Ugye, mondtam, hogy lesz még magából valaki! Lajos úr a piacon kommentálta így némi iróniával a főpolgármesteri jelöltségemet. Lajos úrnak nagy tisztelője vagyok, nem csak a sváb receptre készült májasa előtt meghajolva, de humora miatt is, amit a piaci évtizedek bölcsességgé érleltek.

Benjámin úr, akinél igazi parasztparadicsomot szoktam venni, is jelezte: láttam! Mármint a televíziót. Ennél bizalmasabb politikai egyetértés már visszás lenne. Ne felejtsük, a piac is olyan, mint a magyar parlament: mindenki a saját portékáját árulja. A piac javára legyen mondva: itt a minőség az első.

A piaci közvélemény-kutatást persze a helyén kell kezelni. Nem borultak a nyakamba, a helyi sajtó sem jött ki, sőt kedvenc gombaárusom is csak egy biccentéssel jelezte, hogy képben van.  Az élet sok mindenre megtanította, és különben is két hölgy kezdte fogdosni a vargányákat, aminek hatezer kilója, és az ilyen fogdosásból semmi jó nem szokott kisülni.

Elég régen járok már erre a piacra ahhoz, hogy észrevegyem a változásokat. Már nyoma sincs a pár évvel ezelőtti hitvitáknak, amikor mindenki körömszakadtáig védte saját pártját. A piacindító bélelt kávé után páran akár meghalni is készek voltak a magyar politika csillagaiért, de szerencsére feleségeik lebeszélték őket, mondván, hogy a mártíromság nem a legkifizetődőbb elfoglaltság.

A piac mára gondolkodni kezdett. Persze, nem mindenki, és nem egyformán, de gondolkodni kezdtek. Hogy van az, hogy a gazdaság általános virágzása mellett az emberek mégsem úsznak a bőségben, az árusoknak pedig minden forintért jobban meg kell dolgozni, mint pár éve? Lehet persze, hogy az általános virágzás nyertesei nem erre a piacra járnak, vagy akik ide járnak, még nem éltek az általános virágzás lehetőségeivel. Lehet, de szerintem nem így van.

Aztán hogy is van korrupcióval? A piaci emberek zömének van konkrét élménye arról, hogy mi kell manapság egy-egy engedély, bérleti szerződés, kölcsön megszerzéséhez. A piaci emberek nem ma jöttek le a falvédőről, tudják, hogy amit lehet kicsiben művelni, azt lehet nagyban is, s valószínűleg művelik is. Azt még elhiszik, hogy rablóból lehet pandúr, de utcalányokból a legritkább esetben lesznek apácák. Szóval, a piac gondolkodni kezdett.

Azt mondom, nekik van igazuk. Itt az ideje, hogy gondolkodjunk!  Harminc éve elhittük Antall Józsefnek, hogy gazdagság, jólét vár ránk, úgy fogunk élni, mint az osztrákok. Nem mondom, sokaknak bejött, de a többségnek meg nem. Egy picinykével ma is kevesebbet keresünk, mint az osztrákok, mondjuk úgy kétharmaddal.

Horn Gyula volt az igazi mesemondó. Elhittük neki, hogy visszahoz valamit abból, ami régen jó volt. Örültünk, hogy 65 év felett nem kellett fizetni a BKV-n, és nem vettük észre, hogy Gyulánk mindent eladott a külföldnek, a bankoktól kezdve az élelmiszerboltokig.

Aztán elhittük az akkor még ifjú Fideszeseknek, hogy ők kedves, aranyos gyerekek, akik végre bearanyozzák a nagymamák és nagypapák életét. Elhittük, és nem törődtünk azzal, hogy a kedves fiatalok négy év kormányzásuk alatt inkább maguk boldogulásával törődtek, mint sem velünk.

Aztán fellélegzett a társadalom, mert visszajöttek a szocialisták.  Nem tudtuk, hogy ők már nem szocialisták, hanem echte liberálisok. Elhittük, hogy tanultak a múltból, és későn vettük észre, hogy nem tanultak. Gyurcsányék a piacra bíztak mindent. A piac pedig nem emberbarátságáról híres. A lenyúlás, a lopás, amit az első kormányok szemérmesen műveltek, immáron állami politika lett.

De sebaj, mondta szeretett népünk többsége, az új isteneknek járó új hittel és lelkesedéssel, majd a Fidesz! Hittük, hogy ezentúl több jut majd mindenkinek. Hittük, hogy nemzetünk fiai és lányai együtt emelkednek majd az európai fejlődés csúcsára. Nos, ne tagadjuk: a liberális pusztításnak véget vetettek. Sokaknak adtak is, de senkinek sem annyit, amennyit kellene. Közben egyesek arcpirító módon gazdagodnak, mi meg a növekvő árak mellett napról napra élünk. Sokan még nagyon hisznek, pedig lelkük mélyén érzik, hogy minden csoda három napig tart.

Érdemes-e a Munkáspártra szavazni? Nos, gondolkodjanak!  Mi sohasem hagytuk el a baloldaliságot, mi mindig az emberek mellett álltunk ki. Mi nem lettünk milliárdosok, mi tudjuk, mi kell az embereknek. Mi egy fillért se loptunk el a közvagyonból, nekünk van erkölcsi alapunk rámutatni a korrupt politikusokra. Nekünk nincs vaj a fejünkön, nem kell meghunyászkodunk. Nem kaptunk pénzt a tőkésektől, nem kell úgy táncolnunk, ahogy ők fütyülnek. Ha minden önkormányzatban csak egy munkáspárti lenne, már megérte. Ők nem fognak hallgatni, küzdeni fognak, Önökért, az emberekért!

Szóval, gondolkodjanak!