Cikkek
 

Politikai praktikák

Vélemény

A jelen visszásságainak taglalása közben a kezdet politikai anomáliái felidézésének is helye van. Rendszerváltást fájlaló állampolgárként bizonyos korabeli trükkökre emlékszem. Amikor a szocializmust baltázó, a Kádár-rendszert latensen kibekkelő különféle urak, a népi hatalom dicsekvő ellenállói, a máról holnapra pálfordult káderek és más - köpönyegüket cserélő - ideológiai kötéltáncosok fölfedték igazi arcukat. Közülük igen sokan politikai hittérítőkké vedlettek át, és egyféle küldetéstudattal kezelésbe vették környezetük tagjait.

Az ilyen elvtárs-urakra jellemző volt, hogy csak és kizárólag a saját szajkózott igazukat fogadták el az ésszerűség zsinórmértékének. Vagyis a maga kreálta igazságokat nem volt hajlandó a valóság tényeivel szembeállítani. Egyetlen cél lebegett előtte: boldogítani másokat, akár azok ellenében is.

Azt sem felejtem, hogy az ilyenek mekkora elánnal győzködték a szocialista rendszer iránt lojális, jóhiszemű elkötelezetteket, illetve meggyőződéssel cselekvőket, hogy az előző negyven esztendőben alantas célokat követtek, ennélfogva igen sokat ártottak az országnak, a magyarság ügyének. Más szóval: hiába éltek, mert semmilyen értéket sem sikerült letenniük a társadalom asztalára.

A megszólítottak többsége persze megijedt és azonnal belátta, mi a túlélés feltétele, mit kell tennie, hogy tovább dolgozhasson, egzisztálhasson. Jelesül, korábbi meggyőződését feladva gondolkodás nélkül szembefordulni egykori önmagával. Még azon az áron is, hogy mindezért aligha nézhet nyugodt szívvel a tükörbe. Elfogadta, hogy a körülötte zajló össznemzeti társasjáték, a szelektív amnézia szolgálhatja létbiztonságát leghatásosabban. Ezért - lett légyen politikus vagy az utca embere - úgy tett, mintha kiesett volna emlékezetéből saját több évtizedes története. Nem csak összeálmodott magának egy másikat, de elvárta volna másoktól is, hogy elhiggyék az ő kis házi sütetű történelemhamisítását és magyarázkodását, gyermeteg önéletrajz-átírási kísérleteitől.

A megszeppent amnézia vetélkedő szereplői hallgatólag tudomásul vették egymásról, némelyek tanúsították is, hogy nincsen közük a szocializmusbéli hibákhoz, s az egész korábbi életükben üldözöttek voltak; holott tudták, hogy épp az ellenkezője igaz.

Az olyan társadalmi miliőben, ahol státusszimbólummá válhatott az "üldözöttség", egzisztencia-építő elem a múltbeli börtönviseltség, sokan éltek a sajátos helyzet adta lehetőséggel olyanok, akik antitalentumuk, avagy középszerű felkészültségük következtében soha nem jutottak volna fel a hatalom csúcsára, s nem válhattak volna az ország legfőbb vezetőivé.

Dr. Südi Bertalan