A mi vasárnapunk még nem érkezett el. Úgy értem, az a vasárnap, amikor bemondják a televízióban, hogy a Munkáspárt elérte az öt százalékot és bekerült a parlamentbe. A magyarba vagy az európaiba, mindegy.

Harminc éve készülünk erre a vasárnapra, és teszünk is érte, hogy bekövetkezzen, de csak várat magára. Sokan rettenetesen utálják a választási vasárnapot, de szerencsére mindig túléljük. Akármi is az eredmény, mindig találunk magunkban erőt a folytatásra.

Most vasárnap kisebb volt bennünk a szorongás. Nyoma se volt a szokásos „most vagy soha” hangulatnak. Tudtuk, hogy megcsináltuk azt, ami tőlünk függött. Megleptük a magyar politikai életet azzal, hogy összegyűjtöttük az induláshoz szükséges ajánlásokat, sőt meg is fejeltük pár ezerrel. Ilyenre csak szervezett, fegyelmezett pártok képesek. Az ilyen pártok erőt jelentenek. Következésképpen a Munkáspárt erőt jelent.

Aztán belevágtunk a kampányba. Jó volt látni a lelkesedést. Nem kellett agitálni a helyi szervezeteket. Maguk mondták: jöjjön az elnök, csinálunk sajtókonferenciát, osztogatjuk A Szabadságot, csak gyertek!

A kampányban hirtelen ránk figyelt az ország. Tudtak rólunk, ismerősként köszöntöttek bennünket, mintha minden nap látnánk egymást. Éreztük, hogy a Munkáspárt körül változnak a dolgok.

Az emberek értették az üzeneteinket. Ti se akartok illegális menekülteket? Jó, mi sem! Ti is független, szuverén Magyarországot akartok? Jó, mi is! A liberálisokat leszámítva senkit sem zavart, hogy a kormánypártok is hasonlókat mondanak. Na és? Mondjuk azt, amit a liberálisok mondanak? Akarjunk mi is európai egyesült államokat? Isten őrizz!

Értették az emberek azt is, hogy mi a dolgozók, a népek Európáját akarjuk, a bankok, a milliárdosok Európája helyett. Persze, hogy értették, az emberek nem buták. De azt is tudták, hogy ez még nem a ma feladata. Talán a holnapé, vagy a holnaputáné.

Régóta mondjuk, hogy mi vagyunk a baloldal. Évtizedeken át mondtuk, de az emberek valahogy elmentek mellette. Baloldal? Persze, az MSZP! Most ezen a választáson megmozdult valami.  Csepelen az MSZP sátrától nem messze gyűjtöttük az ajánlásokat. A bigott MSZP-hívőket leszámítva jöttek hozzánk az emberek. A baloldalt keresték, és nálunk találták meg.

Az MSZP leszerepelt. Már régen leszerepelt, de az emberek most reagálták le. Nem segítettetek a piros dzsekik, az álradikális kirohanások sem. Az MSZP alól kicsúszott a talaj. Gyurcsány maga köré gyűjtötte a liberálisokat, megcsinálja az új SZDSZ-t. A baloldaliság eltűnik a parlamenti politikából.

Nyers, Horn és a többiek történelmi bűne, hogy a szocializmus iránt fogékony embereket becsapták. Nemzedékekkel hitették el, hogy a szocializmust folytatják, csak modernül, demokratikusan, mert ugye más időket élünk. De most talán vége! Most talán lekerül az emberek szeméről a politikai hályog. Most talán felismerik, hogy a bal arra van, amerre a Munkáspárt.

Gyanítom, hogy ezt mások is felismerték. Az elmúlt hetekben egyik-másik médiaember fantasztikus találékonyságról tett tanúbizonyságot. Úgy beszéltek a kilenc EP-listát állító pártról, hogy a Munkáspárt nevét egyszer sem ejtették ki. A kormánypárti politikusok szerint ebben az országban egyetlen más párt sem lép fel az illegális migráció ellen, csak a Fidesz-KDNP. És a Munkáspárt? A liberálisok nyakra-főre rendezték az „ellenzéki pártok” vitáit. Természetesen a Munkáspárt nélkül.

Tudják, voltaképpen jó jel az, hogy negligálnak bennünket. Nehéz elviselni, megszokni nem is lehet, de jó jel. Azt jelzi, hogy mi vagyunk valakik. Nem kísértet a szocializmus múltjából, amivel gyerekeket lehet riogatni. Nem kihaló félben lévő csoportocska. Nem! Ma élő és ma cselekvő politikai párt, erő.

Apropó, kihalás! Horn Gyula egyszer azt mondta: a Munkáspárttal nem kell törődni, úgyis kihalnak. Hát, nem tudom, hogy gondolják Önök, de nekem úgy tűnik, hogy a Munkáspárt, ha lassan is, de építkezik, egy-egy téglával mindig megtoldja építményét. Az MSZP falai egymás után omlanak le.

Ez a vasárnap sok mindent megváltoztatott.  Bennünket is arra biztat, hogy menjünk előre. Induljunk az önkormányzati választásokon! Bizonyítsuk újra és újra, hogy a mi szívünk dobog a munkásemberekért, a dolgozókért, az elesettekért! A mi vasárnapunk ezen a héten még nem jött el, de tudjuk, hisszük, érezzük: eljön a mi vasárnapunk!

2019. június 1.