Kós Zoltán, a Munkáspárt Baranya megyei elnöke, és egyben Sombereken polgármester-jelölt

Kós Zoltán, a Munkáspárt Baranya megyei elnöke, és egyben Sombereken polgármester-jelölt

A 2019. évi önkormányzati választások kampánya Baranya megyében a helyi tőkés csoportok közötti harc élesedésének ékes bizonyítéka. De akár az állatorvosi ló kifejezés is ráillik.

A közös ellenzéki jelölt Pécsen Péterffy Attila, aki 2008-2015 a helyi erőmű vezetője volt. A városi hőenergia a hazai szénbányászat visszaszorítása, a szénnel fűtés tetemes hulladékképzése és a levegő szennyezés ürügyén át lett állítva fafűtésre. Ez elképzelhetetlen, hogy a város vezetésének tudtán kívül történt, hiszen országos tendenciákról beszélünk, ha a szén-fa felhasználás arányváltozásának okairól van szó.

A helyi ellenzék természetesen azzal kampányol, ha nem is igaz az élet minden tekintetében, hogy „minden rossz”. Ez tudjuk, ellenzékként megteheti, hiszen nem ő van a hatalmon, nem vádolhatják azzal, hogy csinálja jobban. A jelenlegi vezetés erre azzal válaszol, hogy az „ellenzék hazudik”.

Ebben természetesen van igazság, de mivel a nem minden rossz nem azt jelenti, hogy minden jó lenne, mégsem állja meg a helyét. Jelenleg az erőműben történő fafűtés miatt van tele óriásplakátokkal és molinókkal a város. Amiben, mármint fafűtésben ugyanúgy része van a jelenlegi kormányzatnak is, mint az előzőnek. Nem csak a jelölt kormányzásokon átívelő tevékenysége, hanem a rendszerváltást követő, minden kormányra jellemző kapkodó és elhibázott energiapolitika miatt is.

A durva kampány minden résztvevőt besároz, nem beszélve a választókról, akik közpénzen vannak a másik fél, ill. a másik szavazótábor ellen hergelve. És ez igencsak helytelen gyakorlat.

Kós Zoltán

Szólj hozzá!