A Koreai Munkapárt ünnepén

A Koreai Munkapárt ünnepén

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban október 10-én ünneplik a Koreai Munkáspárt megalakulásának évfordulóját. (http://www.rodong.rep.kp/en/)

74 éve alakult meg a Koreai Munkapárt a koreai nép kiemelkedő történelmi személyisége, Kim Irszen vezetésével. A Koreai Munkapárt az elmúlt évtizedekben Kim Irszen, majd Kim Dzsongil vezetésével irányította a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság életét. A tőkés világ mindig is igyekezett elfojtani a KNDK-t, elszigetelni, katonai nyomással és gazdasági embargókkal kikényszeríteni, hogy a KNDK adja fel szuverenitását és a maga által választott fejlődési utat. A Koreai Munkapárt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom aktív részese. Az ünnep alkalmából Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke levélben köszöntötte Kim Dzsongunt, a KNDK legfelsőbb párt- és állami vezetőjét.

Szólj hozzá!