Megmondom őszintén, nem nagyon izgat, hogy ki van az Európai Bizottságban. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Az EU-biztos hölgyeket és urakat nem mi választjuk, nem találkozunk velük, és ami a legfőbb: nem értünk vannak! Akkor meg minek izguljunk?

Az persze dühít, amikor magyarokkal szúrnak ki a nyugatiak, bárkiről is legyen szó. Trócsányi László urat lehet szeretni, nem szeretni, de nem érdemelte meg, hogy jelentéktelen senkik, akik most azt képzelik, hogy ők a hit védelmezői és Európa őrei, szórakozzanak vele.

Hogy mégis szót emelek, annak más oka van. Nehogy azt higgyük, hogy Trócsányi megvétózása az európaiság, a demokrácia győzelme! Egy frászt!
A magyar jelölt elgáncsolása azt jelzi, hogy a német és a francia tőke újra elkezdi osztogatni a pofonokat és ellene megy mindennek, ami zavarja a német és a francia tőke uralmát Európa felett.

A kapitalizmus ugyanis nem szeretetről és egymás segítéséről szól, hanem arról, hogy ki tud nagyobb profithoz jutni. Tulajdonképpen bármilyen eszközzel és bármi áron. Európát a német és a francia tőke uralja, és ezt nem akarják átengedni senkinek sem. A mai világban nem illik lerohanni az egyes országokat, de beolvasztani, alárendelni a német-francia tőke érdekeinek, miért is ne?

A német és a francia tőke vágya az „európai egyesült államok”. Egy közös vállalat, ahol főrészvényesek, azaz a német-francia tőke diktál. Ezt akarja a liberális tőke is. Ezért vállal szerepet Soros György a projektben. Az ilyen Európa ideális lenne a piacnak, hiszen nem lennének nemzeti korlátok, semmi sem akadályozná a bankok, a pénz uralmát.

A kelet-európaiak, köztük a visegrádi négyek, meg akarják tartani a nemzeti kereteket. A csatlakozáskor nem nagyon törődtek ezzel. Akkor siettek, mielőbb szükségük volt az EU által jelentett védelemre és a német-francia tőke pénzére. Nem véletlen, hogy a Gyurcsány-kormány mindenkit megelőzve iktatta törvénybe a Lisszaboni Szerződést, amely az Európai Parlament mostani gátlástalan és pofátlan támadásának a jogi alapja.

De a visegrádiak időközben rájöttek, hogy a német és a francia tőke nem önzetlen, és ha nem tesznek valamit, modern gyarmattá válnak. A nemzetállam fontos eszköz lett abban, hogy védje a nemzeti tőkét idehaza és segítse a terjeszkedését más piacokon. A nemzeti identitás, a nemzeti kultúra, a vallás védelme ehhez teremt szellemi kereteket.

A német és a francia tőkének meghatározó szerepe van a visegrádiak gazdaságában. De nem elég nekik, hogy uralják a kelet-európai országok iparát. Az sem elég, hogy a saját áruikkal tömik tele a keleti piacokat. Zavarja őket, hogy a visegrádi kormányok beengedik az orosz tőkét. Az oroszok szilárd pozíciókkal rendelkeznek az energetikai piacon, és most beszállnak a kis-és középvállalkozások finanszírozásába is.

A német és a francia tőke ellenségesen kezeli, hogy a kínai tőke beszállt a visegrádiak infrastruktúrájának fejlesztésébe, példának okáért vasutat építenek Belgrád és Budapest között. És végképp zavarja őket, hogy a visegrádiak egységesedésével olyan hatalmi tényező jöhet létre az EU keretein belül, amely több kérdésben ellene mehet a német-francia uralomnak.

A visegrádiak nem akarják uralni Európát. Nem is tudnák. Ők a saját területükön akarnak önállóságot és részesedést az európai rétesből, de lehetőleg úgy, hogy ne kelljen egyszerre lépni.

Az idei EP-választás két meglepetést hozott. A visegrádiak nem tudták megváltoztatni az erőviszonyokat, de elég erősek lettek ahhoz, hogy az Európai Unió új vezetőinek megválasztásába beleszóljanak. Másrészt, a visegrádiaknak sikerült egyes kérdésekben maguk mellé állítani Ausztriát és Olaszországot. Sőt, a magyar-bajor gazdasági együttműködés kezdett politikai együttműködéssé formálódni.

Ez már sok volt a német-francia tőkének. A visegrádi országok kormányait nem tudják leváltani, mert a kapitalizmus stabilitását a térségben jelenleg ezek a kormányok biztosítják. A lehetséges szövetségeseiket azonban képesek gyengíteni. Az olasz kormány átalakítása után a visegrádiak elvesztették az olasz támogatást, és nem tudni, hogy mi lesz Ausztriával. Az olasz, osztrák és bajor pillér nélkül a V4 kelet-európai ötletté zsugorodhat vissza.

És most a Trócsányi-ügy, egy újabb pofon, figyelmeztetés a visegrádiak tőkés köreinek, hogy tudniuk kell, hogy hol a helyük.

Az európai csata arról szól, hogy ki uralja a jelenlegi és a jövőbeni piacokat. A profitharcban másodlagossá válnak azok a kérdések, amelyek az emberek többségének életét befolyásolják, köztük az egészségügy, a klíma és a környezet megvédése, a kulturális értékek megőrzése. Mindez csak akkor kerül szóba, ha az pénzt hozhat. Európa problémáit nem lehet megoldani a pénz, a profit alapján. A jövő attól függ, hogy Európában sikerül-e olyan rendszereket létrehozni, amelyeket nem a pénz, hanem az emberek, a népek érdekei mozgatnak.