Cikkek
 

Lánckereskedelem

Vélemény

Ma Magyarországon nem illik úgy elmarasztalni a szélsőjobboldalt, (miépesek, nyilasok, jobbikosok), hogy egyúttal ne "sújtanának le" a kommunistákra is, nehogy bárki abban a tévhitben éljen, miszerint a bíráló elnéző az igazi baloldallal szemben. Ez utóbbi a "nemzeti" oldal szemében mindennél nagyobb bűnnek számít.

Az ilyen fajta "egyensúly" megteremtése kétségtelenül rokonszenves törekvés a regresszív erők táborában. Úgy gondolják valahol középen, két szélsőség között lakik a jóisten, aki tárgyilagosan, elfogultság nélkül osztja az igazságot. Erre a magatartásra senki sem mondhatja, hogy nélkülözi az objektivitást. A kényelmes, komplikációkat kerülő, kockázatot nem vállaló állampolgár számára ez a követendő út. És az országgyűlési választásokon nem kell azon töprengenie, hová adja mindent eldöntő voksát.

A minap találkoztam egy olvasói levéllel (Népszabadság, május l9.). Huszár Éva, Békelánc című írásában a következő megállapítást teszi: "Nyilasok és kunbéláék (sic!) ellen együtt kellene fellépnünk a nulla tolerancia nevében.". Ebből a tőmondatból tömérdek tanulságot vonhatunk le. Folyik az immár polgárjogot nyert összemosása a fasisztáknak és kommunistáknak. A cikkírót cseppet nem zavarja, hogy a szocialistáknak egy olyan demonstrációja kapcsán kapott ihletet e biztató kijelentésre, amikor a nyilaskeresztesek emberirtó (zsidókat és antifasisztákat, tehát kommunistákat sem kímélő) rémtetteire emlékeztek.

A második világháború alatt "kunbéláék" életüket kockáztatva harcoltak a nyilasok ellen, védték és bújtatták a zsidókat, partizánokat, katonaszökevényeket és egyszerű magyarokat. Ebben a helyzetben azonosítani Szálasiékat a leninista forradalmárokkal - enyhén szólva - felháborító és történelemhamísító tájékozatlanság. Ha egy mai, élettapasztalatok híján lévő fiatal elolvassa e cikket (bizonyára a tankönyvekben is hasonló gondolatokkal találkozik) azt fogja hinni, hogy a nyilasok a kommunistákkal egy táborban harcoltak (Hitler oldalán) a nyugati fasisztaellenes szövetségesek ellen.

Ezt a fajta, lélekmérgező antikommunizmust nemcsak nekünk, de minden demokratának kötelessége lenne leleplezni. Súlyos kegyeletsértés ez a mártírok pártjával szemben. Ne feledjük, hogy l939-l945 között a polgári progresszió, a szociáldemokraták és Bajcsy-Zsilinszky Endréék közösen küzdöttek és véreztek a haza oltárán. Nem tudom, de úgy gondolom a cikkíró szocialista, vagy az MSZP-vel rokonszenvező. Még az sem lehetetlen, hogy a rendszerváltás előtt az MSZMP tagja volt, ám azóta olyan agymosáson esett át, mely kifordította belsejéből. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferenc pártelnök és kormányfő az MSZP legutóbbi kongresszusán tett antikommunista, a tőkés rend melletti kiállása megbocsáthatatlan történelmi bűn volt. A szocialisták egyre radikalizálódó jobbratolódása előre vetíti egy végzetes nagykoalíció árnyékát. Ezt javasolja "jó érzékkel" Huszár Éva is.

Úgy tűnik, most már nemcsak Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöke szerepel (Hitler, Szálasi, Horthy mellett) a magyarság ellenségeinek listáján, de Kádár János és Kun Béláék ugyancsak. A cikkírónál e kontextusban a "nulla tolerancia" egyértelmű a két szélsőség betiltásával. Együtt kell fellépni ellenük - írja - "hogy ne legyenek külön mártírjaink és bűnöseink." Nem érzi az írás közreadója, hogy a vértanúságot szenvedett kommunistákat is megilleti az elismerés, a tisztelet és kegyelet?

Kádár János sírjának meggyalázása ezzel a gondolatmenettel tökéletes összhangban van! Ilyen intézkedésekkel létrehozott rezsim jobban hasonlítana a fasizmushoz, mint a demokráciához. Nem tudom, vitapartnerem, melyik korosztályt képviseli, élt-e már a felszabadulás előtti negyedszázados keresztény kurzus idején, de amit javasol, az kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit mi történészek, az egyszerűség kedvéért Horthy-rendszernek nevezünk. Tisztességes magyar ember ebből még akkor sem kérhet, ha az állam élén Gyurcsány Ferenc, vagy Orbán Viktor, a XXI. század kövülete áll.

Hegedűs Sándor