2019 november közepén „Swift Lynx” elnevezéssel gyakorlatot tartottak Koszovóban. Sor került a magyar katonák képességeinek megmérettetésére, akik elsősorban CRC-t (Crowd and Riot Control), azaz tömegkezelési feladatokat láttak el. Ebből a szövegből is kiolvasható, a képek pedig végképpen elárulják, hogy a magyar katonák karhatalmi feladatokat látnak el, azaz Koszovó megszállásához, a koszovói lakosság féken tartásához járulnak hozzá. Szégyen! A magyar katonák történelmi hagyományai, a haza védelmének szent kötelessége nem azt jelenti, hogy a magyar katona elégedetlen tüntetőket oszlasson szét.
Hónap: 2019 november
Afganisztánban és Koszovóban nincs magyar nemzeti érdek!
Magyarország 499-ről 669-re növeli a NATO küldetéseiben részt vevő katonái számát – közölte Szijjártó Péter. A kormány hetven katonát telepít az eddigi száz mellé Afganisztánba. A már ott állomásozó négyszáz mellé pedig további száz katonát küld Koszovóba – tette hozzá Szijjártó Péter. Rossz döntés! Lehet azt mondani, hogy a több katona küldésével elkerül az ország valamit, ami ennél is rosszabb. De egyszer véget kell vetni ennek a folyamatnak. Semmilyen nemzeti érdek nem köt bennünket Afganisztánhoz vagy Koszovóhoz. Nem igaz az sem, hogy ezzel vállalunk részt a kollektív biztonságban. Afganisztán és Koszovó csak az USA és egyes nagyhatalmak érdeke.
KNDK: a Néphadsereg az élelmiszertermeléshez is hozzájárul
Kim Dzsongun, a Koreai Munkapárt elnöke, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, a KNDK fegyveres erőinek főparancsnoka felkereste a Koreai Néphadsereg központi haltelepét és a közelmúltban átadott halfeldolgozó kombinátot. A KNDK-ban a hadsereg fontos szerepet játszik a gazdaságban. A katonák részt vesznek az állami lakásépítkezésben, a vasutak és közutak építésében, sőt az élelmiszeripar termelésében. A hadsereg szerepe jelentős a fiatalok foglalkoztatásában, nevelésében és képzésében.
A NATO új ellenségeket keres
A NATO-országok külügyminiszterei üléseztek a héten. Miről egyeztek meg? Nos, például arról, hogy a levegő, a tenger, a szárazföld, a kibertechnológia mellett a NATO ezentúl a világűrre is kiterjeszti hadműveleti hatáskörét. A NATO lételeme a feszültség, a háború. A Szovjetunió elleni harcra hozták létre, de Szovjetunió már nincs. Most újabb és újabb „ellenségeket” keresnek, akik ellen harcolhatnak. A NATO a tőke katonai szervezete, fő célja a dolgozó tömegek, a népek féken tartása. Elég volt a NATO-ból! Ki a NATO-ból! Szüntessék meg a NATO-t!
A mi pénzünket is fegyverkezésre költik
Stoltenberg, a NATO főtitkára megerősítette, hogy a NATO felderítő repülőgépeinek korszerűsítésére 1 milliárd dollárt fognak költeni. Olaszországba pedig megérkezett az első teljesen új pilóta nélküli kémrepülőgép. A NATO szemlátomást fegyverkezik, és ebben a mi pénzünk is benne van. De erről hallgat a kormány is, és hallgat az ellenzék is. Vajon miért?
2019 november 30
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Akar-e ma a magyar dolgozó önálló erő lenni?
Harminc éve a magyar munkásságnak, a magyar dolgozónak nincs beleszólása a politikába. Harminc éve a magyar munkásság, a magyar dolgozó nem jelenik meg önálló koncepcióval, önálló válaszokkal. Harminc éve a magyar munkásság, a magyar dolgozó vagy passzív, vagy csatlakozik valamelyik más társadalmi csoport válaszaihoz.
1990-ben a magyar munkásságnak, a magyar dolgozóknak nem engedték, hogy saját válaszukat adják a tőkés rendszerváltók szándékaira. 1989 júliusában Kádár János temetésén százezrek voltak az utcán, de az MSZMP akkori vezetése nem engedte őket szóhoz jutni. Saját bőrüket mentették és beáldozták a dolgozó tömegek érdekeit.
A dolgozók alapvető érdeke a szocializmus megőrzése volt és nem a kapitalizmus bevezetése. A kapitalizmus azok érdeke volt, akik a szocializmusban sem éltek rosszul, de nem lehettek milliárdosok. Nekik viszont sikerült bebeszélni a dolgozóknak, hogy bár a milliárdosok ők lesznek, de a dolgozók sem járnak rosszul. Ők meg elhitték.
Az 1990-es parlamenti választás a dolgozók számára zsákutca volt. Teljesen mindegy volt, hogy kire szavazol, a kapitalizmus mellé állsz, hiszen a pártok mindegyike kapitalizmust akart. A rendszerváltást akaró pártok, az urbánusok és a népiesek utálták egymást, de megértették, hogy egységes választ kell adniuk, ezért megegyeztek egymással. Az urbánus SZDSZ és a népies MDF bele is ment a paktumba, mert egyedül egyikük sem tudta volna a szocializmust megdönteni. Így aztán lett ellenzéki kerekasztal, lett rendszerváltás. És jöttek a nagy kiegyezések, melyek minden látszat ellenére ma is fennállnak.
Ma persze nyílt háború folyik kormány és ellenzék között. Miféle közös érdek létezhet akkor, ha az ellenzék a „főváros visszavételét” ünnepli, sőt egyik-másik arról beszél, hogy fellázítják a népet a kormány ellen. A kormány békülékeny hangja mögül pedig már hallatszik a konzervatív körök elégedetlensége, mondván, hogy két Fidesz-ciklus sem volt elég ahhoz, hogy az iskolákat, bíróságokat megszabadítsák a liberálisoktól, úgyhogy húzzunk bele!
De közös érdek nagyon is van. A közös érdek ugyanaz, mint harminc éve: a magyar munkás, a magyar dolgozó ne szólhasson bele az ország sorsának eldöntésébe! Éppen ezért győzzük meg a magyar dolgozót, hogy neki baja nem a kapitalizmussal van, hanem a szocializmussal! Lévén a szocializmus diktatúra, lopás, nyomor, Ázsia, szemben a mai világgal, amely demokrácia tiszta közélet, virágzó gazdaság, na és főleg Európa.
Van persze más kérdés is. Akar-e ma a magyar munkásság, a magyar dolgozó saját, önálló választ adni, akar-e önálló politikai erőként beleszólni a politikába? Tehetné, hiszen léteznek ehhez eszközök. Vannak szakszervezetek, de a dolgozók többsége ma nem lép be. Van Munkáspárt, amely harminc éve mást sem csinál, mint igyekszik a dolgozók érdekeit megszólaltatni. De a dolgozói tömegek nem állnak mellé a választásokon.
Némileg érthető a dolgozók magatartása. A gazdaság ma fejlődik, az emberek örülnek a növekvő béreknek, és még el tudják viselni a növekvő árakat. Ma a szakszervezetek nem a tőke ellen harcolnak, hanem a tőkellenes harc látszatát keltve valamelyik tőkéscsoport mellé állnak. Új nemzedékek kapcsolódtak be a politikába, amelyek nem értik, hogy miért is kellene a tőke ellen harcolni.
A helyzet azonban változhat. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök is, a pénzügyminiszter is gazdaságvédelmi csomagról beszél arra az esetre, ha a nyugat-európai gazdaság ismét válságba kerül. Kezdik megérteni, hogy egy újabb válság terheit már nem lehetne az emberekkel lenyeletni a migránsveszély emlegetésével.
A világpolitikai helyzet is változhat. A piacokért irtózatos harc indult. Egyszerre van jelen két elem. Az egyik oldalon a szembenállók egyre több fegyverrel fenyegetik egymást, és helyi háborúkba is bonyolódnak. A másikon osztozkodnak a zsákmányon. Szíriában nem véletlenül vannak egyszerre az oroszok, az amerikaiak, sőt a törökök is. De az osztozkodást hamar felválthatja a háború, egy új világháború.
Ezekre a nagy kérdésekre a munkásságnak, a dolgozó tömegeknek önálló válaszokat kellene adniuk. Ma nem ez van!
A tőkés pártok tudják, hogy ki a közös ellenségük: a munkás, a dolgozó. Ezért térítik el valóságos küldetésüktől a szakszervezeteket. Ezért igyekeznek kiszorítani a Munkáspártot a médiából, sőt a közéletből is. Ennek alapján hitetik el sok emberrel, hogy a Munkáspárt a Fidesz szekértolója. Ennek alapján biztatják sokan a Munkáspártot, hogy álljon az ellenzéki szövetség mellé és csak a Fidesz-oldalt támadja.
A munkás, a dolgozó még nem ismerte fel, hogy az ő ellensége a tőkés. Nem ismerte fel, hogy az ő barátja, szövetségese a Munkáspárt. Ma barátokat, támogatókat keres a tőkések között. Nem meri felismerni, hogy a liberálisok és konzervatívok egyaránt abban érdekeltek, hogy a dolgozó tömegeknek eszükbe se jusson az önálló alternatíva lehetősége.
Sokak szerint, ha lesz választás 2021-ben, ha nem, szinte elképzelhetetlen, hogy itt bárki békésen átadja a hatalmat a másiknak. A polgárháború fenyegetése testközelbe került.
A magyar munkás, a magyar dolgozó 1990-ben egyszer már rosszul döntött. Lemondott a saját útjáról. Ennek issza a levét. A történelem most új lehetőséget kínál. Nos?
2019 november 23
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Kelet vagy Nyugat?
Nehéz közép-európainak lenni. Annak idején a német tolmácsvizsgán a honfoglalásról kellett beszélni. Pőcze tanár úr, – aki nem volt liberális, csak szeretett gondolkodni, és minden ellenkező híresztelés ellenére, gondolkodni a szocializmusban is lehetett –, visszakérdezett: Ön szerint jó volt, hogy Árpád megállt itt, a Duna-Tisza között?
Az igazság persze az, hogy elődeink megpróbáltak tovább menni, és nyugat-európaivá válni, de 955-ben az augsburgi csatában kikaptunk. A németektől! Azóta közép-európaiak vagyunk, és azóta kell időről-időre döntenünk: Kelet vagy Nyugat?
Szent István a Nyugathoz kapcsolt bennünket, a koronáját a pápától kapta. A nyugati orientáció választásában bizonyára szerepe volt annak az apróságnak, hogy István uralmát német csapatok, vagy ahogyan akkor mondták, német lovagok biztosították.
A Kelet vagy Nyugat dilemma eldöntésében később is szerepet játszik a külföld, és itt hosszú sor következik. Török, osztrák, német, orosz, amerikai, ki-ki választhat ízlése szerint. A Momentum most éppen Amerika segítségével akarja a magyar életet eldönteni, ami történelmileg érthető, de ettől nem kevésbé undorító és a hányingerünk sem lesz kisebb.
Keletinek sohasem szerettünk lenni. A Keletre egy sor előítélet és téves nézet rakódott: fejletlenség, szegénység, kulturálatlanság. Nagyjából ezt hirdeti a nyugati média mind a mai napig, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy mondjuk Kínában már Krisztus előtt ezer évvel iránytűvel tájékozódtak, amikor mi még az orrunk után mentünk. Ez azóta is gyakorta előfordul.
A kínai 5G megjelenése ezért volt iszonyú nagy pofon. Hogy jönnek a sárgák ahhoz, hogy jobbak legyenek, mint a fehérek? Ráadásul ezek még kommunisták is, ami ugye 1917 óta a nyugati felfogás szerint a keleti lét törvényszerű ismérve.
Szóval, Kelet vagy Nyugat? Nehéz a kérdés, de a magyar történelem igazán nagy személyiségei adtak erre értelmes válaszokat. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a török szultánnak kötelezte el magát, de igyekezett fenntartani a kapcsolat az osztrák császárral. Kádár János a szocialista világ szövetségese volt, de képes volt hidakat építeni a Nyugat felé.
Ez egy bonyolult játék, és a partnerek mindig igyekeznek lenyelni bennünket. Mostanság éppen az EU liberális vezetése gondolja úgy, hogy ez az egész közép-európaiság csak különcködés, elhajlás, sőt orbánista összeesküvés az elmaradott Kelettel.
A mai magyar külpolitika talált megoldást. Olyat, ami a magyar kapitalizmus mai állapotának megfelel. Szövetségben az EU-val, a NATO-val, közben újabb és újabb kiegészítő megoldásokat keresve.
A hangsúly a kiegészítő szón van. Bármit is mond a nyugati és a hazai liberális világ, a mai magyar kormány nem alternatívákat keres a nyugati integrációkkal szemben. A Visegrádi Együttműködés azt a reményt kelti, hogy a négy ország megmaradhat közép-európai független államnak, és nem kell névtelenként beolvadni a nyugati tengerbe. A magyar-orosz kapcsolat nem csak kétoldalú kérdés, ez a híd az Eurázsiai Gazdasági Unió felé, ami ma még csak tartaléklehetőség, de holnap ennél sokkal fontosabb is lehet.
Egészen más ügy Kína. Aki csak az orráig lát, annak Kína óriási üzleti lehetőség. Aki tovább tekint és főleg, ha gondolkodik, az megérti, hogy a Kínával való kapcsolat egy másik civilizáció tapasztalatainak alkalmazását, a saját szellemi és anyagi fejlődésünk eddig kihasználatlan útját jelenti. A lehetőség egyszerre óriási, és nem véletlen, hogy sok ország akarja megragadni. De egyben rémisztő is, hiszen az út járatlan.
A Kelet vagy Nyugat dilemmája mögött folyamatosan a mi félelmünk van. Nem akarunk lemaradni, görcsösen ragaszkodunk egy-egy ideához, és kevés kivétellel mindig le is maradunk.
A mai hivatalos felfogás szerint 1945 után a Kelethez tartoztunk, ezért lemaradtunk. Ez persze nem igaz. Magyarország már Árpád idején is elmaradt a Nyugattól, és ha ebből sikerült valamit ledolgozni, az éppen a szocializmus évtizedeire esett. Nem véletlen, hogy a rendszerváltáskor a Nyugat ott mért csapást ránk, ahol a lemaradást kezdtük behozni. Ugye, emlékszünk a magyar buszgyártásra, a gyógyszeriparra, vagy mondjuk, a sikeres oktatási rendszerre?
A Nyugathoz való mai csatlakozás kétségkívül ígér lehetőséget. A gyarmatosítók annak idején megtanították a gyarmatok munkásait a gépek kezelésére, ami számukra óriási civilizációs ugrás volt. De ettől még nem tanultak meg gépeket tervezni.
Az itt lévő külföldi gyárak jelentőségét egy percre sem szabad lebecsülni. Rengeteget fogunk ellesni a Nyugattól. De a Nyugat mindig abban lesz érdekelt, hogy a kapitányi hídon ő álljon, a legfejlettebb technológia az ő kezében legyen.
A Nyugat önző, mert az érdeke a lehető legnagyobb profit. Amíg a pénz, a profit az úr, mi mindig szaladni fogunk valaki után. Mindig szembekerülünk a Kelet vagy Nyugat dilemmájával, és mindig meglesz az esélyünk, hogy rossz válaszokat adunk, és még közép-európaiságunk is elvész.
Mi a megoldás? Ma Magyarország küszködik az önálló létéért. Van esélyünk, de korlátozott, hiszen a bennünket körbevevő világban a pénz az úr. Mi olyan világot képzelünk, ahol az autót nem azért gyártják, hogy hasznot hozzon, hanem hogy utazzunk vele. Olyan világot, amelyben az ember érdekei alapján születnek a döntések. Olyan világot, amelyben a pénz nem választja szét Keletet és Nyugatot, az ember érdekei pedig összekötik.