tett lépéseket. Talán igen, talán nem.

A Munkáspárt pedig ezzel szemben nem fél beszélni a háború reális fenyegetéséről, és világosan kimondja: ha nem akarunk háborút, megegyezésre van szükség az EU és Oroszország között.

Mások vagyunk abban is, ahogyan a politikához viszonyulunk. Mi senkit sem nevezünk patkánynak, mert ez a magatartás nem csak a szóban forgó személyt és pártját, de az egész magyar közéletet taszítja olyan mocsárba, ahonnan aligha tudunk kimászni.

Mi nem állunk buta ötletek mögé, csak azért, hogy ellenzékiségünket demonstráljuk. Nem támogatjuk a diákokat a nyelvvizsga eltörlésében, mert ezzel önmagukat csapják be, és a nemtudás a nemzetet rövidíti meg egy olyan világversenyben, amelyben az nyer, aki többet teljesít.

Aki a Munkáspártra szavaz majd május 26-án, egy más alternatívára szavaz. Segít abban, hogy minél többen felismerjék, függetlenségre és nyitottságra, új megoldásokra van szükség, ha élni akarunk. Mi pedig élni akarunk.

2019. május 4.

2019 április 27

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Ébresztő!

Gyerekkoromban a Baross utcán katonazenekar vonult végig május elsején, hogy zenés ébresztővel tegye szebbé az ünnepet. Ne tessék fintorogni, nem a szocializmus találta ki! Így volt már Ferenc József idején is, és nagy kár, hogy máig sem állították vissza. Lehet persze, hogy nincs elég katonazenekar. Vagy csak nem akarják felébreszteni a magyar népet?

Szeretett népünk ugyanis alszik. Aki nem hiszi, álljon ki a Nyugati aluljáróba vagy a Blahára, ahogyan én is tettem az elmúlt két hétben, és rögtön elhiszi, amit mondok. Húsz ezer ajánlást kellett összegyűjteni az EP-választásokon való induláshoz. Megcsináltuk, túl vagyunk rajta, de azért hadd mondjam meg, hogy az egész folyamatnak semmi köze a demokráciához. A nagyok percek alatt összeszedik. Néha még egyes kisebbeknek is sikerül, ami önmagában is kérdéseket ébreszt.

Szóval, jó száz órát álltam az aluljárókban és figyeltem, ahogyan szeretett népünk alszik. Nem politizálok! Nem érdekel a politika! Talán ezt mondták a legtöbben, akik ugyanolyan alvajárók, mint azok, akik szó nélkül elmennek mellettünk. Alvajárók, hiszen akár érdekel a politika, akár nem, az életünk sok kérdése ott dől el. Ne támogass senkit, ne szavazz senkire, de ettől még nem teremtettél független világot! Lehet utálni a világot, de a megoldás nem az alvajárás.

Vedd le azt a rohadt fülhallgatót, és figyelj ide! Akartam mondani sok fiatalnak, de középkorúnak is, akik fülhallgatókkal a fejükön teremtenek maguknak egy virtuális világot. Az a világ nem létezik, az a világ nem ad neked munkát, megélhetést, családot, békét. Ott nincs semmi! De nem mondtam, részben, mert rohantak, részben meg úgy sem hallották volna.

Támogasson egy aláírással! Milliószor elmondtam a magyar munkásosztály alvó tagjainak is. Honnan tudom, hogy munkás? Munkaruhában járnak-kelnek, valamelyik multi jól látható feliratával. A multis magyar munkás oda sem nézett a Munkáspárt standjára, elsuhant mellette. Végül is érthető. Az, amiért mi harcolunk, nem érdekli. Van munkája, a bére is jobb az átlagnál, a multik nem kicsinyeskednek vele. Sok dolog nekik sem tetszik, de jobb erről hallgatni. Minek
keresni a bajt?

Sok építőipari munkással ismerkedtem össze az elmúlt két hétben. Mindegyik vidéki, de Pesten dolgoznak, mert otthon, vidéken nem pörög a gazdaság, csak itt. Napi 15-20 ezer forint tisztán! Napi 12-15 órát dolgoznak, de jól keresnek. Este felé a feszültséget és az egyedüllétet enyhítik pár üveg sörrel, beszédesebbek. Egyikük-másikuk még alá is írta a papírunkat. Persze, tudják, vagy legalábbis érzik, hogy az építőipari boom nem tart az idők végezetéig. És azután mi lesz?

A Nyugatiban, a Blahán mindennél jobban látszik, hogy a magyar társadalom szétszakadt. Jól öltözött embert ritkán látni. Legfeljebb este, amikor hazafelé mennek az állami intézmények és nagy cégek elegáns alkalmazottjai, s odaköszönnek a nagy pártok ismerős gyűjtőinek. Vagy nem köszönnek senkinek, ami még gyakoribb.

De a többség? A többség egynyári ruhában, egynyári cipőben jár. Tudod, ez olyan, ami elegánsnak tűnik, de egy nyárnál nem bír ki többet. Elégedettek, talán szeretnének többet, de az is lehet, hogy ez is elég nekik. Nem kell felébredni, mert akkor látnák, hogy ez egy zsákutca, amibe a tőkés világ belekényszerítette őket. Dolgozz és fogyassz!

Vannak, akik az aluljáróban élnek. Megbuherálják a jegyautomatákat, hogy ne adjanak vissza aprót a vásárlóknak, majd, amikor a vásárló elment, lenyúlják a pénzt. Mások kéregetnek. Vannak, akik délutánra már nem tudnak magukról, mellettük az üveg bor, arra még tudnak vigyázni, hogy hasonszőrűek ne lopják el. Vannak, akik aláírnak a pártoknak, mindegy, hogy kinek, csak kapjanak valamit. Talán egyszer felébrednek, és talán ráébrednek arra, hogy van más út. Van, de ahhoz nagyon sok mindent meg kell változtatni.

Én nem támogatok senkit, engem ki támogat? Jaj, de sokszor hallottam ezt a buta érvet az elmúlt napokban! Ezt még azzal tetézik sokan, hogy megkérdezik: hol voltatok eddig? Miért nem szerepeltek a televízióban? Ilyenkor nincs idő elmagyarázni a tőkés médiapolitika trükkjeit, amelyekkel de facto kizárnak bennünket a médiából.

Én inkább őszintén a szemükbe mondom: ha nem aludnál harminc éve, ha végre felébrednél, akkor látnád, hogy itt voltunk és itt vagyunk melletted! Nekem és nekünk semmilyen előnyünk nem származik abból, hogy az aluljáróban udvarolunk neked egy aláírásért, ami neked semmibe se kerül.

Neked viszont jobb lehet attól, ha a Munkáspárt nem csak az utcán és az interneten küzd azért, hogy a te életed jobbra forduljon, hanem a parlamentben is. Sőt, hidd el, csak ettől lehet jobb!

Szóval, barátaim, polgártársaim, dolgozótársaim, magyarok: ébresztő!

2019. április 27.

2019 április 12

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

A skizofrénia gyógyszere a szocializmus

A tőkés Európa skizofréniában szenved. Téveszmékkel nyugtatja önmagát, közben rohan az új válságba.

A 2008-as válság megrázta a világot. A kapitalizmus hajója viharba került, és már-már úgy tűnt, hogy akár el is süllyedhet. A politikai és gazdasági lékeket akkor betömték. Az EU pénzt nyomott a görög gazdaságba, és hatalomra segítették a Sziriza pártot, amely azt ígérte a népnek, amit a kommunisták, de a hatalomra jutva azt tették, amit a legkeményebb jobboldal se mert volna megtenni.

A német, a francia tőke ráengedte Európára a menekülthullámot. A tőkés gazdaságok friss és olcsó munkaerőhöz jutottak. A migránsügy ráadásul megosztotta, meggyengítette a munkásmozgalmat is, úgyhogy a tőke nettó nyertesnek érezte magát.

Oroszországban ismét Putyin lett az elnök. Oroszország kezdte visszaszerezni elvesztett pozícióit. A Krím visszaszerzéséért a nyugat ugyan kiátkozta Putyint, de valójában jól jött nekik. Milliárdokat lehetett a fegyverkezésbe pumpálni, és amerikai csapatokat telepíteni lengyel, román területre, ahol még sohasem voltak amerikaiak.

Magyarországon világossá vált, hogy a szocialisták és a liberálisok békés eszközökkel nem tudják a tőke hatalmát fenntartani. A hazai és nemzetközi tőke a Fidesz mellé állt, amely erőteljes államkapitalista módszerekkel nem csak stabilizálta a kapitalizmust, de programot hirdetett a tőkés alapú nemzeti kibontakozásra.

A kapitalizmus hajója nem süllyedt el, de az alkalmazott terápia kevés volt, sőt ahogyan az orvosok mondják, kontraproduktív volt, magyarán visszaütött.

Ukrajna de facto megszállásától új piacokat remélt a nyugat. A valóságban Európa legszegényebb országává tették, amely eljutott a társadalmi robbanás küszöbére. Moldáviában ugyan kinyomták a kommunistákat a kormányból, sőt a parlamentből is, de az ország a padlón van.

A Balkánon bevették a NATO-ba Horvátországot, Montenegrót, Albániát és most Észak-Macedónia van napirenden, de a balkáni országok nem lettek gazdagabbak. Szerbiát hitegetik az EU-tagsággal, közben végleg elveszik tőlük Koszovót. A Balkánon bármikor kitörhet a háború.

A migrációs „gyógyszer” mellékhatásai viharos gyorsasággal pusztítanak. A nyugat-európai társadalmak szellemi válságba kerültek. Az iszlámmal nem tudnak versenyezni. Félreseprik a nemzet, a hit, a család hagyományos fogalmait.

Európa nem tudott felzárkózni Kína növekedéséhez, sőt Kína leelőzte egy olyan területen, amelyre senki sem gondolt. Az 5G technológiában most Kína vezet, a jövő pedig az 5G-jé, és ezáltal talán Kínáé.

Az EU elhibázta keleti politikáját. Megegyezés helyett legyőzni akarja Oroszországot. Nem értik, hogy átlépték Oroszország „vörös vonalait”. Oroszország saját biztonsága miatt nem engedheti meg, hogy Ukrajna, Belarusz, Grúzia vagy Moldávia NATO-megszállás alá kerüljön.

A tőke úgy vélte, hogy végleg legyőzte, sőt felszámolta ellenfelét, a munkát és a munkást. Csakhogy a tőke nem létezhet a dolgozók tömegei nélkül, hiszen a profitja pontosan a dolgozók kizsákmányolásából származik.

A munkásság, a dolgozók kezdenek kijózanodni az európai illúziókból, megszabadulni a szocializmus iránt gerjesztett félelmektől. Kezdik felismerni, hogy a kapitalizmus fejlődése egyben a dolgozó osztályok fejlődését is magával hozza.

Magyarországon a korábbi Tesco-sztrájk, vagy éppenséggel az Audi és a Hankook dolgozóinak idei sikeres sztrájkja új távlatokat nyit a dolgozók tőkeellenes harcában.

Görögország újra forrong. És nincs garancia arra, hogy egy új válság esetén a nyugatnak lenne politikai ereje és pénze kihúzni Görögországot a csődből.

Törökországban már-már az örökkévalóság részének tűnik Erdoğan kormányzása, de mint tudjuk, semmi sem örök. A mostani önkormányzati választások is jelezték, hogy a török tőkésosztály is válságot él át. És megjelent az első fecske: a történelemben először egy török városnak kommunista polgármestere van.

Az EU-ban továbbra is a liberalizmus az erősebb, az EU rohan az európai egyesült államok téveszméje felé. Kérdés, hogy a májusi EP-választások megváltoztatják-e az európai tőkéserőkön belüli erőviszonyokat, megállítják-e a kibontakozó új válságot.

Egy újabb válság aláásná a tőkésrendszerek stabilitását. Nem tudni, hogy egy újabb vihar következményeit képes lenne-e a mai tőkésrendszer kezelni. Könnyen lehet, hogy nem.

Megoldás pedig van! Ráadásul itt van előttünk. Ha a tőkés rendszerben van a hiba, ha az szüli Európa skizofréniáját, akkor új gyógyszert kell találni. Újat, amelynek hatóanyaga nem a profit, hanem az emberek érdeke. A skizofrénia gyógyszere a szocializmus.

2019. április 12.